Hírek és minden más

Őrült párbaj Wimbledonban, újabb kemény tesztet teljesített a címvédő

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Elképesztő hullámvölgyek, remek labdamenetek, utolsó pillanatig tartó izgalmak – így lehetett legjobban jellemezni a címvédő Carlos Aclaraz nyolcaddöntőjét a francia Ugo Humbert ellen, amit végül a háromszoros Grand Slam-tornagyőztes spanyol klasszis nyert meg négy szettben.
A wimbledoni bajnokság 7. napján a spanyollal indult a program a centeren és fedett tető alatt játszottak, mert többször leszakadt az ég. Ugo Humbert úgy érkezett az All England Clubba, hogy a legutóbbi nyolc mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni. A füves pályás előversenyek közül s-Hertogenboschban ugyan elődöntőt játszott, de a londoni ATP 500-ason egyből kikapott Matteo Arnalditól, majd Mallorcán Roberto Bautista-Aguttól. Ehhez képest vasárnap a 3. játszmától úgy teniszezett, mint aki egy másik bolygóról érkezett, ahol már ötszáz éve játsszák ezt a sportot és ő a legnagyobb mestere. Az első két szettben is többször megvillant, de akkor még olyan volt az egész, mint egy klasszikus James Bond film, amiben Alcaraz a 007-es ügynök: izgulunk érte, felszisszenünk egy-egy párbaj közben, de tudjuk, nem halhat meg és a végén biztos ő nyer.
Aztán nagyot változott a kép és joggal gondoltuk, hogy ez mégsem egy James Bond thriller és Alcaraz nem a 007-es, akár el is bukhat. Elképesztő labdameneteket láttunk. Humbert mintha beköltözött volna a háromszoros Grand Slam-bajnok fejébe, szenzációsan, demoralizálóan fogadta ellenfele adogatásait és tenyeressel, fonákkal egyaránt kegyetlenül lőtte a labdát egyenesbe. Az elvesztett első két szett után úgy játszott, mint akinek semmi veszítenivalója és sült a keze.
Sorozatban négyszer brékelte az egyre tanácstalanabb spanyolt, aki helyében tízből nyolcan kilátástalannak érezték volna a helyzetüket.
Egy ilyen szituációban három választása van a teniszezőnek. 1. Abban bízik, hogy ellenfele nem játszik végig ennyire tökéletesen, megvárja, amíg esik a játéka színvonala. 2. Elfogadja, hogy beleszaladt egy parádés napot kifogó riválisba, aki bármihez nyúl, arannyá változik. 3. Keresi a megoldást, a saját fegyvertárából húz elő valami újat – erre nagyon kevesen képesek. Alcaraz a harmadikat tette, mert az elsőre hiába várt, a második meg nála nem opció.
A 6:3, 6:4-re nyert szettek után jött egy 1:6 és hiába kezdett brékkel a negyedik játszmában a címvédő, a francia fogadóként brutális teljesítményt nyújtott: 0:1-ről és 1:3-ról is visszajött és 4.3-as vezetésénél 40:0-ja volt, amikor Alcaraz adogatott. Extázisban teniszezett, a lelátó népe tombolt, mert szenzációs labdameneteket, megoldásokat, csatát látott. Az esélyes szenvedett, a Wimbledonban alig ismert harcos szárnyalt. Az ilyet imádják. No, meg azt is értékelik, amit Alcaraz tett. Visszajött, egészen extra ütésekkel, koncentráltsággal és megtalálta az utat ahhoz, hogy négy játszmában lezárja az ütközetet.
Frances Tiafoe után újabb kemény tesztet teljesített és egyetlen mérkőzésre van attól, hogy jövő pénteken összejöjjön az álom elődöntő a világelső Jannik Sinnerrel.
WIMBLEDON 2024, NYOLCADDÖNTŐ
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital