Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
A májusi adat tehát azt jelenti, hogy a második legtöbb zöldautót helyezték forgalomba Magyarországon, és ezen belül a tisztán elektromos járműveknél is az örökranglista ezüstérmese a május. Utóbbi számszerűen azt jelenti, hogy az 1881 darabos mutatót csak a márciusi rekord előzi meg (2108).
A zöld rendszámmal újonnan felszerelt gépjárművek közül
a legerősebb hónapokban tízből hét tartozott a leginkább környezetbarát kategóriába, a kizárólag elektromos hajtásúak közé.
Az is lényeges a tendenciák között, hogy a 2024-ban csúcsra jár az elektromos közlekedés terjedése: e szempontból februártól májusig, négy egymást követő hónapban jobb eredmények születtek, mint bármikor korábban.
A tárca megállapítja: a látványos élénkülés nyilvánvaló módon a vállalatok e-autó beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel támogató programnak köszönhető. A jövő tavaszig elérhető kiíráson mostanáig mintegy 3100 cég igényelt összesen 14,4 milliárd forintot több mint 3700 klímakímélő gépjármű megvásárlásához. Eddig több mint ezer pályázónak ítéltek meg összesen 4,7 milliárd forint állami hozzájárulást. A program jóvoltából márciusban Európában a második, áprilisban a negyedik legnagyobb arányú volt a tisztán elektromos flotta hazai bővülése.
Emlékeztet rá a tárca, hogy az elektromos járművek levegőszennyezés és zajterhelés nélkül használhatóak, üzemeltetőik számára működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. A Zöld Busz Program jóvoltából már 135 e-autóbusz közlekedik a budapesti agglomerációban és vidéki nagyvárosokban. A napokban bejelentett fejlemény, hogy a Klebelsberg Központ által elnyert, közel 2 milliárd forint támogatás révén huszonkilenc településen mintegy félszáz elektromos iskolabusz szolgálhatja majd a diákok kényelmét és szemléletformálását.
Címlapkép forrása: Portfolio
Egyre rosszabb a hangulat a piacokon.
Hiába a cég megmentésére irányuló törekvések.
Már most rekordot döntött a fertőzésszám.
Libanon fölött lőtték le a drónt.
Hankó Balázs bejelentést is tett a szakképzés terén.
Így teljesítettek a magyarországi erőművek 2023-ban.
A fogyasztók nem mindig tudják, hogy mit szednek.
Dübörög a Portfolio Financial IT 2024 konferenciája.
Rendkívül népszerűek a személyi kölcsönök a magyarok körében: áprilisban mintegy 68,2 milliárd forint volt a szerződési volumen, ami azt jelenti, hogy ötödével több ilyen hitelt vettek fe
Szeptember 30-ig kell benyújtani külföldi áfa visszatérítési kérelmet azoknak a belföldi adóalanyoknak, akik az Európai Unió másik olyan másik tagállamban szereztek be terméket vagy szolgá
A Covid-járvány kitörése után kiköltözési hullám indult el a nagyvárosokból, jelentős áremelkedést okozva a környező településeken. Vajon mennyiben változott azóta a helyzet? Visszarend
Balásy Zsolt, a HOLD Beat alap portfóliókezelője és Nagy Attila vezető online vagyonkezelő volt a Bankmonitor.hu vendége, a két szakember a HOLD-ról, a gazdaságunkról és… The post A nagy ké
Az MI Rendelet alkalmazása szempontjából megkerülhetetlen kérdés, hogy miként kell értelmezni az MI-rendszer rendeletben szereplő fogalmát. Éppen ezért az alábbi posztban azt járom körül,
Egy testvérpár alapította az Adidas elődjét, amely cégből a sportszeripar egyik legkeményebb versenye bontakozott ki. Adolf Dassler cége ment nagyobbat, cipőik egy idő után nemcsak… The post
Az SPB Befektetési Zrt. tapasztalatai szerint 2023-ban a kötvények voltak a legjobban a teljesítő portfólióelemek: főként ezeknek köszönhetően tavaly átlagosan 8 százalék körüli hozamot é
Június harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.
Gyengüléssel indította a hetet a forint.
A burnout, melyet a WHO betegségként kezel, az európai munkavállalók felét is érintheti.
Jó befektetésnek számítanak a luxusórák, de nem mindegy, hogy mikor melyik.
Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Kávé, kapszulás kávé: kapszulás kávé rendelés
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital