Hírek és minden más

Harry herceg nagy győzelmet aratott

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Harry herceg még 2020-ban költözött az Egyesült Államokba, miután nejével, Meghan Markle-lel lemondtak királyi kötelezettségeikről. Bár nem sokszor fordultak meg azóta Nagy-Britanniában, számos ügy továbbra is a szigetországhoz fűzi őket, köztük a folyamatban lévő peres ügyeik egy része. A pár több lapot perelt be az utóbbi években, illetve folyamatban volt egy, a védelmükkel kapcsolatos eljárás, amit a herceg amiatt indított, mivel a királyi család nem hivatalos feladatot ellátó tagjaként már nem ügyelnek a biztonságára a hatóságok, amennyiben hazautazik. Azt a lehetőséget vetette fel, hogy fizethessen ezért a szolgáltatásért, ami több aggályt is felvetett, hiszen így egy olyan rendszert hoznának létre, amelyből csak a gazdagok részesülhetnének. Ennek kapcsán még áprilisban hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság, visszautasítva a fellebbezését, ám akad egy ügy, aminek csak a napokban került pont a végére.
Tekintve, hogy a herceg brit állampolgárként tartózkodik az Egyesült Államokban, vízumra van szüksége ahhoz, hogy ott élhessen. Bár azáltal, hogy feleségül vette amerikai kedvesét, jogosulttá vált arra, hogy megszerezze a zöldkártyát, vagyis amerikai állampolgárrá váljon, egyelőre nem élt ezzel a lehetőséggel. Így vetődött fel az a kérdés, milyen vízummal rendelkezhet, ami lehetővé teszi a számára, hogy ennyi ideje már az Államokban legyen. Hasonló gondolatmeneten indulhatott el a The Heritage Foundation szervezet, amely korábban amiatt indított eljárást a Belbiztonsági Minisztérium ellen, hogy a bevándorlási hatóságok ne részesítsék különleges bánásmódban a herceget, és hozzák nyilvánosságra a beutazási engedélyéhez kapcsolódó adatokat – mivel a memoárjában beszámolt arról, milyen drogokat próbált ki a múltban, amit a vízumigényléskor is jeleznie kellett, így esetleg hazudhatott. Carl Nichols amerikai bíró ugyanakkor a királyi sarj aktájának öt hónapon át való tanulmányozása után a napokban ítéletet hozott, kijelentve: semmi esély nincs arra, hogy ezek a szenzitív iratok napvilágot lássanak.
A Daily Mail információi szerint Carl Nichols bírósági határozatában úgy fogalmazott, a hercegnek „ésszerű magánéleti érdeke” fűződik amerikai bevándorlási aktájához, amelyet nem szabad nyilvánosságra hozni. Azt viszont elismerte, hogy az önéletrajzi könyvében valóban intim részleteket osztott meg a múltjáról, köztük azt, mikor próbált ki kábítószereket.
A Heritage Foundationnek részben igaza van abban, hogy közszereplőként a herceg nyilvános kijelentései általában csorbítják magánéleti érdekeit az Egyesült Államokba beengedett átlagos külföldi állampolgárokhoz képest
– jelentette ki, hozzátéve, a szervezet ugyanakkor túl messzire ment azzal a kijelentéssel, hogy a herceg ezen jogai eltörpülnek pusztán amiatt, mert közszereplő. 
A bíró elmondása szerint az álláspontján az sem változtat, hogy a királyi sarj nyíltan elismerte, hogy drogozott. A The Heritage Foundation azon próbálkozását pedig, hogy a herceg aktájának felfedése fényt deríthetne a Belbiztonsági Minisztérium valós működésére, szimpla bukásnak nevezte. Mint közölte: „A tárgyalt okok miatt a közvéleménynek nem fűződik erős érdeke a herceg bevándorlási nyilvántartásának nyilvánosságra hozatalához”. A királyi sarj tehát megkönnyebbülhet, mivel az Egyesült Államokba költözésének részletei továbbra is titokban maradnak.
Ahogy megírtuk, a herceg az önéletrajzi könyvében és a netflixes sorozatukban is beszámolt arról, milyen kapcsolata volt korábban a drogokkal, ami azért jelentett problémát, mivel amennyiben jelenleg vízummal tartózkodhat az Egyesült Államokban, annak igénylésekor jeleznie kellett a droghasználatot. Ha valaki ennem nem tesz eleget, a vízumot érvényteleníthetik. Sőt, az ország törvényei értelmében azokat az állampolgárokat, akik beismerik az illegális kábítószer-használatot, vagy ezzel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el őket korábban, kitilthatják az országból. Ahhoz viszont, hogy valaki ennek ellenére mégis belépést nyerjen az Államokba, egy hosszadalmas folyamaton kell átesnie, ami magában foglalhat vér- és vizeletvizsgálatot, mellkasröntgent, illetve egy beszélgetésen is részt kell vennie annak megerősítésére, hogy jelenleg nem fogyaszt kábítószert.
A királyi sarj kábítószeres múltjával összefüggésben a The Heritage Foundation szervezet indított pert a Belbiztonsági Minisztérium ellen. A szervezet az erről szóló dokumentumok kiadását kérte az amerikai információszabadságról szóló törvény értelmében. A kérelmet első körben elutasították, majd a The Heritage Foundation egy keresetet nyújtott be a döntés hatályon kívül helyezése érdekében. A bíróság ezt is elutasította, ám a minisztérium megszellőztette, hogy valóban létezik egy nyilvántartás arról, hogy a herceg mikor lépett be, és mikor hagyta el az országot, viszont ennél többet nem akartak elárulni, kifejtve: ugyan Harry herceg egykor közszereplő volt, ez nem jelenti azt, hogy emiatt ne lenne joga a magánélethez. Mint kijelentették, csak akkor lennének hajlandók nyilvánosságra hozni az ügyről szóló dokumentumokat, ha bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a kormányzat helytelenül járt el.
Azokat az információkat, amelyek alapján egy utast egyidőben további vizsgálatoknak vethettek volna alá, előfordulhat, hogy egy későbbi időpontban időszerűtlennek és irrelevánsnak tekintik. E tények fényében egy személy országba való be- és kilépési nyilvántartása, még egy híres személyé sem elegendő bizonyíték ahhoz, hogy aláássák a vámhivatalba vetett bizalmat és a törvény szerint egyenlő mértékben járó igazságszolgáltatást
– közölték korábban, míg a The Heritage Foundation igazgatója, Nile Gardiner úgy nyilatkozott„A migráció kérdése az Egyesült Államokban az elnökválasztás első számú kérdésévé vált. Az amerikai nép elvárja vezetőjétől, hogy szigorúan betartsa a bevándorlási törvényt, és ennek vonatkoznia kell mindenkire, aki belép az Egyesült Államokba, beleértve a királyi családokat, például Harry herceget”.
Egyes bevándorlási szakértők szerint a herceg rendkívül ritka, A1-es államfői vízummal élhet jelenleg az Egyesült Államokban – ami nem összekeverendő a szimpla A1-es vízummal, amit vezető diplomatáknak adnak. Ha már zöldkártyával rendelkezne, akkor az Egyesült Államokban adózna, viszont az amerikai külföldi banki és pénzügyi számlákról szóló törvény (FBAR) értelmében ebben az esetben fel kéne fednie az Egyesült Királyságban lévő bankszámláit is, ami akár kényes adatok kiszivárgásához vezethetne. Clayton Cartwright nemzetközi adószakértő korábban úgy fogalmazott, ha a királyi sarj megtartja az A1-es államfői vízumot, azzal bármeddig az országban tartózkodhat, illetve a brit királyi családnak is ez az érdeke – elkerülve a közös pénzügyekkel kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozását.
Zöldkártya hiányában viszont pénzügyi hátulütőkkel szembesülhet, mivel feláldozza azokat az adókedvezményeket, amelyek az amerikai állampolgárokat megilletik. Egy másik eshetőség, ha a herceg nem A1-es államfői, hanem O1-es vízummal rendelkezik, ami rendkívüli képességekkel rendelkező külföldi állampolgárok számára kiadható ideiglenes, nem bevándorlóvízum. Az A1-es államfői vízum esetében még kiemelendő, hogy az azt megelőző biztonsági ellenőrzés valamivel alacsonyabb fokozatú, mivel az azt igénylőket kémkedés, terrorizmus és az Egyesült Államok külpolitikájával ellentétes tevékenységek kapcsán vizsgálják, nem a kábítószerhasználaton van a fókusz, ami a herceg esetében okozott gondot.
(Borítókép: Harry herceg 2023. június 7-én Londonban, Angliában. Fotó: Carl Court / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital