Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Menü
Kereső
2024. szeptember 25. – 16:54
Másolás
Az utóbbi hónapokban élénk vita zajlott az Európai Unióban arról, hogy jó ötlet-e büntetővámmal visszaszorítani a Kínában gyártott autók áradatát. Eközben az összesen tizennégy jól ismert márkát, köztük az Alfa Romeót, a Fiatot, Citroënt, a Peugeot-t, vagy éppen az Opelt magába foglaló Stellantis autóipari egyesülés előkészítette majd bejelentette, hogy a kontinensen is forgalmazni fogják a Leapmotor nevű kínai villanyautós startup bizonyos modelljeit, vagyis a cég fordított logika mentén kezdte kezelni az ázsiai autódömping jelentette kockázatokat.
A következő állítás az volt, hogy a T03 nevű elektromos kisautó Európában értékesített példányait a lengyelországi Tychy-ben fogják gyártani, most pedig kiderült, hogy az alapváltozat mindössze 18900 euróba, vagyis nagyjából 7,5 millió forintba kerül. A rendeléseket szeptember végétől fogadja a Stellantis, írja az Automotive News Europe. Ezzel nemcsak az európai kínálat egyik legolcsóbb villanyautója lesz a T03, de az itt készülő példányai a büntetővámok alól is mentesülnek majd.
A típus talán nem váltja meg a világot és az éppen gyengélkedő európai autópiacot, illetve aligha válik be a négytagú családok kizárólagos közlekedési eszközeként, mert az alacsony árhoz szerény műszaki paraméterek tartoznak. Mint korábban megírtuk, a 75 lóerős és 3,6 méter hosszú, valamivel több mint 1,6 méter széles T03-ba 36,5 kilowattóra kapacitású akkumulátort szerelnek, amellyel a WLTP szabvány szerint legfeljebb 265 kilométert képes megtenni. Ezzel a típus a Dacia Spring és a Telexen is bemutatott Citroën e-C3 közvetlen versenytársa lehet egy olyan szegmensben, amelyet a nagy gyártók jelentős része a villanyautók elterjedésének kulcsaként emleget.
A Leapmotor T03 fontos előnye, hogy bár a márka Európában még ismeretlen, a Daciánál nagyjából 700 ezer forintnak megfelelő összeggel kevesebbet kérnek érte, vagyis tényleg az egyik legolcsóbb típus a műfajában. Mivel a kínai márka ötödét birtokolja az európai Stellantis, a kisautó és a 2025-re ígért, középkategóriás, több mint 420 kilométeres hatótávú, 15 millió forintnak megfelelő összegért kínált C10 SUV forgalmazása is olyan már létező márkakereskedésekben kezdődhet meg, amelyekben most Alfát, Citroënt, Peugeot-t vagy éppen Opelt lehet kapni. A T03 forgalmazásának kezdetekor azt is elárulták, hogy az idei év végére összesen 350 helyen lesznek elérhetőek a Leapmotor autói Európa-szerte, magyarországi forgalmazásukról egyelőre nincs információ.
A Leapmotort mindössze 2015-ben alapították, és csak 2019-ben kezdett autókat gyártani, majd 2023-ban, 1,5 milliárd euró értékben szállt be tulajdonosként a Stellantis, kifejezetten az európai forgalmazás megkezdésének előkészítésére. A márka tavaly 144 ezer autót adott el összesen.
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Black Eyes Caffee: Kapszulás Kávé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Redőny Árnyékolás: Redőny , árnyékolás, Szunyogháló
Tetőfedő Bádogos: Tetőfedő,Bádogos
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Sponsor:News technical sponsor
Sponsor:News AI sponsor
Sponsor: AI sponsor
Sponsor: AI News
Sponsor: Social AI
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital