Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Menü
Kereső
2024. szeptember 27. – 16:05
Másolás
Sulyok Tamás köztársasági elnök sem most, sem a jövőben nem szeretné kommentálni Orbán Balázs vagy más miniszterek szavait, írta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága. A köztársasági elnököt arról kérdeztük, hogy mit gondol a miniszterelnök politikai főigazgatójának következő kijelentéséről: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”.
„Az államfő – tekintve, hogy nem politikai aktor – sem most, sem a jövőben nem szeretné kommentálni sem Orbán Balázs, sem más miniszterek kijelentéseit. Dr. Sulyok Tamás annyit jegyez csupán meg, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napja, október 23-a nemzeti ünnepünk és örök viszonyítási pontunk a szabadságunkhoz és a nemzeti függetlenségünkhöz. Szent István államalapításához vagy éppen az 1848. március 15-i forradalomhoz hasonlóan a független, szabadságáért minden körülmények között küzdő és azért megharcoló Magyarország és a magyar nemzet szimbóluma. Számára az 56-os forradalom hősei szentek és biztos abban, hogy mindannyiunk számára azok. Az 1956-os forradalom nélkül nem azok lennénk ma, akik vagyunk” – írta a kommunikációs igazgatóság.
Sulyok értelmezni sem próbálta Orbán Balázs szavait, nem tudja, mi járhatott a fejében, de neki Bethlen Gábor erdélyi fejedelem híres mondata jutott eszébe erről, miszerint: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Arra kérdésre, hogy a Magyar honvédség védekezne-e, ha az ukrajnaihoz hasonló beavatkozás érné Magyarországot, a következő válasz érkezett: „A köztársasági elnök, mint a hadsereg főparancsnoka és mint államfő is mindig az Alaptörvényben foglaltak szerint és a köztársasági elnöki esküjéhez híven jár el.”
Orbán Balázs kijelentéseire sorra reagáltak a politikusok, politikai elemzők és történészek is, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója például a Telex kérdésére azt írta, „az 1956-os forradalmat és szabadságharcot nem lehet összehasonlítani Oroszország Ukrajna elleni agressziójával”, mi pedig mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk.
Orbán Balázs először csütörtökön kora délután reagált ezekre, akkor még külföldi finanszírozású propagandasajtóról és háborúpárti politikusokról írt, majd pénteken már bocsánatot kért, szerinte hibázott és félreérthetően fogalmazott. Kijelentéseinek súlyát jól mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt róla a Kossuth rádióban. A miniszterelnök Észak-Macedóniából jelentkezett be a szokásos péntek reggeli rádióinterjúra, amiben ezt mondta: „A politikai igazgatóm éppen félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba, hiszen a mi közösségünk az 1956-os forradalomnak a talaján áll, abból nőtt ki, nem lett volna a mi politikai közösségünk, ha nem lettek volna az ’56-os hősök.”
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Black Eyes Caffee: Kapszulás Kávé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Redőny Árnyékolás: Redőny , árnyékolás, Szunyogháló
Tetőfedő Bádogos: Tetőfedő,Bádogos
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Sponsor:News technical sponsor
Sponsor:News AI sponsor
Sponsor: AI sponsor
Sponsor: AI News
Sponsor: Social AI
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital