Hírek és minden más

Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ez egy lezárt történet, nem érdemes beszélni róla

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Káli Horváth Kálmán képzőművész könyvbemutatóján vett részt pénteken Balog Zoltán, majd a Blikknek is válaszolt néhány kérdésre.
A református püspök egy beszédet is mondott az eseményen, ahol Káli Horváth Kálmánt barátjának nevezte, majd kiemelte, hogy a jelenlegi „nehéz időszakban, amit az egyháznak át kell élni, nem mindenki hűséges a barátsághoz”. Balog Zoltán köszönetet mondott a művésznek, hozzátéve, hogy bízik benne, hogy ezzel „nem vállal túl sok kockázatot”.
Balog Zoltán a lap kérdésére elmondta, hogy miután a kegyelmi botrányt követően visszavonult, már nem tudja ugyanúgy végezni a munkáját. „Nyilván változtak a körülmények, és nem javultak” – fejtette ki.
A portál a kegyelmi üggyel kapcsolatban is kérdezte a református püspököt.
Ha nem akarja, hogy nehezebb legyen az életem meg a szolgálatom, mint ahogy eddig volt, akkor szerintem erről már nem érdemes beszélni. Ez egy lezárt történet bennem és a közösségünkben, és szeretném, ha így is maradna
– emelte ki Balog Zoltán.
K. Endrével kapcsolatban elmondta, hogy életében csak egyszer beszélt vele. Személyes ügynek nevezte, hogy milyen kapcsolatban áll Novák Katalinnal. Balog Zoltán szerint nem tartozik a nyilvánosságra, hogy tartják-e a kapcsolatot. A beszélgetést azzal zárta a püspök, hogy már elismerte, hogy hibázott, és rossz döntést hozott. 
Mint írtuk, nemrég egy budai kávézónál kérdezték a kegyelmi ügy részleteiről Novák Katalint. A volt köztársasági elnök szerint a hazai sajtó nem járt el korrektül vele szemben. A politikus a visszavonulása óta egy új nonprofit szervezet társalapítója és vezérigazgatója lett – amely mögé akár még Elon Musk is beállhat a sajtóhírek szerint.
Cikkünk megjelenése után, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője közösségi oldalán jelezte, hogy Magyarország addig nem zárja le az ügyet, amíg nem lesz igazság. 
Balog Zoltán lezárta a kegyelmi ügyet. Az áldozatok és az ország meg nem zárta le, és nem is fogja addig, amíg igazság nem lesz szolgáltatva a bántalmazott gyerekeknek!
– hangsúlyozta Vadai Ágnes. 
Ahogy az Index beszámolt róla, a kegyelmi botrány februárban robbant ki, miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, az elítélt pedofil V. János bűntársának. A magyar kormány bejelentette, hogy szigorításokat vezet be a gyermekvédelem területén. Az első kormányrendelet alapján pszichológiai alkalmassági vizsgálatot rendelnek el a gyermekotthonok vezetőinél.
K. Endre helyettese volt V. Jánosnak, a bicskei gyermekotthon igazgatójának, és próbált nyomást gyakorolni a gyerekekre, hogy vonják vissza vallomásaikat, és hamisan tanúskodjanak. K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozásától és a közügyek gyakorlásától is. Novák Katalin Ferenc pápa látogatására hivatkozva adott kegyelmet az elítéltnek. 
A köztársasági elnök döntése hatalmas vihart kavart, a kegyelmi botrány miatt Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítást nyújtott be. Nyolc nappal később végül Novák Katalin, valamint a döntését ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyi miniszter is benyújtotta lemondását. A kegyelmi botrányban szintén érintett Balog Zoltán lemondott a zsinati elnöki tisztségéről, de a püspöki tisztéről nem. A református egyháztagok – köztük több mint 130 fő – március közepén egy közös nyilatkozatban kérték Balog Zoltánt, hogy a dunamelléki püspöki tisztségéről is mondjon le. Az egyházi törvényben sehol nem szerepel, hogyan lehetne leváltani egy püspököt. Mivel Balog Zoltán önszántából nem mond le, így továbbra is a református egyház egyik megosztó szereplője marad. 
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital