Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Ahogy arról beszámoltunk, Karsai Dániel alkotmányjogász, ügyvéd és a szabad élet végi döntések élharcosa szombaton késő este meghalt. Azóta is folyamatosan búcsúznak tőle a barátok, az ismerősök és nagyjából mindenki, akit csak egy kicsit is megérintett a gyógyíthatatlan betegsége ellen és az eutanázia legalizálása mellett folytatott küzdelme.
Mindezzel kapcsolatban szembetűnő – és már többen fel is hívták rá a figyelmet a közösségi médiában –, hogy
miközben az ellenzéki oldalon szinte minden jelentősebb szereplő írt már Karsai Dániel halálának margójára valamit, aközben sem a Fidesz, sem a KDNP politikusai részéről nem érkezett egyetlen reakció sem.
A közösségi médiában végignéztük a Karsai Dániel nevét említő bejegyzéseket, de mi sem találtunk megnyilatkozást jelenleg aktív kormánypárti politikus részéről (legfeljebb olyan személytől találtunk megnyilatkozást, aki korábban még fideszes színekben indult választáson, de ma már függetlenként tevékenykedik).
Az alkotmányjogász egyébként számos alkalommal kritizálta a kormány politikáját. Mint nemrég megírtuk, így tett a legutolsó posztjában is az Orbán Balázs-ügy margóján.
Emlékezetes az is, hogy a kormánypártok képviselői idén tavasszal elutasították azt, hogy a magyar parlamentben szavazni lehessen az élet végi döntések kérdéséről. Karsai Dániel akkor azt mondta: nem érti, mitől félnek a képviselők.
Ezzel együtt Karsai kapott pozitív gesztusokat kormánypárti politikusok részéről is, nevezetesen:
Emlékezetes az is, hogy a Fidesz által jelölt és megválasztott köztársasági elnök, Sulyok Tamás (aki ugyanakkor e tisztségben pártfüggetlen személyként hivatott kifejezni a nemzet egységét) az otthonában látogatta meg idén tavasszal, és biztosította arról, hogy emberileg mellette áll. Mindehhez hozzátartozik, hogy később a köztársasági elnök elutasította az elnöki kegyelem gyakorlását Karsai ügyében – ugyanakkor az alkotmányjogász már azt is nagyra értékelte, hogy az államfő érdemi választ adott a kérésre.
Az egyetlen igazán negatív és nagyobb visszahangot is kiváltó gesztus a kormánypártok támogatói részéről Karsai Dániellel szemben az volt, amikor a Megafon influenszere, Szakács István azt üzente neki egy élő videóban, hogy „kapja be”. Szakács később elnézést kért a mondataiért, és közölte, hogy egy időre távozik a közéletből.
Mindezek fényében lehet meglepő az, hogy a kormánypárti politikusok közül egyelőre senki sem nyilvánult meg az alkotmányjogász halálát illetően, ahogy az államfő sem.
Frissítés: cikkünk megjelenése után egy órával a Miniszterelnökséget vezető miniszter posztolt a Facebookon.
Gulyás Gergely azt írta: „Karsai Dánielt idén júniusig nem ismertem személyesen, csak írásaiból, interjúiból, politikai és alkotmányjogi megnyilatkozásaiból. Már találkozásunk előtt tudtuk mindketten, hogy a legtöbb közéleti kérdésben nem értünk egyet, így az aktív eutanázia megítélésében sem.”
Ahogyan azonban ő ezt az ügyet képviselte, egy halálos betegséggel és fizikai erejének drámai fogyatkozásával bátran – sőt gyakran öniróniával – szembenézve, az feltétlen tiszteletet parancsol
– szögezte le a miniszter.
Gulyás Gergely azt is hozzátette, hogy a Karsai Dániel „betegségével együtt járó fizikai nehézségek semmit sem változtattak igényes jogi kifejezőkészségén, amely az egy nemzedéknek előttünk járó jogászprofesszorok legjobbjainak sajátja volt”. Majd megjegyezte:
A vita, amit Magyarországon elindított az emberi méltóság tartalmáról, kereteiről és korlátairól – többek között az ő fellépésének következményeként – halálával nem ér véget.
„A megrendítő betegsége során tanúsított magatartása is ékes bizonyítéka annak, hogy Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt. Nyugodjon békében!” – zárta írását Gulyás Gergely.
(Borítókép: Karsai Dániel 2024. május 15-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital