Hírek és minden más

Meglepő hibákért repülhet milliós bírság az autósoknak, háztulajdonosoknak – Itt a friss lista

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital

Korábban beszámoltunk róla, hogy számos közlekedési bírságot emelt meg a kormány, és hogy a NAV is egy csapásra duplájára emelte számos bírságtételét. Ám itt nem álltak meg.
Több bírságtételt módosított a kormány a KRESZ-ben:
A versenytörvényt úgy módosították, hogy ha a versenytanács határozatában megtiltott összefonódást a tilalom ellenére végrehajtották, akkor a bírság a vállalatcsoport előző üzleti évben elért nettó árbevételének tizenöt százaléka (korábban 13 százaléka) lehet. A vállalkozások társulásával szemben kiszabott bírság összege legfeljebb a tagvállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevételének tizenöt százaléka lehet. A vállalkozások társulása esetén az egyes tagvállalkozások pénzügyi felelőssége nem haladhatja meg a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevételük tizenöt százalékát.
Az energetikai tanúsítók, ha az adatszolgáltatásra vonatkozó jogszabályi kötelezettséget megszegik a korábbi 50 000 forint helyett 60 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot kaphatnak.
A településkép védelméről szóló törvényt úgy módosították, hogy a különböző reklámtáblákat, plakátokat szabályellenesen kihelyező ingatlantulajdonosokat a korábbi 650 ezer – 4 millió forint közötti bírság helyett 2 milliótól 10 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik.
A kormánydöntésekről és a rendeletcunamiról alábbi cikkeinkben számoltunk be:
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Visszagyengült a forint.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szlovákia szerint ezzel védtelenül marad a keleti szárnyunk.
26 hadihajót ért eddig ukrán találat.
A szervező cég egyelőre nem nyilatkozik.
Andrej Rudenko egyértelmű választ adott.
Nincs megállás.
Frissítést adott ki Vitézy Dávid.
Az érzelmes címadás oka, hogy a rengeteg üzleti beszélgetés alatt, amihez szerencsém volt, igen gyakran kiderült: kígyók ide, pókok oda, szinte mindenki vágyik a távoli földrészre. A többs
Ha kockázati életbiztosításról beszélünk, akkor tegyük félre az érzelmeket. Ez egy anyagi kérdés, ami arról szól, hogy gondoskodni akarsz a szeretteidről, ha veled tragédia történik. Kev
Több kötelező vállalást is előír a pályázati felhívás, ebből most a legfontosabbat mutatjuk be.
A pénzügyekben rendkívül elterjedt fogalom a kockázat. Ennek ellenére nem könnyű meghatározni, hogy pontosan mit is értünk alatta, hogyan is kell mérni azt. The post Újragondolt elmélet a koc
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
A gazdasági teljesítmény tavalyi 0,2 százalékos visszaesése és az idei első negyedévi, az előző három havi teljesítményt ugyanilyen mértékben meghaladó emelkedése után az elmúlt hetekbe
Augusztus 1-jétől módosulnak az adózás rendjéről szóló törvény mulasztási bírságot tartalmazó rendelkezései. A Kormány az orosz-ukrán háborúra hivatkozva megduplázza a mulasztási bír
Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazdaságpolitikája miatt a háborús helyzet miatt adóemelések lesznek, hogy a költségvetésen

A megújult Millenniumi Városközpontban megéri lakást venni
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?
Bekeményít az Európai Bizottság a Temuval szemben.
Több időt kapnak a vállalt feltételek teljesítésére.
Így jut a büdzsé plusz mozgástérhez.
Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital