Hírek és minden más

Kiderült, hogy melyik a legjobb egyetem Magyarországon

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az Eduline beszámolója szerint kedden hozta nyilvánosságra a 2025-ös európai egyetemi rangsort a Quacquarelli Symonds. Az összesítés kialakításánál szerepet játszott az akadémiai elismertség, az oktatók és hallgatók aránya, a munkáltatói megbecsültség, a fenntarthatóság és a nemzetközi együttműködések aránya. Összesen több mint 40 európai ország 684 intézményét vizsgálták ezen szempontok szerint.
Az európai egyetemi rangsorban idén is tizenöt magyar egyetem kapott helyet, hasonlóan a tavalyi évhez. Az ELTE 18 helyet javítva ezúttal a 190. helyet szerezte meg, amit a 36 helyet előrelépő Debreceni Egyetem, illetve a 14 helyezést előreugró Szegedi Tudományegyetem követ.
A tavalyi európai egyetemi rangsorban 238. helyen szereplő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén némileg hátrébb csúszott, és a 247. helyre került. A pécsi egyetem, a Corvinus, a győri Széchenyi István Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Miskolci Egyetem is tudta javítani a helyezését.
A QS 2025-ös európai rangsora a magyar egyetemekre vonatkozóan az alábbi:
Európában az első helyre az ETH Zürich került, letaszítva a trónról az angliai Oxfordi Egyetemet, ami ezúttal a harmadik lett. A második az Imperial College London lett.
A QS európai rangsora a szervezet más listáihoz hasonló módszertannal készül azzal a különbséggel, hogy az intézmények értékelése során nagyobb hangsúllyal veszik figyelembe a nemzetköziesítést és a mobilitást, mint fontos európai értékeket. Ezt egy újonnan bevezetett, a nemzetközi hallgatók sokszínűségét (International Student Diversity) vizsgáló új mérőszám jeleníti meg a rangsorban – összegezte az ELTE.
A közleményük szerint a QS Europe 12 indikátorral számol, ezek közül az akadémiai reputáció, a publikációk szerinti hivatkozás, az elhelyezkedési lehetőségek, a kimenő hallgatói mobilitás, valamint a fenntarthatóság területén hazánkban az ELTE szerepelt a legjobban.
Az elhelyezkedési lehetőségek tekintetében az ELTE az európai mezőnyben a legjobb százon belül, a 68. helyen áll.
A QS júliusában megjelent rangsorában Kelet-Európából a prágai Károly Egyetem és a Varsói Egyetem érte el a legjobb eredményt, előbbi a 79., utóbbi a 96. helyen szerepel. A Jagelló Egyetem (120.), a Masaryk Egyetem (143.) és a Prágai Műszaki Egyetem (177.) után az ELTE (190.) a hatodik helyen áll a kelet-európai intézmények között.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital