Hírek és minden más

Beperelte Osváth Zsoltot egy követője, étterme forog most kockán

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Magam sem hittem, hogy amiről most beszélni fogok nektek, az megtörténhet…
– kezdte legújabb YouTube videóját Osváth Zsolt, aki elárulta követőinek, tavaly nyáron beperelték őt 2022-ben nyitott éttermük miatt, mivel annak neve, az Unicorn Bistro összetéveszthető a felperes Unicorn Café nevével.
„Mindannyian értetlenül álltunk a történtek előtt, ez egyáltalán hogy fordulhat elő? Fontos tudnotok, hogy mi a nevünket és az ábrás védjegyünket termesztésen levédettük a Szellemi Tulajdoni Nemzeti Hivatalnál, aki köteles ilyenkor lefuttatni egy védjegykutatást, amely pont azt a célt szolgálja, hogyha van összetéveszthetőség, az időben kiderüljön. 2022 júliusában ilyet a hivatal nem talált, erről hivatalos levelet küldtek nekünk. Maga a hivatal adott ki egy iratot, hogy ilyen üzlet, név nincsen.”
Ügyvédjeik szerint a probléma kiskapuja, hogy a szóban forgó céget 2019-ben jegyezték be, ami után hivatalosan 5 éve van a tulajdonosnak arra, hogy meg is nyissa a vállalkozását – ez történt most is, bár a férfi megjegyzi, ennek ellenére nem volt semmi névegyezőség a 2 évvel ezelőtti vizsgálatkor.
Az étteremtulajdonos ezután úgy folytatta, némi magánnyomozással azt is kiderítette, ki perelte be őket.
„Egy követőm, aki az éttermünk megnyitásától számítva többször is járt ott, vendégünk volt a fesztiválokon, posztolt onnan, követett minket minden platformon, részt vett a kis közösségünkben. Ettől még félelmetesebb érzés volt, hogy van aki tulajdonképpen kvázi a rajongókból vált azzá, aki el akarja tőlünk venni azt, amiért a belünket is kidolgoztuk. Kicsit átverve éreztem magam” – folytatta Osváth, aki szerint több oka is volt annak, hogy erről eddig nem beszélt, egyrészt nem akart áldozatpózban tetszelegni, de készen áll harcolni az étterméért, annak ellenére, hogy a bíróság elsőfokon ellenük ítélt. 
„Köteleznek a névváltás, minden receptúránk kiadására, a beszállítóinknak az adatainak a közlésére, a közösségi oldalaink átnevezésére… Tehát tulajdonképpen kivéreztetnek” – mondta a férfi, hozzátéve: szeretett volna közös együttműködést, egyfajta franchise-t létrehozni a felperessel, de ajánlatukat elutasították. Osváthék fellebbeztek az ítélet ellen.
Henry Cavillt váltotta a fantasy-sorozatban.
A Netflix néhány hete közölte, hogy az 5.évaddal a Vaják (The Witcher) című fantasy-sorozat végére pont kerül. Ez azt jelenti, hogy a Henry Cavillt Ríviai Geralt szerepében leváltó Liam Hemsworth-nek csak két évada lesz elnyerni a rajongók tetszését, akik persze eddig sem rejtették véka alá a véleményüket. 
Mint arról már egy ideje tudni lehetett, a 4. évadban Chris Hemsworth öccse veszi át a stafétabotot brit kollégájától. Távozásának oka meglepetésként ért mindenkit, hiszen jól ismert tény volt, hogy Cavill szerelemprojektjének számított az Andrzej Sapkowski regényein alapuló sorozat. A széria rajongói fájó szívvel vették tudomásul, hogy szeretett vajákjuk búcsút vesz a produkciótól, Hemsworth pedig kapott hideget-meleget, annak ellenére, hogy még egy képkockát sem láthattak belőle a nézők. Idáig.
A Metrónak köszönhetően ugyanis kiszivárogtak az első képek, amiken az ifjabb Hemsworth először látható az ikonikus szörnyvadász szerepében. Bár az említett felvételek nem a legjobb minőségűek, az mégis kilátszani tűnik belőlük, hogy a 34 éves ausztrál színész valóban hasonlít Cavill karakterére. Íme:
BREAKING: First Look at Liam Hemsworth as Geralt in The Witcher Season 4https://t.co/chsOegp7TD
Magyarázkodni kényszerült a két játékos.
Nézői hozzászólásokat olvasgathattak a ValóVilág 12 játékosai a műsor legutóbbi részében, a program azonban nem egészen úgy sült el, mint tervezték. A kedves és bíztató hangvételű üzenetek után ugyanis az egyik kommentelő apró titkot árult el két játékosról, VV Noémiről és VV Valenről – aki egyébként az elmúlt napokban VV Dorkával került közelebbi kapcsolatba, már a gyerekvállalás is szóba került köztük.
Nagyon bírlak Valen, a Noémival való szájrapuszi sem tántorított el!
Az üzenet felolvasását követően döbbent csend állt be a villa nappalijában, amelyet először maga Valen tört meg.
„Ilyen nem volt! Kérek egy visszajátszást majd srácok!”
„Nem is volt, csak egymásra fordultunk a bulin, de hogyha úgy tűnt, akkor egészségedre!” – közölte a másik érintett, hozzátéve: neki nincs kinek bizonygatnia igazát. Társaik kételkedő tekintettel fogadták magyarázkodásukat.
A fiatalságának megőrzése érdekében botoxoltatott.
32 évesen túl vagyok életem első botoxán, és igen, vállalom!
kezdi Instagram-bejegyzésében Berki Mazsi, melyben egy videóban mutatja meg, hogyan is zajlott a szépészeti beavatkozása.
Mint írja, manapság a plasztika, vagy orvos esztétikai kezelések megosztó témának számítanak, és nem is az a szándéka, hogy bárkit is befolyásoljon, hanem szeretné megosztani saját érzéseit és a gondolatait követőivel. Az infuenszer első szépészeti beavatkozása 6 évvel ezelőtt történt, akkor ajakfeltöltésen járt, ugyanis „vékony ajkakat örökölt, melyekkel nem volt elégedett”.
Azóta foglalkozom az ajkam természetes dúsításával, úgy, hogy még véletlenül se essek túlzásba, hisz’ szeretném, hogy a szüleim rám ismerjenek. A botox az egyik legkedveltebb esztétikai beavatkozás, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy ebben a turpisságban én is részt vegyek, de úgy, hogy vállalom
 – fogalmaz az édesanya, aki szerint sokan hajlamosak túlzásba esni, ezért volt fontos számára, hogy megfelelő szakembert válasszon.
Számomra fontos volt, hogy a mimikám ne veszítsem el, és ne úgy nézzek ki, mint akit legyőzött a botox. Talán ez a kép mindannyiunk előtt megvan. Én a megelőzés híve vagyok, és csupán nem szeretnék elmélyült ráncokat
– zárja sorait Berki Mazsi, aki egyébként maximálisan elégedett a az eredménnyel: „vállalom, hogy én is azon nők közé tartozom, akik csintalanul szeretnék megőrizni fiatalságukat”.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Így viszonyul hozzá a 4 éves Hannaróza.
Tóth Gabi és Papp Máté Bence bimbózó románca az elmúlt csaknem egy évben sokakat lázban tartott. Szerelmük munkakapcsolatnak indult: a Fricska táncegyüttes oszlopos tagja tavaly az énekesnő fellépésein kapott feladatot. A külföldön is ismert néptáncos úgy meséli: eléggé izgult a közös munka miatt, mert pedánsan akarta megtanítani az Átkozott nyár című dal előadóját a különböző táncmozdulatokra, emiatt pedig nagyon merevnek tűnhetett. Az énekesnő állítólag szóvá is tette, hogy a táncos biztos utálja őt, ám a beszélgetéseiknek köszönhetően lelkitársakká váltak.
Papp Máté Bence Tóth Gabi előző kapcsolatából született kislányával, a négyéves Hannaróza Máriával is megtalálta a közös hangot. Úgy véli, ez azért van, mert korábban hasonló korú gyerekeket is tanított táncolni, ezért tudja, hogyan kell velük bánni.
Óvodásokkal is foglalkoztam egy fél évig, szóval megvolt az a módszer, hogy hogyan
viselkedjek, hogyan közelítsek, mélyítsek el vele egy ilyen kapcsolatot. Szerintem egy megbízható barátként tekint rám. Sokféleképpen hívott már. Én azt szeretem, ha úgy hív, hogy Máté. Azt nem szeretem, ha Máté bácsinak hív
– árulta el Papp a Mandinernek adott interjújában.
(via Story)

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital