Hírek és minden más

Sarokba szorította Magyarországot és Németországot az Európai Bizottság

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusai gyakran bonyolultak, és a közelgő szavazás a kínai elektromos járművek importjára kivetendő vámokról is egy újabb példa erre: bár az Európai Bizottság már közvetlenül az európai parlamenti választások után, júniusban bejelentette, hogy a jelenlegi 10 százalékos kulcs felett akár 38,1 százalékos büntetővámot vet ki a kínai e-autók behozatalára, a lépés még csak ideiglenes intézkedés. A vita középpontjában a szubvenciók elleni védekezés áll, mivel az unió célja, hogy megvédje autóiparát a kínai elektromos járműgyártóknak folyósított versenytorzító állami támogatások hatásaitól.
Leegyszerűsítve arról van szó, hogy Peking olyan busásan osztogatta az ösztönzőket az autógyártóinak, hogy azok veszteségét is kipótolta, hogy olcsóbban értékesíthessék járműveiket Európában. Így a kínaiak piacot szereztek, behozhatatlan árelőnybe kerültek, de a Kereskedelmi Világszervezet által tiltott módon.
Az EU-s autógyártókat a kínai dömping mellett az is megütötte, hogy az államszövetségben a dízel- és benzines autók fokozatos kivonását tervezik 2035-ig. A vámok bevezetése tehát tisztességes versenyfeltételeket teremthet az uniós és kínai gyártók között, valamint időt adhat a Volkswagenhez vagy a Stellantishez hasonló gyártóknak az átállásra.
Azonban, ha bevezetik ezeket a vámokat, egy kereskedelmi háború kialakulásának veszélye is fennáll Kína, a világ második legnagyobb gazdasága, és az Európai Unió között. Peking már több fenyegetést is megfogalmazott, hogy válaszlépésként korlátozza az olyan európai termékek, mint a brandy, a sertéshús és a tejtermékek, illetve a luxusautók importját. Németország különösen nagy nyomás alatt van ebben a kérdésben, mivel az ország luxusmárkái, mint a Porsche és a Mercedes, jelentős piacot szereztek Kínában.
Magyarország pedig amiatt van bajban, hogy az EU-s szubvenciós vizsgálat megállapította, hogy a teljes e-autós értékláncon belül versenytorzító kínai állami támogatásokat azonosítottak – mint azt egy félmondatban a beszámolóban jelezték is.
Ez bár egy jelentéktelen kitételnek tűnik, valójában előrevetíti, hogy milyen lépéssel készül Brüsszel arra, ha Kína megpróbálná a gyártóit az EU-s belső piacra telepíteni: ekkor ugyanis elindíthatják a szubvenciós eljárás társ eljárását, a külföldi támogatásokról szóló rendelet (Foreign Subsidies Regulation, FSR) szerinti procedúrát is. Ilyenkor különböző büntetőadókat, pénzbírságokat, vagy egyéb korlátozásokat vethetnek ki az Európai Unión belül működő autó- és alkatrészgyártókra is.
Magyarországon ez érintheti a BYD-autógyártót, amely már döntött Szeged melletti beruházásáról, valamint a Great Wall Motors, amely még csak tervezi itteni gyárlétesítését.
De az alkatrészgyártók miatt kiterjedhet az FSR szerinti vizsgálat az akkumulátorgyártókra is, mint a CATL, a Sunwoda, vagy az EVE Battery is.
A múlt héten már az EU-Kínai Kereskedelmi Kamara vezetője már jelezte is, hogy több kínai cég átértékeli európai befektetéseit – számolt be akkor a Financial Times. Ez jelenthet leskálázást, vagy egyes projektek teljes törlését is. A Great Wall Motor augusztus 1-jén bezárta a németországi Münchenben lévő európai központját, és elbocsátotta ottani mintegy 100 alkalmazottját az elektromos járművek eladásának az európai visszaesése és az itteni szabályozási bizonytalanság miatt, amelyet az FSR esetleges alkalmazása és a pótvámok teremtettek a cég szerint. Bár valaha tényként kezelték, vélhetően ez a lépés a GWM magyar gyárépítési terveit is annulálta.
Az EU-s büntetővámokról szóló döntéshozatali folyamat során Németország hónapok óta próbálja megakadályozni a plusz tarifák kivetését, de eddig nem járt sikerrel.
Berlin mindössze egy erős szövetségest talált: Magyarországot.
Most Orbán Viktor miniszterelnök és Olaf Scholz kancellár utolsó lehetősége a vámok megállítására az Európai Unió minősített többségi szavazási rendszerén (QMV) múlik. Ahhoz, hogy a két kormány blokkolni tudja a döntést, szüksége lenne egy kettős szuper többségre, ami rendkívül nehéz feladat.
A minősített többségi szavazás (QMV) alapvetően két szintű. Először egy egyszerű többség elég lenne a vámok elfogadásához, amelyhez 14 ország támogatása szükséges a 27 uniós tagállam közül. Azonban, ha a vámokat elutasítják, akkor a döntést második szavazásra kell bocsátani. Itt már 65 százalékos lakossági arányú támogatottságra van szükség a vámok blokkolásához. Mivel a nagyobb országok lakossága arányosan nagyobb súlyt képvisel, a legnagyobb tagállamoknak kulcsszerepe van a végső döntésben.
A tagállamok közötti álláspontok már részben ismertek, ugyanis egy nem hivatalos szavazás már lezajlott júliusban. Ekkor tíz ország támogatta a vámokat, köztük Franciaország, Olaszország és Spanyolország. Két ország, Csehország és Görögország tartózkodása a támogatás jeleként értelmezhető, így a vámokat támogató országok lakossági aránya több mint 60 százalék volt. Az ellenzők táborában mindössze négy ország állt: Ciprus, Málta, Magyarország és Szlovákia – írja a Politico, amely szerint hiába nem szavazott több ország, velük együtt is erős kisebbségben maradna a német–magyar-tengely.
Németország továbbra is megosztott, mivel Olaf Scholz koalíciós kormánya nem egységes a kérdésben. Míg a szociáldemokraták ellenzik a vámokat, addig Robert Habeck gazdasági miniszter és a Zöldek mérsékeltebb állásponton vannak. A német autóipari lobbi viszont egyre nagyobb nyomást gyakorol a kormányra, hogy állítsa meg a vámok bevezetését.
Annak ellenére, hogy Németország komoly erőfeszítéseket tesz a döntés megakadályozására, a lakossági arányokat tekintve kevés az esély a sikerre. A tartózkodó országok túlságosan kis népességszámmal rendelkeznek ahhoz, hogy számottevően befolyásolják a végeredményt. Ahhoz, hogy a vámokat sikeresen blokkolják, nagyobb országoknak, mint Spanyolország vagy Olaszország, át kellene állniuk az ellenzők táborába.
Még ha Németország és Magyarország meg is tudná győzni Spanyolországot és Olaszországot, az sem lenne elég. Ahhoz, hogy a szükséges 65 százalékos lakossági arányt elérjék, egy nagyobb országnak, például Lengyelországnak vagy Hollandiának is az ellenzők mellé kellene állnia. Azonban ilyen körülmények között a vámok ellenzői nehezen találhatnának elegendő támogatást a második szavazás során, ami miatt még a legelszántabbak is kétszer meggondolnák, hogy egy végső szavazásra kényszerítsék az ügyet.
Ahogy arról a Portfolio korábban beszámolt, valójában Németország kettős kampányt folytat: mivel kevés esélyük van a vámok bevezetésének megakadályozására, a német autóiparnak próbálnak különböző mentességeket és kedvezményeket kiharcolni. Ebben azonban már konkrét irány nem látszik: a költségcsökkentési intézkedései előtt a Volkswagen-csoport például amellett lobbizott, hogy 2035 helyett csak 2040-ben (vagy még később) történjen meg a hagyományos meghajtású autók forgalomba állításának tiltása. Miközben a német kereskedelmi kamarák azért kardoskodtak, hogy az állami támogatási szabályok szigorú követelményei alól mentesítsék az autóipart, így több forráshoz juthatnának a zöldátmenethez szükséges beruházások finanszírozásához.
Azonban egyik téren sem értek el áttörést: a vámok bevezetése a legvalószínűbb forgatókönyv, arra pedig kevés esély látszik, hogy a 2035-ös határidőt most megváltoztatnák.
Ami pedig letörheti a német ellenállást, hogy az európai piacon egyre jobban terjednek a kínai elektromos autók, ezzel szemben folyamatos a német cégek piacvesztése az ázsiai országban. Ezt pedig a gyártók is felismerik: a Volkswagen leépítésekbe kezdett Kínában, míg a Mercedes szakított kínai partnerével, a BYD-val.
A Portfolio brüsszeli forrásai szerint éppen ezért a németek is kezdik belátni, hogy így érdekeltek az egyik legnagyobb felvevő piacuk, az uniós belső piac megvédésében. Főként úgy, ha Donald Trump lesz a novemberi elnökválasztás győztese, és ígéreteinek megfelelően az uniós termékekkel szemben is protekcionista intézkedésekkel védi meg az Egyesült Államok piacát.
Mindeközben Brüsszelben a kínai válaszlépések miatt nem nagyon aggódnak: az állami támogatások miatt kialakult tisztességtelen erőviszonyok eleve nem kedveznek az EU-s versenyképességnek.
Másrészt a világ második legnagyobb gazdasága egy súlyos válságban van: a konjunktúra három motorja – a beruházások, a lakossági fogyasztások és az export – közül mindegyik lejtőre került.
A kivitel az egyetlen elem, amelyik bár visszaesett, de még húzza a növekedést, így az ázsiai ország nem veszítheti el teljes hozzáférését a világ második legnagyobb egységes piacához. Az EU tehát abból indul ki, hogy a büntetővámokkal rákényszerítheti Pekinget arra, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerint tisztességes versenyt folytasson az unión belül.
A konfliktus így várhatóan a tárgyalóasztalok mellett dől majd el, elkerülhető lesz egy kereskedelmi háború. Azonban a piacvédelmi intézkedések a német–magyar ellenkezés dacára megmaradhatnak: Mario Draghi volt EKB-elnök, az Európai Bizottságnak készített versenyképességi reformcsomagjában az FSR és a büntetővámok intenzív alkalmazását szorgalmazta.
A magyar gazdasági modellt viszont súlyosan ki kell igazítani, ha ezeket a lépéseket az Európai Unió valóban megteszi és Kína is alkalmazkodik az új helyzethez. De egyelőre nem látszik, hogy milyen módon teheti ezt meg a magyar kormány. Kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden ismét kijelentette, hogy Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámokat. A tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően
„Én azt gondolom, ha az Európai Unió drámaian romló versenyképességét javítani akarjuk, akkor az úgy nem lehetséges, hogy közben Kínára riválisként tekintünk, és nem kínai-európai együttműködést építünk, hanem egyfajta európai-kínai konfrontációt teremtünk” – mondta a magyar politikus, de a jelek szerint ezzel erős kisebbségben maradhat a kabinet az EU-n belül.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Szekszárdon és Egerben.
Mik most a legnagyobb kihívások?
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tart előadást a miniszterelnök.
A gyermekvédelem nem tud gondoskodni róluk.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Közel a vég.
A Deutsche Bank még nem érzi magát felkészültnek a fúziókhoz.
Kéthetes mélypontnál a magyar fizetőeszköz.
HitelesAndrás – Keress, kövess, költözz! A pénz csak egy eszköz Kicsit ledobtam az ékszíjat…Láttam egy elég népszerű bejegyzést – sajnos nem mentettem le a képet -, de én nagyon megrökö
Meglépte a Fed az első kamatvágást bő négy év után azzal az üzenettel, hogy egyelőre nem is várnak recessziót. Az adatsorok szerint sem kell számítanunk… The post Maradt még bármennyi pus
Az M-lapok (belföldi összesítő jelentések) pontos és hatékony elkészítése elengedhetetlen az adóhatóság figyelmének elkerülése érdekében. Az M-lapok helyes kezelése kiemelten fontos, miv
December 2-től benyújtható a vállalati digitális K+F fejlesztéseket támogató pályázat kis-, és középvállalkozások számára.
Mit gondolnak az emberek a mesterséges intelligenciáról? Félnek tőle, vagy szeretik? A BIS friss tanulmánya ezekre a kérdésekre keresi a választ egy, az amerikai lakosság körében végzett felm
HitelesAndrás – Keress, kövess, költözz! Továbbra is a józanság ösvényén kell maradni a pénzügyeinkben Megtakarítani, megtakarítani, megtakarítani… szólt Nagy Márton üzenete 2022 táj
A legrégebbi, forgalomban lévő pénznemek. Azt sokan tudják, hogy forint nevű pénznemek a középkori Magyar Királyságban és az Osztrák-Magyar Monarchiában is léteztek, de azt már… The post
Vettem ma megint MARA-t 15 dollárért, jelentős mennyiséget a meglévőhöz képest, a gyors meggazdagodás miatt. Vicceskedve írom ezt, de most tényleg olyan a chart, ami után nagyon nagy a valósz

Pedig a németekkel egy platformon vagyunk.
Milyen helyzetben vannak ezek a házak?
Tényleg jön az 5 százalékos THM?
Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár

Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Black Eyes Caffee: Kapszulás Kávé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Redőny Árnyékolás: Redőny , árnyékolás, Szunyogháló
Tetőfedő Bádogos: Tetőfedő,Bádogos

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Sponsor:News technical sponsor
Sponsor:News AI sponsor
Sponsor: AI sponsor
Sponsor: AI News
Sponsor: Social AI

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital