Hírek és minden más

Kilép az LMP-ből az országos elnökség egyik tagja

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Menü
Kereső
2024. június 7. – 17:22
Másolás
„MAI NAP KILÉPEK AZ LMP-BŐL. Fájó szívvel és hosszú vívódás után hozom meg ezt a döntést. Régóta érlelődik bennem, hogy azokat az értékeket, amelyek hatékonyabb képviseletének érdekében beléptem a »Lehet Más a Politika« nevű szervezetbe már nem tudom tovább ennek a pártnak a tagjai között képviselni” – írta péntek délután a Facebook-oldalán Szendefy Mária, az LMP országos elnökségi tagja.
A politikus szerint sem az LMP, sem a többi parlamenti párt nem került közelebb az alulról szerveződő demokrácia és a széleskörű választói részvétel elősegítéséhez, a társadalmi beágyazottságuk viszont leépült, a fókusz „a média, a bulvár és a megélhetési politizálás” felé ment el.

Mint írta, ezért döntött úgy az LMP általa vezetett Somogy megyei területi szervezete, hogy önálló indulás vagy ellenzéki túlélőakciókban való részvétel helyett valódi civil kezdeményezések mellé áll be Kaposváron és a megyei listán is.
A kilépéséről azt írta, hogy az országos politikai tendenciákat látva döntött úgy, hogy még a választások előtt megteszi, de azt nem részletezte, hogy ez alatt pontosan mire gondol. Kerestük az LMP-t, hogy megtudjuk, nekik adott-e részletesebb indoklást Szendefy a kilépéséről, és arról is kérdeztük őket, hogy mások is jelezték-e a kilépési szándékukat a nap folyamán. Ha válaszolnak, beszámolunk róla.

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Kávé, kapszulás kávé: kapszulás kávé rendelés

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital