Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
A neoklasszicista stílusban épült Palazzo Melzi d’Eril valamikor egy másik luxusdivatházhoz tartozott, a virágkorát a kilencvenes években élő Krizia székháza volt. A Plein-csoport eredetileg 2022 elején, szintúgy a milánói divathét alatt tervezte a hotel megnyitását, de azóta számos alkalommal napolta ezt el, nem megindokolva a késlekedést. Azt már évek óta tudni lehet, hogy a szállodában mindössze 18–20 lakosztályt alakítanak ki, és korábbi értesülések alapján ezek mindegyikéhez tartozik majd privát szauna és edzőterem is.
Az évek alatt több hotelüzemeltető neve is felmerült, a cégcsoport ügyvezetője és vezető tervezője, maga Philipp Plein azonban saját Instagram-csatornáján legutóbb a Small Luxury Hotels of the World hotelcsoportosulást jelentette be, mint amelyikhez ez a szálloda is tartozni fog – legalábbis márkaszinten. (Bár az SLH weboldalán egyelőre nincs még fent ez a desztináció.)
A hotelnek lesz saját moziterme, a tulajdonos nyilatkozata alapján pedig több étteremmel is lehet kalkulálni: valószínűleg az olasz és a japán konyha is képviselteti majd magát az épületben egy-egy étteremmel, és szó volt egy grillre specializálódott bisztróról (La Jungle de Plein), egy bárról (The Skull), egy strandklubról és egy diszkóként is funkcionáló klubról is.
Ami biztos azonban, hogy az egyik éttermet Philipp’snek hívják majd, ennek a logója látszott ugyanis a modellek feje fölött, mikor az asztalok közt vonultak. A vendéglátás teljesen új irány az eddig négy divatmárkát üzemeltető, luganói székhelyű cégcsoportnál – a Philipp Plein mellett ugyanis a cégnek van egy drágább és elegánsabb férfiruházati márkája is, az alapító elmondása szerint a fiatalabb nőket kitartó sugar daddyknek szánt Billionaire, valamint a lezserebb Plein Sport és Plein Golf.
Philipp Plein 1978-ban született Münchenben középosztálybeli családban, apja orvos, anyja háztartásbeli volt. A házaspár hamar elvált a férfi alkoholizmusa miatt, Plein anyja azonban nem sokra rá újraházasodott szintúgy egy orvossal, aki a saját fiaként nevelte a kis Philippet. (Plein saját bevallása szerint nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik és nem használ semmiféle kábítószert.) Tinédzseréveiben hamutartókat tisztított egy éjszakai bárban, majd szülei bentlakásos iskolába küldték, hogy el ne kallódjon. Felsőfokú tanulmányait a nürnbergi egyetem jogi karán kezdte meg, de nem fejezte be a képzést, mert nem akart a szüleitől függni anyagilag.
Egy újságcikkben olvasta, hogy a kisállatoknak szóló termékek piaca mennyire intenzíven bővül, így a francia építész, Le Corbusier stílusában tervezett hát egy kutyaágyat, ami annyira jól ment, hogy megkereste belőle az első dollármillióját. A sikeren felbuzdulva bútorokat és egzotikus bőrökből divatkiegészítőket kezdett tervezni. Nem sokra rá a Moët-Chandon pezsgőház kérte fel, hogy egy német kereskedelmi expóra tervezze meg a bárjukat és a lounge-t – az esemény utáni napon százezer dollár értékben adott el termékeket. Ekkor fordult igazán a figyelme a divat felé, első kollekcióját 2004-ben küldte kifutóra, a vintage katonai kabátokat Swarovski-kristályokból kirakott koponyaminták díszítették.
Első üzletét 2009-ben nyitotta meg Monte-Carlóban, jelenleg pedig több mint 150 Philipp Plein márkabutik van világszerte – a budapesti üzlet a The Ritz-Carlton luxushotel aljában található a Fashion Streeten. A cég tervei szerint az elkövetkező három-négy évben 300-400 Plein Sport üzletet nyitnak globálisan. A cégcsoportnak 2022-ben 225 millió dollár volt az éves bevétele, az amerikai Forbes Philipp Plein vagyonát 800 millió dollárra becsüli, ami elég arra, hogy helye legyen a 300 leggazdagabb svájci lakos közt, a tervező ugyanis az év egy részét maga is a Luganói-tó partján tölti.
A Plein-termékekre jellemző harsányság nem előzmény nélkül való, hasonló vásárlói réteget célzott meg többek közt a Versace, a Dolce & Gabbana és a Roberto Cavalli is, azzal a különbséggel, hogy ezek a nagy olasz divatházak fél szemüket mindig rajta tartották a kifinomult eliten. Mint nyilatkozta a The New Yorkernek, Philipp Pleint azonban nem érdekli az „elit sznobériája”, az ő vásárlói szeretik a csillogást, szexik akarnak lenni, ezért veszik meg nála a sokszor kifejezetten provokatív és extravagáns darabokat – sokat adnak el ezekből a márka fő piacainak tekintett kelet- és közép-európai régiókban is.
A brand sok szegecset és strasszkövet használ, és visszatérő motívum a koponya is a kollekciókban, számos üzlet enteriőrjében is egy hatalmas strasszköves koponya a fő dekorációs elem. A lapnak Plein azt is elmondta, hogy ő maga egyébként szereti az egyszerű, letisztult tárgyakat is, de az emberek a feltűnőt, kihívót és csillogót veszik, ő meg pénzt akar keresni. 2021-ben így az első luxusmárka volt a Philipp Plein, amely kriptovalutát is elfogadott – ráadásul húszfélét –, ebből vettek is 1,4 millió dollárért telkeket a virtuális valóságban, Decentralandben.
Persze, van hol álomra hajtani a fejét a tervezőnek a valóságban is: a luganói ingatlanja mellett van villája Cannes-ban és lakása Manhattanben, illetve, ha minden jól alakul, közel egy évtized után elkészül jövőre a luxusvilláiról híres Los Angeles-i Bel Air negyedben az új, Chateau Falconview névre keresztelt rezidenciája is. A 14 hektáros birtokon egy kisebb, a versailles-i Kis Trianon-palotára hajazó villa már lakható, ebben él a család is: Plein élettársa Lucia Bartoli influenszer, a párnak két közös gyereke van, míg a tervező elsőszülött gyermeke az édesanyjával él Brazíliában.
CHATEAU FALCONVIEW™️ BEL AIR (@chateaufalconview) által megosztott bejegyzés
A palotának is beillő főépület azonban még mindig épül, a végösszeg olyan 280 millió dollárra rúg majd. Az épületnek egyébként saját Insta-csatornája van, ahol nyomon lehet követni a stációkat, és be lehet járni virtuálisan a jobbára újbarokk stílusban készült vagy berendezés alatt álló enteriőröket. Pleintól a nagyzolás nem áll távol, divatbemutatóin sem szokott spórolni, mindig látványos show-elemekkel fűszerezi azokat – állítólag a 2015-ös őszi-téli kollekciójának milánói bemutatója minden idők legköltségesebb divatshow-ja volt. Saját elmondása alapján a stílusán fanyalgók nem érdeklik, számára a saját divatja és a biznisz az, ami fontos. Ez utóbbi meg jól megy, köszöni szépen.
A szerző luxusszakértő, az Inda Press gondozásában megjelent Stílusgourmand című könyvét ide kattintva rendelheti meg:
(Borítókép: David M. Benett / Dave Benett / Getty Images for Philipp Plein)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital