Hírek és minden más

A Ferencváros ellen szakadt meg az Anderlecht pocsék sorozata

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!

Megújult formátum, három helyett nyolc ellenféllel, hat helyett nyolc összecsapással és megjósolhatatlan kimenetelekkel – nagyjából ez volt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elképzelése a 2024–2025-ös reformja előtt, és ez utóbbi hatványozottan igaz lehet a Ferencváros esetében.
Hiszen az előző idény előtt tudni lehetett, hogy az Európa-ligában elég a csoportban egy csapatot megelőzni ahhoz, hogy a csoportkör után valahol legyen még folytatás, jelenleg pedig még csak tippelni lehet, mennyi pont kell ahhoz, hogy egy gárda elkerülje a 25–36. helyek egyikét, ezek ugyanis a menetelés végét jelentenék.
Az viszont biztosnak látszott, hogy a magyar bajnok számára minden pont létfontosságú lehet, mert bizony bitang erős sorsolást kapott. Nem is feltétlenül az elmúlt évek jó szereplései miatti koefficienspontokat illetően, hiszen ezek alapján egészen jól fest az ötödik legkönnyebb menetrend, és a mostani ellenfél Anderlecht is bőven a Fradi mögött állt (14,500–35,000), hanem a csapatok erejét jobban megmutató aktuális keretértékek összehasonlítása mutat nem túl kedvező képet, hiszen csak a Malmö (33,5) szorult az NB I aranyérmese mögé, a belga rivális pedig itt már óriási előnyben volt (116–59,33).
A hangolás mindenesetre a Ferencváros szempontjából sikerült jobban, hiszen az MTK elleni örökrangadó után öt bajnokin öt győzelemmel áll a címvédő. Az Anderlechtnél mindeközben edzőváltást eredményezett a bukdácsolás, és ebből a hétvégén sem sikerült kilábalni több kulcsjátékos hiányában – négymeccsesre hízott a nyeretlenségi széria.
Továbbá azt se felejtsük el, hogy a két csapat eddigi egyetlen belgiumi randevúját a zöld-fehérek Zoran Kuntics góljával 1–0-ra megnyerték, ami után bejutottak az 1995–1996-os Bajnokok Ligája-idény csoportkörébe.
Azt nem lehetne állítani, hogy tapogatózással indult volna az összecsapás, hiszen rögvest mindkét gárda támadásba lendült, előbb Adama Traoré szép csel után leadott lövését blokkolták a védők, majd Kasper Dolberg és Samuel Edozie lapos próbálkozását hárította Dibusz Dénes.
Ezzel egy elég masszív brüsszeli labdabirtoklási fölény vette kezdetét, és egészen az első negyedóra végéig kellett várni arra, hogy valamit támadásban is mutasson a magyar bajnok, más kérdés, hogy Kady Borges két lehetőségből sem vállalta el a lövést a tizenhatoson belül…
A játékrész derekán ismét elkezdett nyomni az Anderlecht, főleg Dolberg révén, de sem az Ajaxszal korábban döntőző dán csatár nem találta el nagy helyzetben a kaput, sem Killian Sardella, a kettő között pedig Dibusz védte Edozie újabb kísérletét.
Ezen a ponton a hazaiak 3–0-ra vezettek a kaput eltaláló lövések számában, de a várható gólmutató így is kiegyenlített képet festett: 0,26–0,22 volt.
A 35. percben a Ferencváros szöglete után meg lehetett volna az első igazán nagy vendéghelyzet is, de Varga Barnabás hiába fordult be szépen, lövése Ibrahim Cissé fején megpattanva kerülte el a kaput, így ráadásul kirúgás is következett.
A túloldalon a rendkívül aktív Francis Amuzu lapos rúgását hatástalanította Dibusz, de valószínűleg ennél is jobban bánták a hazaiak, hogy nem sokkal később sérülés miatt elveszítették a belga csatárt.
A játékrész hajrájában egy eltört Philippe Rommens-lövéssel lett meg az első kaput eltaláló Fradi-próbálkozás, Colin Coosemansnak nem kellett bravúrt bemutatnia, így gól nélkül mehettek pihenőre a csapatok.
Bár a játékban valamivel aktívabbnak tűnt az Anderlecht, az xG-ben még fordított is a Fradi (0,29–0,40).
Újabb csere nélkül fordultak a felek, miközben egyre inkább rákezdett az eső, ami az amúgy is pocsék állapotú pálya színvonalán aligha segített – volt is néhány egészen rossz megoldás emiatt is.
Egyórányi játékhoz közeledve Varga Barnabás törhette volna meg a csendet, szép kilépése után lapos lövése ugyanakkor nem okozott gondot, amikor viszont letelt a 60 perc, jött az Anderlecht vezetése:
Yari Verschaeren kapott labdát a büntetőterület előtt, kapásból a jobb alsó felé tekert, Dibuszt talán kissé meg is lepte a lövés, amely végül becsúszott a kapuba (1–0).
Ezzel pedig az addigi inkább meddő fölény valóságossá csapott át, Sardella lövését még védte Dibusz, Dolberg óriási fejesét szintén, de a kapu nem szabadult fel, és Botka Endre szabálytalansága után büntetőhöz jutott az Anderlecht:
A labda mögé a sértett Dolberg állt, a jobb alsóra lőtt labdát érezte Dibusz, de nem volt esélye hárítani (2–0).
Az első 21 nemzetközi tétmeccsén 10 gólt szerző támadó 2017 májusa óta először volt eredményes, 23 találkozót követően.
Mindkét edző hármas cserével konstatálta a második találatot, jött a Fradiba az első két meccsén háromszor is eredményes Matheus Saldanha is, majd rögvest jött még egy dupla változtatás Pascal Jansentől – érthető módon nem volt elégedett a 60. perc óta látott eseményekkel.
Mégis egy hazai csere, az első félidőben Amuzut váltó Nilson Angulo került hamar a középpontba, miután a 78. és a 81. percben is sárga lapot harcolt ki magának – emberelőnybe került ezzel a Ferencváros.
A létszámfölényt igyekezett is kihasználni a magyar bajnok, bár kezdetben kevés átütőerővel. Hanem aztán a 86. percben Adama Traoré megpattanó lövése a bal alsóban kötött ki – hogy mi miatt jelzett elsőre lest az asszisztens, azt nehéz megindokolni, mert még csak véletlenül sem volt erre lehetőség (2–1).
Újabb találat viszont a hátralévő időben, valamint a négyperces ráadásban sem esett, így ez a ferencvárosi gól az 1995-össel ellentétben nemhogy győzelmet, még pontszerzést sem ért az Anderlecht otthonában.
Folytatás jövő csütörtökön, a legnehezebb riválisnak tűnő Tottenham ellen, hazai pályán.
A játéknap többi mérkőzéséről itt olvashatnak!
Anderlecht (belga)–Ferencváros 2–1 (0–0)
Brüsszel, Lotto Park, 22 500 néző. V: Weinberger (osztrák)
Anderlecht: Coosemanc – Sardella, Zanka, Simic, N’Diaye (Foket, 79.) – Verschaeren, Dendoncker, Stroeykens (Leoni, 69.), Edozie (Ashimeru, 69.) – Amuzu (Angulo, 40.), Dolberg (L. Vázquez, 69.). Vezetőedző: David Hubert
Ferencváros: Dibusz – Botka (Gartenmann, 76.), Cissé, Szalai G., Ramirez (Civic, 76.) – Abu Fani (Maiga, 71.), Rommens – A. Traoré, Zachariassen (Ben Romdan, 71.), Kady Borges (Saldanha, 71.) – Varga B. Vezetőedző: Pascal Jansen
Gólszerző: Verschaeren (60.), Dolberg (66. – 11-esből), ill. A. Traoré (86.)
Kiállítva: Angulo (81.)
2. forduló (október 3.)
3. forduló (október 24.)
4. forduló (november 7.)
5. forduló (november 28.)
6. forduló (december 12.)
7. forduló (január 23.)
8. forduló (január 30.)
(Borítókép: Adama Traoré kapura lő 2024. szeptember 25-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital