Hírek és minden más

DK: „Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a vasúti közszolgáltatás sem működik”

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
A DK-s képviselő hangsúlyozta: a nyár a vasútról, pontosabban annak „nem működéséről” szólt: folyamatosak voltak a késések, síntörések, kisiklások, a pótlóbuszok túlzsúfoltak voltak. „Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az oktatáshoz és az egészségügyhöz hasonlóan a vasúti közszolgáltatás sem működik” – tette hozzá.
Az Orbán-kormány cserben hagyta a dolgozó magyarok millióit, Lázár János építési és közlekedési miniszter pedig nem csupán a felelősséget nem vállalta, de a DK több száz szakértő bevonásával kidolgozott tömegközlekedési koncepciójáról szóló levelére sem válaszolt – mondta Barkóczi Balázs.
Miközben az állami vasúttársaság leányvállalata több száz milliárd forintot fizet ki kormányközeli cégeknek, a pénteki hírek szerint a kormány az Európai Beruházási Bankhoz fordul, hogy működtetni és fejleszteni tudja a vasutat – közölte, megjegyezve, a jegyvizsgálók arról panaszkodnak: fizetésük nincs arányban a munkaterheléssel. Véleménye szerint feltehetően ez volt az oka annak a döntésnek, mely szerint
október 14-ig 700-nál több elővárosi vonalon szüntetik meg a jegyvizsgálók jelenlétét.
Feladatkörükbe tartozott a szerelvények működésének, műszaki állapotának ellenőrzése is – teszi hozzá a Barkóczi Balázs, aki szerint ez valójában megszorítás és nem modernizáció, aminek a szaktárca nevezi. Felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy ez történik ma Magyarországon az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése, az állomások és megállók akadálymentesítése, az elavult felüljárók rendbetétele helyett.
A Demokratikus Koalíció álláspontja ezzel szemben egyértelmű: elvonás helyett fejleszteni kell a vasutat, ahogy az Európa-szerte működik – mondta a DK-s politikus, hozzátéve, nem az Európai Beruházási Bank hiteleiből, hanem „a Fidesz és Orbán luxusjachtokkal és magánrepülőgépekkel nyaralni járó strómanjainak, oligarcháinak” juttatott pénz csökkentésével – idézi szavait az MTI.
„Több pénzt kell átcsoportosítani a vasúti dolgozók, köztük a jegyvizsgálók bérrendezésére, a területért felelős miniszterként pedig Lázár Jánosnak azonnali hatállyal le kell mondania” – jelentette ki Barkóczi Balázs.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital