Hírek és minden más

Még több víztározó és csatorna építését szorgalmazza Áder János

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Drasztikus számokkal szembesítette Áder János a Szent László Általános Művelődési Központban tartott előadásán diákhallgatóságát. Az elmúlt száz évben négyszeresére, több mint 8 milliárdra nőtt a világ népessége, miközben a vízfogyasztás megkétszereződött, az energiafogyasztás pedig megháromszorozódott – írja az MTI.
A volt államfő, aki a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke jelenleg, rendszeresen tart fiataloknak felvilágosító előadásokat környezetünkről. 
A bajai diákokat arról tájékoztatta, hogy a hidrológusok szerint a klímaváltozás 80 százalékát a vízen keresztül érezzük, ami azt jelenti, hogy a víz körforgása megváltozik, egyre gyorsabb lesz a párolgás, a kicsapódás, egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, és ez felelős a felhőszakadásokért, árvizekért, valamint a száraz, aszályos időszakokért.
Hangsúlyozta: a folyamatok visszafordítására már nincs lehetőség, de a hatások jelentősen csökkenthetők a fosszilis energiahordozókból származó károsanyag-kibocsátás mérséklésével és a „szén-dioxid-elnyelők” felületének növelésével, egyebek mellett erdők telepítésével.
A legnagyobb szén-dioxid-megkötők ugyanis az óceánok, a talajok és az erdők. A megemelkedett légköri szén-dioxid-koncentráció drámai következményei közé sorolta Áder János, hogy a földfelszíni hőmérséklet mellett nő a tengerek, óceánok víz hőmérséklete is. Az „elnyelt” szén-dioxid ráadásul megváltoztatja a kémiai összetételét is, vagyis egyre savasabbá teszi a vizeket, aminek hosszú távon pusztulás, élettelen tér lesz a következménye – fogalmazott.
Felidézte, hogy Magyarországon az éves csapadékmennyiség 6-700 milliméter, de éves szinten nagyon egyenetlenül oszlik el, ráadásul a szélsőséges időjárás már a Kárpát-medencében is érezhető, hiszen a 2013-as árvíz minden korábbi rekordot megdöntött, miközben két évvel ezelőtt a Velencei-tó majdnem kiszáradt.
A volt köztársasági elnök szerint további gondot jelent, hogy Magyarország jelentős részén mind az aszályok és a belvizek, mind pedig az árvizek komoly problémákat okoznak.
Az árvíz elleni védekezésre a gátak magasítása mellett megoldást jelent az a tíz víztározó is, amelyek miután megépültek, akár egy méterrel is csökkenthetik a Tisza vízszintjét, de további csatornák építése is szükséges.
Felidézte, hogy korábban a belvizet, amilyen gyorsan csak lehetett, elvezették, de ma már a tárolásra is megoldást kell találni, akár nem művelt földterületek elárasztásával, vizenyősítésével.
Áder János beszélt továbbá arról is, hogy a Homokhátság ma már félsivatagos területnek tekinthető, ami komoly probléma, hiszen idővel a területén mintegy 600 kisebb tó tűnt el. A korábban Magyarországon ismeretlen időszakos víztest jelenség pedig ma már 37 folyót érint, ami azt jelenti, hogy ezek a kisebb-nagyobb folyóvizek a nyár egy részében teljesen kiszáradnak vagy csak éppen csörgedezik bennük valamennyi víz.
Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital