Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Tény, hogy a legutóbbi Star Wars-mozifilm, a Skywalker kora premierje óta lassan már öt év telt el, és jelenleg a kanyarban sincs, hogy a vásznon kézzelfogható folytatást kapjon a George Lucas által megteremtett franchise. Ettől még a jelenlegi tulajdonos, a Disney nem engedte el a jedik kezét, az általuk bemutatott tévésorozatok azonban nagyon hullámzó minőséget mutatnak. Az Andor zseniális lett, A Mandalóri és az Ahsoka pedig hibákkal teli, de hiányosságaik ellenére bőven szórakoztató kibővítései az univerzumnak. Ám a nyakunkba sóztak olyan értelmezhetetlen szériákat is, mint a Boba Fett könyve és az Obi-Wan Kenobi – utóbbi összeesése és logikai bukfencei azért is késztették fejvakarásra az embert, mert az Ewan McGregor főszereplésével készült Star Wars spin-offnak megvoltak a maga emlékezetes momentumai, például egy parázs visszavágó a jedi-mester és Darth Vader között.
A Star Wars: Az akolitus című, a Disney+-on június 5-én debütált szériából eddig négy részt láttunk, és bár a korábban a Russian Dollt is jegyző Leslye Headland alkotásának újfent megvannak a maga botlásai, talán az eddigi legszórakoztatóbb, az előzménytrilógiához kapcsolódó produkcióról van szó, amit az egeres cég kiadott a kezei közül. A történet ugyebár nagyjából 100 évvel a Baljós árnyak előtt játszódik, a Skywalkerek gondolatban se fogantak meg, és egy olyan világrendet láthatunk kibontakozni Az akolitusban, amit eddig csak a Star Wars-könyvek olvasói csodálhattak meg.
A Köztársaság Fénykorában járunk, amikor a jedik rendje ereje teljében van, jól szervezett, de némiképp ellustult rendfenntartó szervezetként őrködnek a béke felett, anélkül, hogy bárki ellenkezne velük.
A sorozat kezdőjelenete nagyszerűen festi fel a messzi-messzi galaxis lelkiállapotát, amikor egy titokzatos aszaszin beállít egy bárba, és az éppen iszogató Indara mesterrel (Carrie-Anne Moss) közli, hogy most akkor álljon fel az asztaltól, és küzdjön meg vele életre-halálra… na és ebben a pillanatban az összes kocsmatöltelék röhögésben tör ki. Az akolitusban persze a változás szele fúj, és az Amandla Stenberg által játszott Mae egészen vehemensen kezd el dolgozni rajta, hogy nagy hatalmú jediket tegyen az Erővel egyenlővé. Így a sorozatban viszonylag gyorsan letörlik a rosszfiúk a magabiztosságot a jedik arcáról.
Még mielőtt valaki örömittasan csapna a levegőbe, le kell szögezni, hogy bár arról volt szó, hogy Az akolitus elsősorban majd a sithekre és az ő felemelkedésükre koncentrál, az évad első fele alapján szó sincs erről. Nem látunk be a színfalak mögé, a sithek legalább annyira kiismerhetetlenek, mint az eredeti filmekben. Helyette jó adaggal kapunk a világos oldalon tevékenykedőkből. Az akolitus egészen konkrétan hemzseg a jediktől – ennek köszönhetően csodálkozhatunk rá olyan, a Star Warsban eddig szinte precedens nélküli jelenetekre, mint amikor 6-8 mester és lovag kalandozik egy idegen bolygó esőerdejében, kutatva a gonoszok után.
Az akolitusban előkerülnek olyan klasszikus témák, mint erőérzékeny ikrek, a sötét oldalra át-áttévelygő éjnővérek, és a többi. Ugyanakkor annak ellenére, hogy ismert típusokra épít, Leslye Headland bátran újít a mostanra sokak által megunt Star Wars-formulán.
Az akolitus valójában egy krimi, csak éppen fénykardos detektívek igyekeznek benne kézre keríteni egy sorozatgyilkost, és utánajárni, hogy miért zajlik ez a ronda mészárlás.
A főszereplők közül egyértelműen ki kell emelni a mindig nyugodt, sztoikus, de azért harcra kész Sol mestert alakító Lee Jung-jae-t, akit korábban a Squid Game főhőseként láthattuk. És bár ebben a Star Wars-sorozatban alig lehet ráismerni, sűrűn lopja a show-t a többiek elől. Még úgy is, hogy Carrie-Anne Moss rögtön a nyitójelenetben puszta kézzel, amolyan mátrixosan kezd el küzdeni a ráeresztett orgyilkossal, jobban megidézve Trinityt, mint a Mátrix 4 tette nem is olyan régen, amelyben a karakter konkrétan benne volt. Az akolitust ők ketten, na meg a kettős szerepben látható Amandla Stenberg tartják a víz felett. A három színész valósággal lubickol, már amikor láthatók. Kár, hogy a többiek nem képesek felérni hozzájuk, még a Logan nagy felfedezettje, Dafne Keen sem.
A Star Wars-sorozatokkal kapcsolatban gyakori kritika, hogy a Disney még mindig nem tudja, hogy kell tévésorozatos formátumban történetet mesélni, ehelyett szétszabdalt, hosszabb mozifilmeket csinálnak. Valami hasonló Az akolitusról is elmondható, ráadásul a széria epizódjai nagyon rövidek – főleg ez utóbbi tény erősen rányomja a bélyegét a végeredményre. Egyszerűen a mellékszereplők, például az amúgy izgalmasnak tűnő csempész, a sötét oldallal kacérkodó Qimir (Manny Jacinto), vagy a vuki jedi, Kelnacca (Joonas Suotamo) sem kapnak elég teret a kibontakozásra. A pilotepizódban, amelyet Headland írt, a párbeszédek még nagyon minőségiek és jól átgondoltak, viszont onnantól kezdve, hogy más írók viszik tovább Az akolitus sztoriját, megbotlanak a dialógusok és eszmecserék. Sajnos észrevehető módon.
Rádásul a negyedik részre úgy érződik, hogy nem haladunk előre elég nagy tempóban, mintha a nagy fordulatok ellenére Az akolitus egy kicsit helyben toporogna. Tipikus húzás, hogy a Disney ennek az epizódnak a végéig adott betekintőt az újságíróknak, egy nagy és mindent eldöntőnek tűnő ütközet előtt. Pont amikor végre történt volna valami olyasmi, ami alapjaiban megrengetheti a messzi-messzi galaxist…
Mindazonáltal a látvány, a hangulat csillagos ötös, a Köztársaság fénykorának megfelelően dizájnolt jediköntösök különösen simogatják az ember szemét, és a főgonosz sith a maga horrorfilmes sisakjával sem kutya. Mindehhez adjuk hozzá az előzményfilmeket idéző zenéket, és az I., II., és III. részek rajongói olyasmit találhatnak Az akolitusban, amit tulajdonképpen az Obi-Wan Kenobi se volt képes nekik megadni.
Vannak bizonyos gyerekbetegségei ennek a sorozatnak, mégis épp a könnyedebb, de azért érdekfeszítő hangvétele miatt Az akolitust nagyszerűen lehet darálni. Végre egy Star Wars-sorozat, ami rettenetesen nézeti magát, mi legalábbis nagyon sajnáljuk, hogy nem kaptuk meg egyben az egészet. Nyomtuk volna simán az utolsó vége főcímig – mindez pedig egy Disney-féle Star Wars-tartalomtól azért nem mindennapos teljesítmény.
A Star Wars: Az akolitus évadkezdése már megnézhető a Disney+-on szinkronnal és magyar felirattal.
Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
Kövesse az Indexet Facebookon is!
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital