Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
A Makerspace vezetője szerint két fontos üzenete van a helynek: egy ilyen egyetemen technológiákról általában nincs vagy kevés gyakorlati tapasztalata van a hallgatóknak, a gyártástechnológiákról általánosságban lehet beszélni, de megtanulni, hogy hogyan lehet valamit megtervezni, hogyan lehet valamit létrehozni a gyakorlatban, arra már nincs lehetőség. „Általában ez azt is eredményezi, hogy téves elképzelései vannak az egyetemi polgároknak arról, hogyan is zajlanak a kreatív folyamatok.”
Érdekes és hasznos megtapasztalás, átélni és megtanulni, hogyan hozhatunk létre kézzelfogható tárgyakat. Annak ellenére, hogy a kurzusok témájukban kevéssé kapcsolódnak az egyetemi tananyaghoz, az élményszerű tanulási módszertan hasznos kiegészítője a képzésnek.
Másrészt a Makerspace-nek van egy nagyon hasznos üzenete: Élünk egy digitális világban, egy digitális zajjal, és mindenre nagyon kevés időt tudunk szánni, nagyon ideális, ha az ember képes kiszakadni ebből. Illetve nagyon jó, ha hús-vér emberek vesznek minket körül, és közösen alkotni tudunk” – tette hozzá Pap Dávid.
Ezért hoztak létre tradicionális workshopokat, ahol iparművészeti eljárásokat el lehet sajátítani a könyvkötészettől egészen a hímzésig. Ráadásul a kurzusokon az oktatók és a diákok együtt dolgoznak, ez kiváló szocializációs lehetőséget ad. A Corvinus Gellért Campusán 16-féle workshopra lehet jelentkezni náluk: 3D modellezés, grafikai tervezés, divat, japán könyvkötészet, linómetszés, hímzés, kalligráfia, villanyszerelés, programozás, vizuális alkotások létrehozása AI-val, önállóan tervezett 3D nyomtatott tárgy, térbeliadat-vizualizáció, porcelán 3D nyomtatás.
Ezekhez előképzettség nem szükséges, hiszen az anyagot, a know-how-t és a gépeket is a makerspace-esek biztosítják. Egy digitális világban élünk, amiben körbevesz bennünket egy folyamatos digitális zaj, mindenre fajlagosan kevés időt számunk. Ideális kiszakadni ebből és közösen átélni az alkotás folyamatát.
A Makerspace 3D nyomtatás kurzusán konkrétan az a cél, hogy az eszközök használatát a résztvevők készség szinten megtanulják használni. Az egyéni tudás mellett a csoportos kreativitás és problémamegoldás fejlesztésére is koncentrálnak, önálló kurzus fejlesztésével.
Pap Dávid szerint a legtöbben hajlamosak vagyunk csak nézni, esetleg gondolkodás nélkül lemásolni mások kétkezi alkotási folyamatát, pedig a saját tervezés és megmunkálás óriási kreatív energiákat szabadíthat fel, amelyek aztán visszacsatornázhatóak a hétköznapi munkánkba, tanulmányainkba is. Jelenleg szakköröket terveznek, amelyek adott technológia megismerése köré épülnek.
A kurzusok kifejezetten népszerűek: a tavalyi félévben a regisztrált résztvevők száma közel 200 fő volt. Sokan vannak, akik eljönnek egy kurzusra, és utána kedvet kapnak egy másikhoz. Mivel jelenleg ez egy pilotprojekt, igyekeznek az elmúlt fél év tapasztalatait visszacsatornázni ebbe a félévbe. Pap Dávid szerint ezeknek a helyeknek az igazi mérőszáma az, hogy mennyien jönnek vissza.
Érdekes megtapasztalás volt, ahogy az egyetem MBA-képzésén részt vevő vállalati közép- és felsővezetők a részükre tartott programozókurzust mennyire szerették és afelől érdeklődtek, hogy milyen formában lehet azt megismételni.
Komár Zita, a Corvinus Marketing- és Designkommunikáció Tanszékének adjunktusa pedig az Indexnek azt is kiemelte, hogy oktatóként és magánszemélyként a közösségi tér egyik legnagyobb előnye, hogy szellemi munkát végeznek, és mégis látják az egész folyamatot lépésről lépésre, ahogy ténylegesen használnak egy technológiát. „Ez a kézzelfoghatóság a mai világban sokszor nagyon hiányzik.”
A Corvinus adjunktusa szerint oktatóként is hasonló folyamatokat lát a diákjain, hiszen amikor elkészülünk egy munkával, akkor annak materializált, megfogható eredménye lesz. „A felfedezés öröme, hogy a folyamatokat végigvisszük. Ez egy hatalmas előny és egy sokszor hiányzó elem a mai felsőoktatásban. Amióta a Makerspace-be járok, máshogy nézek a tárgyakra.” A Gellért Campuson létrehozott Makerspace-nek kifejezetten célja, hogy a munkatársakat és a hallgatókat kimozdítsák a komfortzónájukból.
A jelenleg elérhető workshopokat úgy alakították ki, hogy észrevétlenül átvezessenek egymásba, miközben mindegyik önálló workshop egy-egy új készséget tanít. Bár még most is kísérleti szakaszban van, a hallgatókkal közösen készített 3D-s tervezés alatt tényleg átszellemül az odalátogató. Külön érdekesség, hogy a hallgatók a szabadidejükben is kifejezetten érdeklődőek.
(Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Budapesti Corvinus Egyetem közreműködésével jött létre.)
(Borítókép:Budapesti Corvinus Egyetem)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Ajtóinkat szerelték: Egyedi beltéri ajtók
Bejárati ajtó: Biztonsági ajtó
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital