Hírek és minden más

Hiába támadják ezt a párt a köztük lévő a nagy korkülönbség miatt, ők boldogabbak, mint valaha

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
A köztük lévő nagy korkülönbség miatt újabb szerelmespár került az internetezők célkeresztjébe, a 29 éves Jagoda Wolskát és 43 éves Rafal Wojtysiakot azonban a leggonoszabb megjegyzések sem szedhetik szét.
A fiatal lengyel nő és idősebb párja is modellként dolgozik, közösségi médiában megosztott fotóik alatt pedig napi szinten törölgethetik a rosszindulatú kommenteket, a netes trolloktól ugyanis mindig megkapják, hogy Wolska biztosan csak a pénze és a hírneve miatt van együtt  Wojtysiakkal, de a legtöbben a férfi ősz haját kritizálják.
S zerelmük akkor szövődött, amikor 2016-ban egy közös ismerősük bemutatta őket egymásnak, de igazán csak évekkel később, a koronavírus-járvány alatt találtak egymásra annak köszönhetően, hogy a nő elkezdte követni a lengyel férfit az Instagramon. A követésből soha véget nem érő beszélgetés, majd személyes találkozók lettek, a modellek menthetetlenül egymásba szerettek. Néhány hónap randizás után összeköltöztek, de nem hagyományos értelemben véve: m ár nem Lengyelországban élnek, hanem modellmunkáik miatt a világot járják. Indonéziában, Thaiföldön, Görögországban, Törökországban, Egyiptomban, Németországban és Balin is laktak már.
Kulcsár Edina és férje, Varga Márk, azaz G.w.M február végén jelentette be, hogy második közös gyermeküket várják, akiről már azt is tudni lehet, hogy kisfiú lesz. Az egykori szépségkirálynő negyedik gyerekét hordja a szíve alatt, ezért igazán gyakorlott édesanyának mondható.
Most Instagram-oldalán azt mutatta meg követőinek, milyen nagyot nőtt a kislánya, Amara. Az egykori szépségkirálynő már többször is mesélt a várandósságáról, és arról, hogy mit jelent neki az anyaság. A rapperrel közös lánya már egyéves múlt és teljesen levette a lábáról a kismama követőit. Az Amaráról készült imádni való fotó ide kattintva tekinthető meg.
A Star Wars: Az akolitus (The Acolyte) alkotója, Leslye Headland (a vele készült interjúnkat itt olvashatja) is a Netflix legsikeresebb nem angol nyelvű sorozata, a Squid Game rajongói közé tartozik. Amikor a Baljós árnyak eseményei előtt egy évszázaddal, a Köztársaság Fénykorának végnapjaiban játszódó Az akolitus egyik főszereplőjének, Sol mesternek a karakterét írta, hirtelen rádöbbent, hogy a Squid Game-ben játszó dél-koreai színész, az Emmy-díjas Lee Jung-jae tökéletes lenne a tiszteletreméltó Jedi szerepére.
Lee-t alaposan meglepte, hogy éppen a Squid Game-beli karaktere, Seong Gi-hun inspirálta Headlandet.
Eléggé meglepett, amikor Leslye azt mondta, a Squid Game-beli játékomban meglátta Sol mestert, hiszen a két karakter annyira különböző
– nyilatkozta Lee a The Hollywood Reporternek.
Szerepéhez Lee a Liam Neeson által alakított Qui-Gon Jinn karakteréből merített (ő volt Obi-van Kenobi mestere a Baljós árnyakban, és ő indította el a gyermek Anakin Skywalkert a Jedik útján).
Lee az új Star Wars-sorozatban (itt írtunk róla) kapta élete első angol nyelvű szerepét, ezért már a forgatás előtt négy hónappal elkezdte a felkészülést: két dialektus trénerrel dolgozott együtt. A dél-koreai színész szerint olyannyira részt vettek a szerep legapróbb részleteinek kidolgozásában is, hogy lényegében ők is hozzájárultak a karakter megalkotásához.
A Jediknek uralkodniuk kell az érzelmeiken, de a sorozat története szerint Sol mester megbánást érez múltbeli hibái miatt, Lee-nek ezt kellett ötvöznie a Jedik sztoikus felfogásával.
Sok rejtély van Az akolitusban. Nem akartam túl sok érzelmet mutatni a karakteremen keresztül, de azt sem akartam, hogy a nézőknek találgatnia kelljen, mire gondol a szereplő. Nem akartuk, hogy túl sztoikus legyen és ezáltal a nézők ne értsék a motivációit, szóval ez volt a legfontosabb része Sol mester megformálásának
– mondta Lee.
A dialektus coach/tréner (dialect coach) nem nyelvtanár, hanem akkor segíti a színészeket, ha nem az anyanyelvükön játszanak, vagy például egy konkrét dialektust kell elsajátítaniuk a szerep kedvéért. Az a célja, hogy a színész beszéde minél természetesebbnek hasson.
The Hollywood Reporter cikke alapján
A köztük lévő nagy korkülönbség miatt újabb szerelmespár került az internetezők célkeresztjébe, a 29 éves Jagoda Wolskát és 43 éves Rafal Wojtysiakot azonban a leggonoszabb megjegyzések sem szedhetik szét.
A fiatal lengyel nő és idősebb párja is modellként dolgozik, közösségi médiában megosztott fotóik alatt pedig napi szinten törölgethetik a rosszindulatú kommenteket, a netes trolloktól ugyanis mindig megkapják, hogy Wolska biztosan csak a pénze és a hírneve miatt van együtt  Wojtysiakkal, de a legtöbben a férfi ősz haját kritizálják.
S zerelmük akkor szövődött, amikor 2016-ban egy közös ismerősük bemutatta őket egymásnak, de igazán csak évekkel később, a koronavírus-járvány alatt találtak egymásra annak köszönhetően, hogy a nő elkezdte követni a lengyel férfit az Instagramon. A követésből soha véget nem érő beszélgetés, majd személyes találkozók lettek, a modellek menthetetlenül egymásba szerettek. Néhány hónap randizás után összeköltöztek, de nem hagyományos értelemben véve: m ár nem Lengyelországban élnek, hanem modellmunkáik miatt a világot járják. Indonéziában, Thaiföldön, Görögországban, Törökországban, Egyiptomban, Németországban és Balin is laktak már.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Edit magára sem ismert, amikor a tükör elé állt, s a végén a milliárdos is csillogó szemekkel nézte őt.
Jákob Zoltán nem csupána rászorulóknak nyújt segítő kezet, hanem egy átalakítós műsor keretein belül olyan nőknek is, akik valamilyen okból esetleg nem érzik magukat szépnek, vagy nincs önbizalmuk. A YouTube-on futó  Szépség Guru című műsor legújabb részében a háromgyermekes Editet mutatják be, aki a multimilliárdos üzletembernek könnyek között vallott arról, hogy egy hosszú párkapcsolat során elvesztette önbizalmát. Edit a három császármetszés után megváltozott testével sem volt elégedett, ezért Jákob és csapata stílustippeket is adott a számára
A 38 éves nő hosszú ideje anyaként és háziasszonyként állt helyt, azt pedig nagy traumaként élte meg, amikor szembesült azzal, hogy élettársa már nem tekint rá nőként. Jákob műsorában azonban bombanővé alakították: új frizurájával, műszempillájával, műkörmével és sminkjével alig ismert magára.
Jákobék olyan önbizalomlöketet adtak Editnek, hogy valósággal kivirult.
Azt kívánom neked, kezdd el az ismerkedést, amit már egy ideje nem mersz és találd meg a párodat. Nem lesz nehéz! Könnyen fog menni!
– mondta biztatóan az üzletember, aki nem titkolja, látja a lehetőséget Editben.

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás

Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital