Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Mátrai Károly keddi előadásában elárulta, hogy szeptember elején két kötelező érvényű ajánlatot is kaptak a Mátrai Erőmű területén tervezett, legfeljebb 650 MW-os teljesítményű kombinált ciklusú gázerőmű (CCGT) megépítésére, és várakozásaik szerint októberben a Tiszai Erőmű területére tervezett két CCGT tenderén is beérkezhetnek ilyen ajánlatok. Jelezte, hogy a nemzetközi közbeszerzési folyamat kihívásai mellett most az a reális, hogy az idei év végén, vagy a jövő év elején eredményt tudnak hirdetni; és reményének adott hangot, hogy talán 2028-ban, de legkésőbb a 2020-as évek végéig termelésbe tudnak állni ezek az erőművek.
Rámutatott, hogy a földgáz, mint energiahordozó, és ez a három erőmű fontos szereppel bír a gyorsan növekvő magyarországi naperőmű kapacitások ingadozó termelésének kiszabályozásában, a nagyon volatilissé vált árak csökkentésében. Ki is jelentette: nehezen hiszi el, hogy földgáz nélkül a 2050-es karbonsemlegességi célokat el lehetne érni.
Az MVM Csoport négypilléres stratégiájából hangsúlyosan beszélt a vezérigazgató az első, a zöld átállási pillérről, amely kapcsán elárulta, hogy a naperőműveik beépített teljesítménye háromszorosára, 880 MW-ra nőtt az elmúlt másfél évben, és további 125 MW építését tervezik még. Így utalása szerint a 2030-ra kitűzött 1000 MW-os cél már jóval hamarabb megvalósulhat.
Szavai szerint a naperőmű kapacitások gyors hazai növekedése után “kicsit megpihenünk”, illetve a környező országokban keresnek projekteket. Emellett jelzése szerint idehaza “a szél irányába nyitnánk”, a Sopron környékén meglévő kisebb szeles kapacitás után.
A megújuló energiás és a földgáz alapú termelési kapacitások mellett a harmadik fókuszpont itthon a nukleáris energián van. Itt azt említette, hogy a paksi blokkok üzemidő hosszabbítási projektterveinek az eleje már megvan; most készítik elő azokat a dokumentumokat, amelyeket be kell adniuk az Országos Atomenergia Hivatalhoz.
A zöld átállás kapcsán megerősítette, hogy a Mátrai Erőművet az ottani CCGT elkészülése után leállítják, ami segíti majd a cégcsoport ESG-, és az egész ország dekarbonizációs céljait is. A három olajtüzelésű erőművet stratégiai tartaléknak tekintik, azokat megtartják, mert például a nyári kánikulai napok estéin is menniük kellett.
Mátrai rámutatott, hogy az MVM 2035-ig szóló stratégiájának egyik fő célkitűzése a függőségek csökkentése, illetve leépítése.
Ennek, illetve a portfólió diverzifikáció érdekében hangsúlyozta a magyarországi gázkitermelés fontosságát, a külföldi beszerzések diverzifikálását, és a régió több országában (Magyarország, Csehország, Románia) egyaránt megfigyelhető csökkenő gázfogyasztás kombinációját. Utóbbi kapcsán elismerte, hogy a csökkenő hálózatkihasználtság iparági feszültségeket szül szavai szerint “tarifanyomás van rajtunk”, amelyet finanszírozni kell, és ehhez ágazatokon átnyúló megoldások segíthetnek.
A hazai gázkitermelési erőfeszítések kapcsán utalt a Corvinus- és a Berettyó projektekre, amelyek segíthetnek abban, hogy a csökkenő magyarországi kitermelést meg lehessen állítani. Ez abban is segíthet, hogy az idén akár 8 milliárd köbméter alá bukó magyarországi gázfogyasztáson belül az importarány kisebb legyen, és ez még inkább javítja az ellátásbiztonságot.
Címlapkép forrása: Portfolio
Érvek és ellenérvek feketén-fehéren!
Élőben ismerteti a jegybank az előrejelzéseit.
Jegybanki vezetői beszédek sora jön számos fontos adat mellett.
A világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági terméke volt eddig a legolcsóbb.
Folytatódik a Commerzbank mizériája.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
494 millió eurós ügylet.
Itt van az eddigi leghatározottabb vörös vonal.
Szerintem is inkább a gyengülni fog a forint, mint erősödni – mondta Szabó Balázs az ATV Start műsorában. A HOLD Alapkezelő vezérigazgatóját annak kapcsán kérdezte… The post "Számítok m
Megjelentek a GINOP Plusz 2.1.1-24 "Fókuszterületi innovációs projektek támogatása" és a GINOP Plusz 2.1.3-24 "KKV-k innovációs képességének támogatása" című pályázatok.
Ugyan tipikusan a posztszovjet térséghez kötjük a saját ingatlanhoz való ragaszkodást, de tőlünk nyugatra is szeretik a lakástulajdont. Amerikában is az ingatlan a legnépszerűbb befektetés…
Az M-lapok (belföldi összesítő jelentések) pontos és hatékony elkészítése elengedhetetlen az adóhatóság figyelmének elkerülése érdekében. Az M-lapok helyes kezelése kiemelten fontos, miv
Meglépte a Fed az első kamatvágást bő négy év után azzal az üzenettel, hogy egyelőre nem is várnak recessziót. Az adatsorok szerint sem kell számítanunk… The post Maradt még bármennyi pus
A vállalatok körében kimagasló az elégedetlenség Németország gazdasági fejlődésével, illetve a gazdaságpolitikával kapcsolatban. De vajon részben nem épp maguk a cégvezetők felelősek a g
December 2-től benyújtható a vállalati digitális K+F fejlesztéseket támogató pályázat kis-, és középvállalkozások számára.
Mit gondolnak az emberek a mesterséges intelligenciáról? Félnek tőle, vagy szeretik? A BIS friss tanulmánya ezekre a kérdésekre keresi a választ egy, az amerikai lakosság körében végzett felm
A keddi kamatdöntésről és a jegybank frissített növekedési előrejelzéséről Németh Dávidot kérdeztük.
Pedig a németekkel egy platformon vagyunk.
Milyen helyzetben vannak ezek a házak?
Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Black Eyes Caffee: Kapszulás Kávé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Redőny Árnyékolás: Redőny , árnyékolás, Szunyogháló
Tetőfedő Bádogos: Tetőfedő,Bádogos
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Sponsor:News technical sponsor
Sponsor:News AI sponsor
Sponsor: AI sponsor
Sponsor: AI News
Sponsor: Social AI
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital