Hírek és minden más

Van, akinek új hűtő, másnak hősugárzó kell – több tízezer rászoruló kapott tudatos pénzügyi segítséget

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
A 2023 májusában kötött hároméves együttműködési szerződés keretében a hitelintézet évente 100 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. Tavaly ősszel indították el az MBH Tudatos Segítség Programot, amely három pillérben segíti a hátrányos helyzetben élőket.
A hitelintézet közlése szerint hosszú távú célkitűzés a rászoruló családok energetikai és pénzügyi tudatosságának fejlesztése.
Az együttműködés kezdete óta több kézzelfogható támogatást nyújtottak az Országos Segélyközponton keresztül 35 ezer ember számára. Az energiahatékonysági program 200 család életében hozott pozitív változást azzal, hogy az elavult hűtőt, mosógépet, olajkályhát, hősugárzót vagy a régi nyílásszárót korszerűbbre cserélték. Krízistámogatásként egy év alatt több mint ötezren kaptak élelmiszer- vagy higiéniás csomagot, gyógyszertámogatást, tanszer- vagy ruhaadományt, emellett további huszonötezer fő megsegítéséhez járultak hozzá. 
A sajtótájékoztatón bemutatták azt a makói családot, akik az MBH jóvoltából jutottak új hűtőszekrényhez. Egy öt gyermekét egyedül nevelő édesanya fordult a segélyszervezethez egy energiatakarékosabb készülék reményében.
Rácsok Balázs szociális igazgató elmondta, hogy ezzel havi szinten háromezer forintot spórol a család, éves szinten jelentős összeget takarítanak meg. A támogatás részeként élelmiszerrel is feltöltötték a hűtőt. Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy havonta hatezer megkeresés érkezik hozzájuk, azoknak próbálnak segíteni, akiknek a legnagyobb szüksége van erre.  
Lehel László elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy az egész országból fordulnak hozzájuk, a térségben működő intézményrendszerekün túl is fogadnak megkereséseket. „Nagy dilemmánk volt az elmúlt 30 éves munkánk alatt, hogy hogyan tudjuk támogatni az esélyegyenlőség megteremtését. Az esély az egyedüli kiút a családok számára, azoknak próbálunk segíteni, akik maguk is tenni akarnak ezért”– hangsúlyozta.
Mint kiemelte: vannak olyan családok, ahol 240–250 ezer forint körül van a közfoglalkoztatott szülők bevétele, és mégis szeretnének energetikai korszerűsítést. Ha a mindennapjaikhoz hitelt vesznek fel, egy idő után nem fogják tudni fizetni, adósságspirálba kerülnek. A bank által támogatott pénzügyi tanácsadással azonban jobban el tudják kerülni az ilyen helyzeteket, ezzel sorsfordító esélyt kapnak életük megjobbításához – mutatott rá a segélyszervezet vezetője. 
Az MBH Bank szakértői kisokost hoztak létre, önkéntes hálózat segíti a rászorulók felkészítését a pénzügyi tudatosságra. Kutas István, a hitelintézet kommunikációs ügyvezető igazgatója az Indexnek elmondta, hogy felmérés alapján állították össze a segédletet.
„Sokan nem tudják, mennyit költenek egy hónapban, gyakran többletkiadással terhelik családi költségvetésüket azzal, hogy nem otthonról visznek ebédet munkahelyükre, vagy éjjel-nappali benzinkutas boltokban vásárolnak, ha épp kifogynak valamiből”– részletezte lapunknak, hozzátéve: a napi néhány ezer forintos többletkiadással könnyen oda jutnak, hogy hó végére már alapvető dolgokra sem marad pénzük. 
Dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel közel 20 éve vannak együttműködéseik. A Tudatos Segítség Program három pillére a közvetlen anyagi támogatás mellett az energetikai korszerűsítés és a mindennapi pénzügyi tudatosság elősegítése a nehéz körülmények között élők felzárkózásának érdekében. A cég szemlélete szerint a segítségnyújtással fenntartható módon szeretnének reagálni az aktuális társadalmi kihívásokra. Példaként hozta fel a segélyszszervezet adventi adománygyűjtő kampányát, amellyel az ételosztás mellett az ajándékozást is támogatják. 
„Legutóbb pedig az árvízi védekezésben többszáz kollégánk működött együtt a segélyszervezettel” – mondta, majd azzal zárta: a hároméves programstratégia nem az együttműködés végét jelenti. 
A program második évében a fenntarthatóság jegyében újabb 500 főnek nyújtanak hosszú távú segítséget háztartási költségeik csökkentésének érdekében. Egy a pénzügyi tudatosságot fejlesztő képregény összeállításán is dolgoznak közösen, amelynek célja, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel, az értő olvasás hiányával küzdőket is segítsék megfelelő pénzügyi döntések meghozatalában. Pénzügyi családmentorprogramjukban pedig személyesen keresik fel a leghátrányosabb helyzetűeket. 
A sajtótájékoztatót követően egy rövid ingyenes oktatást tartottak az érdeklődőknek, akik között számos szociális szférában dolgozó azért jött el, hogy a velük kapcsolatban álló rászorulókkal majd olyan pénzügyi tanácsokat tudjanak megosztani, amelyek nemcsak a mindennapjaikra lesznek hatással, hanem a jövőben is hozzájárulnak anyagi biztonságukhoz. A programban a bank több olyan kollégája közreműködik, akik jól ismerik az adott hátrányos helyzetű térségek problémáit, mivel maguk is például borsodi vagy szabolcsi kistelepülésről származnak. 
A két szervezet által közösen megvalósított pénzügyi kiadvány és weboldal a hátrányos helyzetű csoportoknak ad át célzott ismereteket pénzügyeik kezelésére. 
A cikk az az MBH együttműködésével jött létre. 
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital