Hírek és minden más

Felavatták az új Olimpiai Emlékfalat a Farkasréti temetőben

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az átépítés utáni avatóünnepségen megjelentek olimpiai bajnokok, olimpikonok, a Nemzet Sportolói, többek között Rejtő Ildikó, Kamuti Jenő és Imre Géza vívó, Wladár Sándor úszó, Magyar Zoltán tornász, Gedó György ökölvívó, Szentmihályi Antal és Dunai II. Antal labdarúgó, valamint sportegyesületek és sportági szövetségek vezetői.
A hagyományok tiszteletben tartása számunkra rendkívül fontos, ápolásuk összeköti a múltat és a jelent
– mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, majd azzal folytatta, hogy a MOB egyik fő feladata a tradíciók ápolása, nagyjaink és bajnokaink megbecsülése.
„Én olyan családban nőttem föl, ahol tiszteltük a hősöket, Gedó Gyuri, Zsivótzky Gyula ilyen hős volt a szemünkben” – hangsúlyozta az olimpiai bajnok kajakos, majd kiemelte, hogy „az a közeg, amit Schmitt Pál teremtett a MOB körül, inspirál minket, ezt a stafétát próbáljuk tovább vinni. Szívügyünk volt ez az emlékfal” – hangsúlyozta, és köszönetet mondott a miniszterelnökségnek a finanszírozásért, a tervezőknek és a kivitelezőknek a megvalósításért. Gyulay Zsolt emlékeztetett arra, hogy az emlékfal elődje Schmitt Pál kezdeményezésére 1994-ben készült el.
Harminc éve vetődött fel a gondolat, hogy közös emlékhelyet állítsunk föl. Akkor azt gondoltuk, ez a fal elég lesz, nem mennek el annyian közülünk. Az élet felülírta ezt a tervet, magam is 105 olimpiai bajnok társam nevét vésettem föl ide
– emlékezett vissza Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok vívó, és szomorúan jegyezte meg, hogy időközben kicsi lett a fal, nem volt elég hely az elhunytaknak.
A fiatalok felfedezése mellett szükség van a hagyományok őrzésére, a példaképek emlékének megőrzésére is – hangsúlyozta Schmitt Pál az emlékfal előtt, amely körgyűrű formájú, nyitott átjárót képez ég és föld között. Az utolsó név rajta az idén májusban elhunyt Hammerl Lászlóé, s a falon összesen 172 név szerepel.
Az ünnepség végén Gyulay Zsolt és Schmitt Pál a MOB, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Schmidt Gábor helyettes államtitkár az államtitkárság koszorúját helyezte el az emlékfalnál. Fábián László és Bodnár András az Olimpiai Bajnokok Klubja, Dunai II. Antal és Sipos Jenő a Magyar Labdarúgó Szövetség, Dónusz Éva és Szakács Bálint pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nevében koszorúzta meg az emlékhelyet.
(MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital