Hírek és minden más

A reptér állami kézbe kerülése nem pusztán üzleti, hanem stratégiai kérdés is

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Magyarország régiós versenytársainak légikikötői, így a varsói, a prágai, a pozsonyi, a bukaresti, a szófiai mind 100 százalékos állami, míg a bécsi repülőtér többségi osztrák közösségi tulajdonban vannak – emlékeztet az MTSZA.
„Az, hogy ki irányítja az ország légi kapuját, nem pusztán üzleti, hanem stratégiai kérdés is. Ezért is volt szükséges és örömteli lépés a repülőtér hazai kézbe vétele. Ezzel az egész ágazat számára kedvezőbb döntések születhetnek a reptér hosszú távú technikai tervezésén túl például a járatfejlesztések alakításában is” – fogalmazott a közlemény szerint Princzinger Péter, az MTSZA elnöke.
Hozzátette, hogy mindezek mellett az országimázs szempontjából is jelentős a reptér szerepe, hiszen „az ide érkező és innen induló turisták itt szerzik első és utolsó benyomásaikat hazánkról”.
A repülőtér az ország első számú kapujaként kiemelt szerepet játszik a nemzetközi beutazóforgalom alakulásában, azon belül pedig a távoli piacról érkező, magas költésű turisták érkezésében. Körükben ugyanis különösen jelentős a minőségi szolgáltatásokat kereső vendégek aránya. A repülőtér megvásárlásával lehetővé válik, hogy a korábbiaknál több tradicionális légitársaság létesíthessen légi összeköttetést Budapest irányába – olvasható az összegzésben.
A közvetlen, hagyományos légitársaságok által üzemeltetett járatok szerepe alapvető a nemzetközi vendégek, különösen a távolabbi országokból érkezők számának növelése szempontjából. A reptér magyar tulajdonba kerülése emellett új távlatokat nyithat az üzleti célú beutazás erősítése előtt is, hiszen Budapest légi elérhetőségének javítása tovább erősítheti Magyarország versenyképességét a hivatásturizmus piacán is
– emelte ki a közlemény szerint Lázár Judit, a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke a történelmi jelentőségű bejelentéssel kapcsolatban.
A repülőtér hazai működtetése és a várható fejlesztések a beutazó külföldi és kiutazó magyar turisták választási lehetőségeit is szélesítik, továbbá a repülőtér megközelítésének körülményeit is javíthatják – írják.
„A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kulcsszerepet játszik mind hazánk turizmusa, mind Magyarország megítélése szempontjából. A tulajdonosváltásnak köszönhetően a jövőben tovább erősödhet a szakmai együttműködés a repülőtérrel, így lehetőség nyílhat a szolgáltatások további bővítésére és javítására, beleértve a városba jutás módjainak és minőségének fejlesztését. Ez mind kedvezőbbé tehetné Budapest és Magyarország megítélését az utazók szemében” – idézi a közlemény Molnár Juditot, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökét.
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány a turizmus területén működő több mint negyven szakmai szervezetet tömörítő szervezet. Az MTSZA célja, hogy a turizmus különböző szegmenseiben érdekelt szereplők összehangolják információs, képzési és továbbképzési igényeiket, olyan platformot hozva létre, amely valamennyi tagszervezet, valamint a magyar turizmus minden szereplője számára értékes szolgáltatásokat nyújt – áll a közleményben.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Ajtóinkat szerelték: Egyedi beltéri ajtók
Bejárati ajtó: Biztonsági ajtó
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital