Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
András herceg rendre a királyi család legnépszerűbb tagjait felsoroló listák alján kullog a közvélemény-kutatásokon, ami pusztán annak köszönhető, hogy eljátszotta a britek bizalmát. Jeffrey Epsteinhez való kötődése, illetve a szexuális zaklatás miatt ellene indított per következtében édesanyja, II. Erzsébet minden királyi és katonai címétől megfosztotta őt, ami egyúttal azt is jelentette, hogy már nem láthat el hivatalos feladatokat. Végül 2022-ben peren kívül sikerült megegyeznie az őt vádló Virginia Roberts Guiffre-val, az ügy azóta kvázi kikopott a közbeszédből, azonban a szigetország lakóinak vele kapcsolatos ellenérzései nem enyhültek. A palota mindent elkövetett annak érdekében, hogy a botrányt a lehető leghatékonyabban elválassza a királyi családtól és a monarchiától, és ne ejtsen foltot még az ő becsületükön is.
Ennek értelmében András herceg a leléptetése óta már nem gyakran látható a családtagjai társaságában, és látszólag minden lehetséges szálat igyekeznek elvágni vele. Az egyik első drasztikus lépés akkor történt, amikor III. Károly döntése alapján elvették a Frogmore Cottage-ot Harry hercegtől és Meghan Markle-től, amit egyébként anno II. Erzsébet adott nekik nászajándékként. Az uralkodó abban bízott, hogy át tudja majd oda csábítani András herceget a windsori Royal Lodge-ból, ahol már 2003 óta él, ám a próbálkozásai eddig csődöt mondtak. Ugyanakkor nem ő az egyetlen, aki nem kívánja elhagyni az ingatlant, hanem volt neje, Sára yorki hercegné sem.
Ahogy arra már a korábbiakban fény derült, András herceg nem repes az ötlettől, hogy otthagyja otthonát, ahol már több mint húsz éve él. A királyi sarjnak ráadásul több mint 60 évre szóló bérleti szerződése van a Royal Lodge-ban, amiért állítólag heti 250 fontot fizet – azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 470 ezer forintjába kerül a lakhatás havi szinten. Egyes források arról számoltak be, korábbi lakóhelye helyett egy kisebbe költöztetnék, ami jobban illik „lefokozott” státuszához. Korábbi hírek szerint ugyanis a Royal Lodge-ot a trónörökösnek, Vilmos hercegnek szánják, és mivel a karbantartási költségei óriásiak, eddig abban bíztak, hogy a pénzügyi nyomás alatt András herceg lejjebb adja szükségleteit, így beéri majd a Frogmore Cottage-dzsal – különösen amiatt, mert III. Károly arra kérte a királyi család tagjait, hogy vegyék vissza a kiadásaikat. Amennyiben ez így alakul, Vilmos herceg és családja az Adelaide Cottage-ból költöznének be a királyi lakba.
III. Károlyt minden bizonnyal frusztráltsággal töltheti el, hogy nem képes hatni öccsére, akinek még a biztonsági szolgálatát is elbocsátotta, ami szintén jókora összeget jelentett havi szinten. A királyi sarjjal együtt ugyanakkor szintén a Royal Lodge-ban él a volt felesége, Sára yorki hercegné, akitől két gyermeke született, Beatrix és Eugénia hercegnők. A felek már 1996 óta nem alkotnak egy párt, ám továbbra is egy helyen élnek. A hercegnének – akivel korábban az Index is készített interjút –, mint kiderült, szintén nem szerepel a tervei között, hogy maga mögött hagyja Windsort. Még 2022-ben vásárolt meg egy 4,25 millió fontot – több mint kétmilliárd forintot – érő londoni sorházat (állítólag abból a pénzből, amit Beatrix és Eugénia hercegnők örököltek Fülöp hercegtől és II. Erzsébettől, így ők is haszonélvezők), amelynek lakásait egyenként havi 16 ezer fontért – vagyis 7,5 millió forintért – adhatja ki. Legalábbis az ezzel az ingatlannal szemközti lakások heti négyezer fontért kiadóak.
Ezen adatokból könnyen kiszámolható, hogy a hercegnének évi 208 ezer font, azaz több mint 98 millió forint üti a markát a lakbérből. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a Royal Lodge fenntartási költsége ennek a kétszerese, évi 400 ezer font – 188,7 millió forint, így András herceg és Sára yorki hercegné is jobban járna egy kisebb ingatlannal, ám hajthatatlanok. Ahogy arról egy forrás a Daily Mailnek beszámolt, itt az idő, hogy mindketten függetlenedjenek, pláne amiatt, mert már nem látnak el királyi feladatokat. Kérdéses, hogy milyen lépésekre van még szükség a jövőben, amelyek jobb belátásra bírhatják a feleket.
A Royal Lodge-ot, ami egy körülbelül 15 perces autóútra található a windsori kastélytól, az 1600-as években kezdték el építeni, hogy szállást biztosítsanak a személyzetnek. Végül nem az alkalmazottak kezdték használni, hanem királyi rezidenciává vált, miután VI. György király 1812-ben beköltözött. Abban az időben készült el egyébként a Royal Lodge birtokán a Mindenszentek kápolna. András herceg és Sarah Ferguson idősebbik gyermeke, Beatrix hercegnő itt mondta ki a boldogító igent Edoardo Mapelli Mozzinak 2020-ban. Az egykori pár mindkét lánya, azaz Beatrix és Eugénia hercegnő is a házban tartotta az esküvői fogadást. Sőt, a Royal Lodge kertjében jelentette be eljegyzését Margit hercegnő és Antony Armstrong-Jones.
1931-ben az ingatlant VI. Györgynek és Erzsébet anyakirálynénak ajándékozták. Utóbbi az 50-es évektől kezdve egészen 2002-ben bekövetkezett haláláig élt ott, és több változtatást hajtott végre az ingatlanon. Hozzáépített egy Y Bwthyn Bach nevű házat, amit az akkor hatéves II. Erzsébetnek ajándékozott 1932-ben. A Royal Lodge harminc szobával rendelkezik, köztük hét hálószobával, így a jelenleg ott élő András herceg akár a hét minden napján másik ágyban aludhatna. Emellett található a házban egy tágas szalon, a helyiségeknek kifejezetten magas a mennyezete, nagy ablakokkal vannak ellátva, illetve tartozik az ingatlanhoz egy hátsó terasz. A birtok egy 36 hektáros területet ölel fel.
A kastélyon a 30-as évektől kezdve nem hajtottak végre felújítást, majd András herceg beköltözését követően némi átalakításon esett át. Állítólag 7,5 millió fontot költött el arra, hogy egy fedett medencével és a golfozás gyakorlásához szükséges pályával egészítse ki a lakot. Ezen felül van még a telken hat kisebb házikó, amelyek együttesen 30 millió fontra, azaz jelenlegi árfolyamon 13,8 milliárd forintra verték fel a birtok árát – bár nem valószínű, hogy a közeljövőben el kívánnák adni.
(Borítókép: András yorki herceg 2019. július 27-én Ascotban, Angliában. Fotó: Max Mumby / Indigo / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital