Hírek és minden más

Joe Biden: Ha lejön a Mindenható Isten, és azt mondja, akkor visszaléphetek

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Menü
Kereső
2024. július 6. – 07:01
Másolás
Nagy várakozások előzték meg Joe Biden amerikai elnök, egyben a demokraták várható elnökjelöltje pénteki interjúját, amit az ABC csatornának adott. Épp a „várható” szócska miatt voltak sokan kíváncsiak rá, hisz a legutóbbi tévés (vita)szereplése elég rosszul sikeredett, ellenfele, Donald Trump fölénybe tudott kerülni a hajlott korúnak látszó, mondataiba belezavarodó Biden mellett. Épp ezért Bident a bepánikolt demokrata oldalról egyre többen kérik visszalépésre.
Az ABC-nek, pontosabban a volt Clinton-tanácsadó George Stephanopoulosnak adott – amúgy egész rövid, 22 perces, vágatlan – interjúban Biden azonban keményen kiállt önmaga mellett. Elismerte, „egy rossz epizód” volt a múlt heti vita (amit amúgy nem nézett vissza), de a riporter próbálta kisajtolni belőle, mi a véleménye egyre több bakijáról, kihagyásáról, meg tudja-e győzni az amerikaiakat, hogy alkalmas. „Ön ugyanaz az ember ma, aki volt, amikor három és fél éve hivatalba lépett?” – merült fel a kérdés. Jött a válasz:
„A sikerek szempontjából igen. Én voltam az a srác is, aki összeállított egy béketervet a Közel-Keletnek, ami talán megvalósulhat. Szintén én voltam a fickó, aki bővítette a NATO-t. Én voltam az a fószer, aki bővítette a gazdaságot. Minden egyes dolog, ami megtörtént, olyan ötlet volt, ami az enyém volt vagy én valósítottam meg. Továbbléptem.”
A riporter további kérdéseire elmondta, nem futná már le gyorsan a 100 métert, de még jó formában van. Arra, hogy gyengébbnek, törékenyebbnek tartja-e magát, mindössze annyit felelt: „Nem.” Később elmondta, kiváló orvosok folyamatosan monitorozzák az egészségügyi állapotát, és ők elmondanák neki, ha gond lenne.
Az ABC egyébként arról írt, Trumppal is szerettek volna interjút készíteni, de a kampánycsapata elutasította a lehetőséget. Az ABC News cikke elismeri, hogy a Biden-interjú is része annak a kampánynak, amit a demokraták folytatnak azért, hogy Biden igenis képes a kampányra és alkalmas az elnökségre. Stephanopoulos meg is kérdezte, alkalmasnak érzi-e magát Biden négy évnyi elnökségre, megvan-e „a mentális és fizikai kapacitása” rá.
„Úgy hiszem. Nem indulnék, ha nem gondoltam volna, hogy megvan.”

Biden azzal folytatta, hogy a nemzetnek azzal teszi a legjobbat, ha megpróbálkozik az elnökséggel ismét, majd rátért az amerikai legfelsőbb bíróság döntésére, miszerint az egykori elnökök nem vonhatók felelősségre hivatalban hozott döntéseikért, tetteikért. Biden hozzátette:
„Ez… ez… ez nem… nem egy hal-… emberek egy döntéseket meghozó halmazáról szól. Az elnök karakteréről van szó. Az elnök karaktere fogja meghatározni, hogy ezt az alkotmány a megfelelő módon alkalmazzák-e vagy sem.”
Biden aztán kérdésre azt mondta, őszinte maga felé arról, milyen állapotban van. Felidézte, hogy sok közgazdasági vagy épp külpolitikai szakértő azt mondja, ha most megállna, egész sikeres elnökként vonulna be a történelembe. „Senki sem gondolta, hogy meg tudom csinálni, amit megtettünk” – magyarázta a demokrata elnök. Abba a felvetésbe nem ment bele, hogy egy független orvosi vizsgálatnak vesse alá magát – kognitív, a szellemi képességeit felmérő teszttel –, majd hozza nyilvánosságra az eredményeket. Szerinte minden egyes nap egy kognitív teszt a számára, helyt kell állnia, az interjú előtt is telefonon beszélt Benjamin Netanjahu régi izraeli, valamint Keir Starmer új brit miniszterelnökkel.

Felmerült az is, hogy a közvélemény-kutatások alapján ha lassan is, de szakad le Trump mögött országosan, és a kulcsfontosságú ingaállamokban is (az Egyesült Államokban elnökválasztó elektorokon keresztül szavaznak, sok népesebb, sok elektorral rendelkező tagállam hosszú ideje inog a demokraták és republikánusok közt). Stephanopoulos riporter fel is tette a fontos kérdést: félrelép-e az útból Biden, ha meggyőzik, nem verheti meg Trumpot? A válasz:
„Ez attól függ… ha a Mindenható Isten lejön, és ezt mondja nekem, akkor megtehetem.”
Hozzátette, mivel az Úr nem szállott le, és mondta neki, „Joe, szállj ki a versenyből”, nem is fog. Stephanopoulos kérdésére, hogy ha a barátai és szövetségesei azt mondják, lépjen hátrébb, különben nem lesz többségük a képviselőházban és a szenátusban sem, akkor se szállna ki, Biden azt felelte, ez nem fog megtörténni.

Úgy tudni, a szombatot az elnök delaware-i otthonában tölti, majd vasárnap a csatatér Pennsylvaniába megy kampányolni. Eközben pedig a Demokrata Párt újabb adománygyűjtő kampányt indított, felhúzva a nagyobb hibák nélkül lement interjúra.
A CNN megszólaltatta az Amerika-szerte ismert idegsebészt, a csatorna fő egészségügyi szakértőjét, Sanjay Guptát is, aki szerint az ABC-interjú alapján nem lehet levonni messzemenő következtetéseket. Szerinte sokkal koherensebb és összeszedettebb volt az interjú során Biden. Gupta még pénteken jelezte, szerint független vizsgálatnak kéne alávetni magát az elnöknek, majd ennek eredményét publikálni.
Biden két tanácsadója is elismerően nyilatkozott az elnök interjújáról a CNN-nek (természetesen névtelenül), „erőteljesnek” írva le a látottakat. Egyikük szerint ugyanakkor ez csak az első lépés Biden renoméjának helyreállítása felé, hogy bizonyítsa, ő a legjobb jelölt Trump legyőzésére. Biden célja az volt az interjúval, hogy a vita elszúrt 90 perce ne homályosítsa el 3,5 év elnökség eredményeit. Azonban volt olyan demokrata képviselő, aki azt mondta a CNN-nek,
„határozottan jobb” volt Biden, mint a vitán, de „még mindig cseszhetjük”.
A Hill értékelése szerint két opció volt a vita előtt: vagy nem sikerül, és véget vet Biden politikai karrierjének, vagy annyira jól fut ki, hogy lendületet ad neki azok ellen, akik a visszalépését követelik. A lap kommentárja szerint egyik sem történt meg, voltak erősebb és aggasztóbb pillanatok. Ez utóbbiak közé sorolta, amikor Biden többszöri kérdésre sem volt hajlandó belemenni egy kognitív vizsgálatba. David Axelrod, Barack Obama exelnök volt tanácsadója azt mondta a Hill szerint, Biden büszke az eredményeire, de nagyon nincs képben az emberek aggodalmaival. Pedig közben egyre több demokrata képviselő, szenátor és kormányzó kéri visszalépésre, Mark Warner virginiai szenátor már egy csoportot is próbál belőlük szervezni, hogy így hasson Bidenre.
A Trump-kampány egy tanácsadója azt mondta a CNN szerint, Biden az interjúval kapott még egy napot, hogy küzdjön. A republikánusok egyébként reménykednek Biden maradásában, mivel szerintük őt könnyebben legyőzik, viszont figyelik is folyamatosan a Demokrata Pártban zajló folyamatokat. Lindsey Graham, a republikánusok dél-karolinai szenátora azt mondta, az ABC-beszélgetés nem interjú volt, hanem „egy terápiás ülés volt egy egykori demokrata ügynökkel, aki könyörgött Biden elnöknek, hogy szálljon ki a versenyből”.
Joe Biden eddigi elnökségét is beárnyékolták azok az esetek, amikor olykor nem volt a helyzet magaslatán, neveket tévesztett, botladozott, de az előválasztásokat így is simán nyerte. A Demokrata Párt június 27-i első elnökjelölti vita után azonban már nem tudta a palackba zárni a szellemet: addig zömmel a republikánus oldal mantrázta, hogy Biden túl idős és alkalmatlan az elnökségre, azonban a demokrata oldalon szórványosan jelen lévő, hasonló hangok a vita hatására szintén megerősödtek.
A Donald Trumppal vívott tévés szópárbaj közben Biden többször is elakadt, nem lehetett érteni a motyogását, és ugyan Trump szinte végighazudta a vitát, nem tudta ezeket a labdákat elemi erővel lecsapni. A vita után egyből megjelentek azok a hangok, amik Biden visszalépését követelték, a demokraták fontos pénzügyi támogatói is jelezték, ha Biden marad a jelölt, megvonhatják segítségüket. Maga Trump leszarkupacozta ellenfelét egy kiszivárgott videón.
Olaj volt a tűzre a New York Times július 3-i cikke is arról, hogy egy névtelen, de az elnökhöz közeli forrás szerint Biden fontolgatja a visszalépést (miközben maga a szerkesztőség is erre kérte a jelöltet). Eközben újabb és újabb magyarázatokkal állt elő az elnök(jelölt) és stábja a rossz vitaszereplésről: előkerült a sok transzatlanti utazás miatti fáradtság és jetlag, valamint egy megfázás is. Családja a kampány folytatására biztatta Bident, azonban elég furcsa volt, hogy miközben csütörtökön az elnök 24 demokrata kormányzóval folytatott megbeszélést, a találkozó után a legtöbbjük csak sematikus pozitív posztokkal jelezte támogatását, és csak három politikus állt ki a sajtó elé, hogy élő szóban is megerősítsék Biden rátermettségét.
Stúdióbeszélgetésben is elemeztük, mi lehet Joe Biden sorsa a rossz vitaszereplés után, ezt itt nézheti meg:

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Kávé, kapszulás kávé: kapszulás kávé rendelés

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital