Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el:
Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Eljárt felettük az idő, egy sor Samsung Galaxy Watch támogatása ér véget hamarosan. Ez pedig az összes felhasználót érintő változásokat hoz.
A Samsung néhány éve váltott a Tizenről a Google-lel közösen fejlesztett WearOS operációs rendszerre az okosórái esetében. A Galaxy Watch 4 és újabb órák már ezt a rendszert futtatják, míg a Watch 3 és régebbi, valamint az Active 1 és 2 még a régi rendszerrel a fedélzetén működik.
Eddig ez nem járt érdemi hátránnyal, legfeljebb az újabb órák, valamint a WearOS újításait kellett nélkülözniük a felhasználóknak, ám szépen lassan lejár a Tizen ideje: a Samsung ugyanis befejezi a támogatásukat, és ennek lesz egy elég kellemetlen velejárója.
A gyártó ugyanis elkezdte értesíteni a felhasználókat arról, hogy rövidesen nem fognak tudni letölteni alkalmazásokat az órájukra – szúrta ki az Android Authority.
Három dátumot érdemes megjegyezni:
A Samsung Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro készülékek tulajdonosai közvetlenül nyomon követhetik majd menstruációs ciklusukat az alvás során is aktív hőmérsékletérzékelő segítségével, miután Magyarországon is elérhető lesz az ehhez kapcsolódó funkció a készülékeken.
A technológia világában sajnos semmi nem tart örökké, de mivel az utolsó tizenes Galaxy Watch 2020-ban került a boltok polcaira, a legalább 4-5 éves támogatási ciklus nem mondható annyira rossznak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.
Nem kicsit, nagyon kockáztat a magyarországi vállalkozás, amelyik elkönnyelműsködi a kibervédelmet. A nagyobb gond az, hogy nemcsak a cég, hanem összes ügyfele is pórul járhat. A szakértők által évek óta szajkózott gondok most már kezdenek élesbe fordulni, egyre több magyar vállalkozás ismeri el: adatbajba keveredett.
A NASA öt nap alatt készítette el szuperszámítógépével azt a szimulációt, ami egy 4,3 millió naptömegű szupermasszív fekete lyukhoz való…
A mesterséges intelligencia (MI vagy AI) globális előretörésével egy kicsi, távoli szereplő biztosan nagyot jól járt – teljesen véletlenül.
További friss állások ›
Egyre több játék közül válogathatnak a Netflix előfizetői, ezúttal már olyanok is érkeznek, melyek a platformon elérhető tartalmakhoz…
Hamarosan már asztali számítógéppel is használni lehet a PS VR2-t, a PlayStation játékkonzolhoz fejlesztett virtuálisvalóság-kiegészítőt.
Több településen is feltűnően megnőtt a választópolgárok száma
Nagy botrányokat is felidéznek a köztársasági elnökök a 45 éves HVG címlapjain
Unja már az emojikat? 😒 Hamarosan sajátokat csinálhat az iPhone-ján
A második világháború leghosszabb napja mellé a történelem egyik legtökéletesebb trükkje dukált
"Én mindig is szórtam szét a kincseimet" – A szexuálpszichológia nagyasszonyának portréja
Korai és óriási hiba lenne most leírni a Fideszt, de hogy kapott egy pofont, amitől megrogyott a térde, nem vitás. A Tiszának pedig most kellene bizonyítania, hogy nem csak árad, hanem medre is van.
Elképesztő csatát hozott Budapesten Karácsony Gergely és Vitézy Dávid összecsapása, Győrben a Fidesz elbukott, Miskolcot azonban visszaszerezte. És ez csak néhány a vasárnap nagy meccseiből.
Unió-szerte az Európai Néppárt meggyőző győzelmét, Magyarországon a Fidesz gyengülését hozta az EP-választás.
Megnéztük a jogszabályt.
Marine Le Pen a francia választás nagy nyertese.
A szövetségi kapitány nagy csapásnak nevezte Michal Sadilek elvesztését.
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Kávé, kapszulás kávé: kapszulás kávé rendelés
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital