Hírek és minden más

Sírva keltek és feküdtek az óvodások egy nevelő bántalmazása miatt

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Fonyódon több óvodás hónapokon keresztül folyamatos lelki terrorban élt, sírva kelt és feküdt le aludni is. Több szülő először tanácstalan volt, miért sír mindennap a gyermeke. Az intézmény előtt gyermekeikre várva és beszélgetve derült ki, hogy sokuknál fennáll ez a helyzet. Ekkor jelzéssel éltek az intézmény pedagógusai és az intézményvezető felé.
A gyermekem mindennap sírt, miután megtudta, holnap ismét óvoda
– mesélte lapunknak egy, az óvodában nevelt gyermek szülője.
A szülők azt kifogásolták, hogy álláspontjuk szerint nincs minden rendben a gyermekeikkel, mert azt tapasztalták, hogy szoronganak, visszahúzódóbbak, mint korábban, és lefekvés előtt, illetve minden reggel sírnak. A szülők először azt sejtették, hogy az egyik csoportban történt személycsere okán változhatott meg a gyermekek viselkedése.
Ez a hölgy, vagyis az új óvodapedagógus Lelléről jött
– mondta az egyik szülő, akinek információja szerint már abban az óvodában is panasszal éltek „munkamódszerei” miatt, ahol csaknem húsz éven át dolgozott. Mindenféleképpen olyan nevelési stílust alkalmazott, amelyet a fonyódi gyermekek, illetve a szülők sem szoktak meg. 
A szülő szerint egyik esetben az óvodapedagógus szekrénybe zárt egy kisfiút,
amit később letagadott, majd ráírt a gyermek édesanyjára, hogy hazugság- és lejárató kampány folyik ellene.
Az édesapa arról számolt be, hogy az óvónő a gyermekeket megrázta, sokszor üvöltött velük, hogy normálisak-e? Ezt az üvöltözést más pedagógus is hallotta a folyosón, de nem volt bent a csoportban, így nem tudta mire vélni.
A szülő szerint a bántalmazó óvodapedagógus az egyik gyermeket szájon vágatta saját magával, amiért megharapott valakit.
A gyermek a trauma hatására négy hónap elteltével is elsírja magát. Egy másik esetben a nevelő kiültette a gyerekeket a folyosóra, állítólag felügyelet nélkül. A szülők – miután szeptemberben azt tapasztalták, hogy valami nincsen rendben – jeleztek az óvodának, akkor azt mondta nekik az óvodavezetés, hogy megfigyelik a csoportot is és az újonnan érkezett óvónőt is.
A megfigyelés csaknem ötven napig tartott, de a vezetés végül azt válaszolta, nem találtak semmi kivetnivalót, minden rendben.
„Öt érintett gyermek és négy érintett család az hazudik, de az óvónő igazat mond, ezt állítja az intézmény. Gyermekpszichológus is megállapította: nem hazudik a gyermek, ezt alá is tudjuk támasztani bizonyítékkal” – mondta az egyik szülő, akinek gyermekét bántották.
Az ügyben jegyzőkönyv is készült, ám ezt a mai napig nem kapták meg, pedig azt remélték, hogy egy objektív vizsgálat folyik.
Az ügyben végül november 28-án rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze, ahol az önkormányzat a polgármesterrel képviseltette magát. A hivatal akkor kapcsolódott be az ügybe, amikor felmerült kiskorú veszélyeztetésének gyanúja, de akkor nem tett bejelentést sem a polgármester, sem a fenntartó – a szülő állítása szerint. „Polgármester úr elmondta, történt mulasztás az óvoda részéről, de nem kapták meg a jegyzőkönyvet. Kitért arra is, ugyan elrendeltek egy belső vizsgálatot, de nem tudják, hogy azt kik és milyen tárgykörben végezték. Lehet, éppen a karbantartó volt az egyik vizsgáló” – jegyezte meg epésen a szülő.
Végül a fenntartó tett feljelentést, de az óvoda lezárta az ügyet, hogy nem történt bántalmazás. ,,Az eljárás végén panasszal éltünk, mert az eljárásbeli szabályt nem tartották be. Bűncselekmény gyanúját ugyanis kötelező lett volna bejelenteni” – mondta a szülő. 
A rendőrségtől megkeresésünkre – miszerint indítottak-e vizsgálatot – azt válaszolták, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság
büntetőeljárás keretében vizsgája az ügyet.
A folyamatban lévő eljárásra tekintettel – a nyomozás érdekeire hivatkozva – bővebb tájékoztatást egyelőre nem adtak. 
A törvény a gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények körében szabályozza a kiskorú veszélyeztetését.
Kiskorú veszélyeztetése
A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, akkor az a tizennyolcadik életévét betöltött személy büntetendő, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik, vagy bűncselekmény elkövetéséhez felajánl. 
Kerestük az önkormányzatot az esettel kapcsolatban, ők egyelőre nem reagáltak a megkeresésünkre, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük. 
Korábban hasonló esetről számoltunk be, akkor egy kisfiút babzsákkal fejbe dobott, egy kislány száját celluxszal leragasztotta, és a gyerekeket kirángatta az ágyból egy nevelő az érdi bölcsődében. A kisfiú anyukáját csak napokkal később tájékoztatták, a gyermekéről készült képeket a mai napig nem kapta meg, és szerinte a nyomozás is lassan halad. Egy pszichológus azt mondta, a bántalmazást gyakran elmaszkolják a kollégák, ez viszont bűn, ugyanis a nevelőknek a gyermek az első, őt nevelni, tanítani, nem pedig bántalmazni kell.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital