Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el:
Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Az országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága (TAB) alaposan átírná az Alaptörvény-ellenesnek bizonyult kastélytörvényt a jövő keddi szavazás előtt.
Az Alkotmánybíróság januárban mondta ki, jórészt egyetértve a törvényt alá nem író Novák Katalin akkori köztársasági elnökkel, hogy az Alaptörvénybe ütközik a kastélyok miniszteri döntéssel történő magántulajdonba adását lehetővé tevő törvény, mert nincs megjelölve az a közcél, amely ezt szükségessé teszi. Bár Lázár János építési és közlekedési miniszter értetlenül és felháborodva fogadta a döntést, az Ab, amelynek akkori elnöke, Sulyok Tamás maga volt az ügy előadója, kimondta: „A nemzeti vagyon, a kulturális örökség védelme nem függhet (…) érdemi és törvényben meghatározott szempontrendszert nélkülöző jogalkalmazói döntéstől”.
Szombaton felkerült a TAB honlapjára a bizottság kormánypárti tagjainak 26 pontból álló módosító javaslata, amelyről hétfőn tárgyalnak, az országgyűlés pedig kedden szavaz róla. Ez azt mondja, hogy a magánkézbe adás csak kivételes lehet, ha a műemlék működtetése, felújítása, fejlesztése „az állam által fenntartott intézményrendszer útján nem érhető el”. Nem ingyenes átadásról szól az új szöveg, hanem úgy fogalmaz, hogy az új tulajdonosnak „a tulajdonszerzés ellenértékeként” vállalnia kell az ingatlan felújítását, karbantartását és üzemeltetését. A vagyonkezelésbe adást mint lehetőséget törlik, csak tulajdonátadásról lehet szó, az állam örökös visszavásárlási jogával. A tulajdonjog az államra visszaszáll akkor is, ha a jogi személy tulajdonos már nem átlátható szervezet, vagyis tulajdonosi szerkezete és tisztségviselői köre nem megismerhető.
Az eredetinél sokkal részletesebben szabják meg a kötelezettségvállalás tartalmát és annak állami ellenőrzését. Az ilyen kastélyokban elhelyezett közgyűjteményeket legalább évi 300 napon át látogathatóvá kell tenni. Belépődíj szedhető, de a látogatók jogai azonosak az állami és önkormányzati múzeumok szabályaival. A kerteket, parkokat minden nap nyitva kell tartani.
A magántulajdonba adás lehetősége nem minden kastélyra vonatkozik, mert a javaslat egy 47 pontos listára szűkíti le az érintettek körét. Ezek között szerepel például a szabadkígyósi, az edelényi, a füzérradványi, a bajnai kastély, a sümegi püspöki palota, a sárvári vár. A miniszter maga dönti el, hogy e 47 műemlék közül melyikre hirdeti meg a magántulajdonba adás lehetőségét. Az eljárás átláthatóságának garanciájaként minden vonatkozó miniszteri döntés – és annak indoklása – nyilvános, így a tulajdonátadási kérelmek benyújtására felhívó, a tulajdonba adásra vonatkozó és az azt visszavonó miniszteri döntések is.
A miniszternek az Ab által az előző változatból hiányolt közérdek érvényesülését kell figyelnie, tehát azt, hogy az átadással elérhető-e az ingatlan fenntartható fejlesztése, védelme és a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrásoknak a jövő nemzedékek számára való megőrzése, valamint az örökségvédelmi követelményeknek megfelelően a kulturális értékek védelme.
A TAB általában el szokta fogadni a kormánypárti tagjai által benyújtott módosító javaslatokat. Ha ez hétfő délután megtörténik, akkor biztosra vehető, hogy kedden a teljes országgyűlés is igent mond ezekre.
A világhírű karmester nem akar politikailag aktív lenni, de az emberjogi kérdések nagyon fontosak számára. A június 14. és 29…
Életre szóló kötelékek, botrányos viszonyok, tiltott románcok, viharos kapcsolatok. A Nagy szerelmek című könyv a történelem…
További friss állások ›
Sok-sok millió dollárt hoz a mesterséges intelligencia egy kis szigetnek anélkül, hogy foglalkoznának vele
Karsai Dániel bocsánatot kért Gulyás Gergelytől
Érdeklődés hiányában elmarad a polgármester- és képviselőválasztás Bozsokon
Unja már az emojikat? 😒 Hamarosan sajátokat csinálhat az iPhone-ján
Megnyerte a Bl-t a Fradi férfi vízilabda-csapata
Elmondta, milyen országot építene a Tisza Párt, és ehhez milyen gazdasági lépések kellenek.
Gyorsan megnyugtatott mindenkit.
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Kávé, kapszulás kávé: kapszulás kávé rendelés
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital