Hírek és minden más

Összeáll a 90-es évek kultikus hazai csapata, az FLM

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, több mint harminc éve tartó pályafutásuk után idén először koncertet ad Magyarországon a Take That nevű fiúbanda. Anglia egyik legnépszerűbb csapata a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című albumát is bemutatja a magyar közönségnek.
A jelenleg Robbie Williams nélkül trióként tevékenykedő együttes 2024. július 3-án a Budapest Parkban áll színpadra, előttük azonban 
eredeti felállásában újra színpadra lép a ‘90-es évek egyik kultikus hazai csapata, Császár Előd és Hoffer Dani duója, az FLM!
Az FLM 1991-ben alakult Budapesten, a páros hamar az ország első számú tinibálványává vált. A ‘90-es évek elején és közepén igazi popikonokká avanzsáltak, és olyan örökzöld slágerek köthetőek nevükhöz, mint a Megtalállak még, a Rólad álmodom vagy a Megdöglök érted.
Hatéves pályafutásuk során három lemezt jelentettek meg, telis-tele olyan dalokkal, amelyek egy egész generáció tinédzserkorát határozták meg. 1997-ben döntöttek úgy, hogy szétválnak, és külön-külön is sikeres szólókarrierbe kezdtek. Július 3-án azonban huszonnyolc év után újra együtt lép színpadra Hoffer Dani és Császár Előd.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital