Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az Egyesült Államok biztonsági kockázatok miatt egyes Kínában és Oroszországban gyártott hardverek és szoftverek használatának betiltását tervezi a személygépkocsik, teherautók és buszok esetében − írja a BBC.
Amerikai kormánytisztviselők azon aggódnak, hogy a Kína által használt technológia lehetővé teszi számára, hogy „távolról manipulálják az amerikai utakon közlekedő autókat”. Jelenleg azonban minimális mértékben használnak kínai vagy orosz gyártmányú szoftvereket az Egyesült Államokban.
Gina Raimondo kereskedelmi miniszter azonban elárulta, hogy a tervek „célzott, proaktív” lépések az Egyesült Államok védelmére. „Az autók ma már kamerákkal, mikrofonokkal, GPS-követővel és más, internetre csatlakozó technológiákkal rendelkeznek” − mondta egy nyilatkozatában.
„Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy megértsük, hogyan jelenthet komoly veszélyt mind nemzetbiztonságunkra, mind az amerikai polgárok magánéletére, ha Kína hozzáférhet ezekhez az információkhoz” − tette hozzá a kereskedelmi miniszter.
Kínai tisztviselők szerint az Egyesült Államok „a nemzetbiztonság fogalmát” kiterjesztve tisztességtelenül kínai cégeket vesz célba. „Kína ellenzi, hogy az Egyesült Államok kiszélesíti a nemzetbiztonság fogalmát, valamint a kínai vállalatok és termékek ellen hozott diszkriminatív intézkedéseket” − nyilatkozta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Felszólítjuk az amerikai felet, hogy tartsa tiszteletben a piaci elveket, és biztosítson nyílt, tisztességes, átlátható és megkülönböztetésektől mentes üzleti környezetet a kínai vállalatok számára
− mondta a kínai külügyi szóvivő.
A Fehér Ház javaslata, melynek célja Kína jelenlétének korlátozása az autógyártási ellátási láncban. Washington az elektromos autókra, azok akkumulátoraira és más termékekre is vámot szabott ki. Külön megtiltotta a kínai gyártmányú daruk behozatalát, kiberbiztonsági kockázatra figyelmeztetve.
Az Egyesült Államok februárban vizsgálatot indított az elektromos autókból eredő kiberkockázatok vizsgálatára. A szoftverekre vonatkozó tilalmak a 2027-es évtől, míg a hardverekre vonatkozó szabályok három évvel később lépnének hatályba, így az iparágnak több ideje lenne átdolgozni az ellátási láncokat.
John Bozzella, a nagy autógyárakat képviselő Alliance for Automotive Innovation elnök-vezérigazgatója szerint bár „nagyon kevés olyan technológia van a mai járművek ellátási láncában, amely Kínából érkezik az Egyesült Államokba”, a szabály arra kényszerítene néhány céget, hogy új beszállítókat keressen.
„Ezt már más összefüggésben is mondtam, de itt is érvényes: nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra megváltoztatni a világ legösszetettebb ellátási láncát” − mondta. „A javasolt szabályban szereplő átfutási idő néhány autógyártó számára lehetővé teszi a szükséges átállást, mások számára azonban túl rövid lehet” − tette hozzá a vezérigazgató.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Ajtóinkat szerelték: Egyedi beltéri ajtók
Bejárati ajtó: Biztonsági ajtó
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital