Hírek és minden más

Szijjártó Péter: Az egész világnak elege van abból, hogy Európában nem képesek véget vetni a háborúnak

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Magyarország pénteken részt vesz a Béke barátai nevű csoport alakuló ülésén New Yorkban. A Kína és Brazília vezetésével szervezett tanácskozás fő üzenete, hogy mielőbb meg kell kezdeni a béketárgyalást az ukrajnai háború lezárása érdekében – írja az MTI.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ENSZ Közgyűlésének napirendjét a héten az ukrajnai és a közel-keleti fegyveres konfliktus uralta, és jól látszik, hogy a világ országainak többsége békét akar.
Van egy nagy, globális békepárti többség, ennek Magyarország is a része. Kevés európai ország tartozik ehhez a csoporthoz
– emelte ki.
Szerinte a globális Dél államainak elegük van abból, hogy egy tőlük több ezer kilométerre lévő háború árát kell fizetniük, illetve – szavai szerint – sérelmezik, hogy a transzatlanti közösség „folyamatosan önti az olajat a tűzre”, és olyan döntéseket hoz, amelyek csak tovább súlyosbítják a helyzetet.
„Az egész világnak elege van már abból, hogy Európában nem képesek az európaiak vagy a transzatlanti közösség véget vetni ennek a háborúnak” – mondta a miniszter.
Tájékoztatása szerint ezért Kína és Brazília vezetésével összeül most tizenöt ország, közöttük Egyiptom, Szaúd-Arábia, Törökország, Mexikó, Kenya, Zambia és Kazahsztán, előkészítve itt egy Béke barátai nevű csoport megalakítását.
„Úgy döntöttek az ülés kezdeményezői, hogy három európai országot is meghívnak ma délelőtt erre az ülésre, minket, Magyarországot, Franciaországot és Svájcot” – jelentette be.
„Az ülésnek az a mondanivalója, hogy az ukrajnai háborúnak nincs megoldása a csatatéren. Az ukrajnai háborút kizárólag tárgyalásokkal lehet megoldani, és minél előbb kezdődnek meg a tárgyalások, annál több emberéletet lehet megmenteni, annál jobban csökkenthető az eszkaláció veszélye, s annál inkább csökkenthető a károkozásnak, a pusztításnak a mértéke” – sorolta.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország támogatja ezt a kezdeményezést, és készen áll arra, hogy részt vegyen a csoport munkájában.
Annál is inkább, mert a Béke barátai csoport egyik fontos célja az, hogy a kínai–brazil koprodukcióban készített béketerv mentén szorgalmazzon tárgyalásos megoldást az Ukrajnában zajló válságra
– húzta alá.
Kifejtette, hogy ezen javaslat minden pontja támogatható, így lehetne garantálni, hogy hazánk is biztonságban legyen a háború szomszédságában.
Ez a béketerv kimondja, hogy a diplomáciai rendezés jelenti a háború egyetlen lehetséges megoldását, azt is, hogy fokozni kell a humanitárius segítségnyújtást, s el kell kerülni a civil áldozatokat, az emberek további szenvedését. Eszerint tartózkodni kell az atomfegyverek használatától, továbbá meg kell előzni a nukleáris létesítményekkel szembeni támadásokat – tájékoztatott Szijjártó Péter.
A kínai–brazil béketervnek az egyik leghosszabb távra mutató pontja is egybevág az elképzeléseinkkel, a céljainkkal, mert ez a béketerv kimondja azt is, hogy nem fogadható el, hogy a világot újra nyugati és keleti blokkokra osszák
– tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a fegyverszállítások csupán meghosszabbítják a háborút, az eddigi katonai támogatások semmivel sem vittek közelebb a békéhez, de még csak a csatatéri helyzeten sem sokat változtattak, mindössze még több ember halt meg és még nagyobb lett a pusztítás.
„Tehát a fegyverszállítások láthatóan veszélyesek, bajt okoznak, a háború meghosszabbítását okozzák, és ami hosszú távon problémás, gyakorlatilag a háború eszkalációjának folyamatos veszélyével járnak” – figyelmeztetett.
Ehhez képest a globális Dél országai diplomáciai úton történő megállapodást szorgalmaznak, és mára talán a transzatlanti buborék legelvetemültebb politikai szakértői hiszik csak el azt, hogy továbbra is a transzatlanti világ az egyetlen vezető ereje a globális politikának vagy gazdaságnak
– emelte ki a külügyér.
Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy a globális Dél lakosságszám tekintetében jócskán a transzatlanti világ fölé kerekedett, a keleti országok mára behozták a Nyugat korábbi technológiai fölényét, s a Kelet a finanszírozási háttér tekintetében is versenyképessé vált a Nyugattal.
„Úgyhogy mindenképpen nagy jelentősége van annak, hogy a globális Dél országai egy-egy ilyen fontos kérdésben milyen álláspontot képviselnek” – összegzett.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital