Hírek és minden más

Új kormány kinevezésére szólította fel Emmanuel Macront a baloldal

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az újjáalakuló nemzetgyűlésben immáron a független baloldaliakkal együtt mintegy 190 képviselővel rendelkező radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű választási szövetség az X közösségi oldalon közzétett közleményében úgy vélte, hogy „a köztársasági gyakorlatnak megfelelően a köztársasági elnöknek most az Új Népfronthoz kell fordulnia, hogy lehetővé tegye számára a kormányalakítást”.
Bár a baloldalnak nincs meg a kormányzáshoz szükséges 289 mandátuma, a négy párt egyedül kíván kormányozni.
Holnaptól készen állunk hazánk kormányzására az Új Népfront programjának végrehajtásával, amit a választási kampány során bemutattunk
– olvasható a közleményben, amelyben az Új Népfront „ünnepélyesen óva inti a köztársasági elnököt az intézményekkel való visszaélésre irányuló minden kísérlettől”.
Az MTI szerint a baloldal Emmanuel Macron azon döntésére utalt, amellyel nem fogadta el hétfőn Gabriel Attal miniszterelnök lemondását, és megkérte, hogy „egyelőre” maradjon hivatalban „az ország stabilitásának biztosítása érdekében”. A baloldal szerint ez értelmezhető úgy, mint egy „kísérlet a vasárnapi eredmény eltörlésére”.
Miközben a baloldalon belül, illetve a centrista elnöki tábor és a hagyományos jobboldal között is folytatódtak kedden az egyeztetések a kormányalakítási lehetőségekről, Emmanuel Macron továbbra sem szólalt meg a vasárnapi választás óta, s szerdán Washingtonba indul a NATO-csúcstalálkozóra.
Az egy hónappal ezelőtt még egymással is konfliktusban álló négy baloldali pártnak elsőként egy konszenzusos személyben kell megállapodnia, akit megnevezhetnének miniszterelnök-jelöltjüknek. Ígéretük szerint ez még a héten megtörténik. Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője kedden jelezte, hogy kész vállalni a kormányfői szerepet.
A politikus élvezi Francois Hollande volt baloldali államfő (2012–2017) támogatását, akit vasárnap megválasztottak képviselőnek a közép-franciaországi Correze megyében. Az Engedetlen Franciaország részéről a 33 éves Clémence Guetté neve merült fel, aki kevésbé megosztó személyiség, mint a pártot irányító Jean-Luc Mélenchon, de Marine Tondelier, a Zöldek vezetőjének neve is felmerült lehetséges miniszterelnök-jelöltként.  
A mandátumukat kedden átvevő baloldali képviselők többsége kizárta a nemzetgyűlésben, hogy hajlandóak lennének koalícióra lépni a jobbközéppel. A radikális baloldali Manuel Bompard azt is jelezte, hogy a baloldal saját programját kívánja végrehajtani, amelynek részeként visszavonnák a leköszönő kormány által elfogadott népszerűtlen nyugdíjreformot, az új bevándorlási törvényt, megemelnék a minimálbért és befagyasztanák az alapvető élelmiszerek árát.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital