Hírek és minden más

Választás 2024: Itt vannak a 7 órás részvételi adatok

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital

A korán reggel szavazók aránya az önkormányzati választáson igen stabil volt az utóbbi években, 0,9-1,1 százalék között mozgott, ezért ebből nem lehet következtetést levonni a szavazási kedvre. Az EP-választás ettől annyiban különbözik, hogy a legutóbbi, 2019-es voksoláson a korábban megszokottnál jóval többen vettek részt, és ez már a 7 órás adatokban is meglátszott. Mindesetre előzetesen a közvélemény-kutatók nagy részvételi hajlandóságot érzékeltek, ezt az első mai adat igazolni látszik, hiszen még sosem volt ilyen magas a reggeli szavazati arány a kétféle választás egyikén sem.
A részvételi adatok értelmezése már csak azért is nehéz, mert most először tartják együtt az önkormányzati és az európai parlamenti választást. A Nemzeti Választási Iroda előzetes tájékoztatása szerint nap közben a ma zajló két (EP- és önkormányzati) választásra egy közös részvételi adatot közöl.
A fővárosban 1,62 százalékos volt a 7 órás részévteli adat, ez átlag alatti, de a fővárosban hagyományosan lassabban kezdődik a voksolás: öt éve az önkormányzati választáson 0,92% volt a részvétel.
Az ország déli felében keltek leginkább korán az emberek szavazni, Tolna (2,47%), Somogy (2,36%) és Bács-Kiskun (2,2) megyékben a legmagasabb a részvétel. Ugyanakkor ez még csak néhány ezer szavazót jelent, tehát messzemenő következtetést ebből sem érdemes levonni.
A fővárosban a peremkerületekben voltak hajlandók leginkább korán kelni az emberek, Újpesten 2,21%-os a részvétel.
A részletes adatokat a Portfolio választási aloldalán lehet böngészni.
A megyei jogú városok közül a legnagyobb arányban Hódmezővásárhelyen (3,23%) és Baján szavaztak (2,7%).
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Komka Péter
Szerdán tűnt el.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Orosz szemszögből.
Híreink percről percre.
Megjöttek a 13 órás adatok.
Ez azért nagyon kellemetlen.
Jelentős létszámnövelést terveznek.
Tíz kép, tíz stadion, tíz érdekesség.
Az SPB Befektetési Zrt. tapasztalatai szerint 2023-ban a kötvények voltak a legjobban a teljesítő portfólióelemek: főként ezeknek köszönhetően tavaly átlagosan 8 százalék körüli hozamot é
Június harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
A dél-koreai chipgyártási törekvések apropóján elmélkedett a Vakmajom. Yoon Suk Yeol dél-koreai elnök nem finomkodott, amikor leírta, miért a chipek a legfontosabbak az ország gazdasági… Th
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság megromlása, a válás, a válóper, a gyermekelhelyezés témaköreiben segítünk eligazodni. Dr. Bagi Éva válóperes ügyvédünk
A Mammoth elnevezésű robosztus létesítmény évente 36 000 tonna CO2-t képes eltávolítani a légkörből, tízszer annyit, mint elődje, az Orca. A Clineworks által építet
Szépen gyűlik a tőke a Bitcoin ETF-ekben, bár a számok még eltörpülnek a hagyományos piachoz képest. Pedig úgy tűnik, a lakosságot nem igazán érdekli ez… The post Meg sem jöttek a kisbefe
Akik már régebb óta követnek, tudják, hogy nagyon támogatom a házasságban a közös kasszát. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem értem, hogy miért kötik össze valakik az életüket, osz
Óriási lendülettel érkezett a Google az AI világába, de az eredmény nem olyan jó, mint szeretnék. A techóriás legújabb próbálkozása, az "AI Overview" nemcsak rendkívül… The post Újabb

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.
A burnout, melyet a WHO betegségként kezel, az európai munkavállalók felét is érintheti.
Jó befektetésnek számítanak a luxusórák, de nem mindegy, hogy mikor melyik.
Hogy teljesített a szektor tavaly?
Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital