Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Az osztrák Második Köztársaság 1955 óta tartó történetében először győzött a volt SS-tiszt, Anton Reinthaller által 1956-ban alapított Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). A neonácinak tartott párt évtizedeken keresztül a kormányzás közelébe sem juthatott, egészen 2000-ig, amikor Wolfgang Schüssel, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kancellárja koalíciót kötött az akkor a karizmatikus elnök, Jörg Haider vezette párttal. A koalíciókötés akkor még EU-s szankciókat eredményezett, évekkel később, 2017-ben azonban a szintén néppárti Sebastian Kurz már jóval kisebb ellenállással léphetett újra koalícióra a Szabadságpárttal.
A jobboldali koalíció 2019-ben az akkori FPÖ-s alkancellár, Heinz-Christian Strache úgynevezett „Ibiza-botránya” miatt bomlott fel, ami új választásokhoz is vezetett, amelyen a radikális jobboldali párt mindössze 16 százalékot ért el. Az új néppárti–zöld koalíció ellenzékeként azonban a mélypontra került párt – elsősorban a 2021 óta elnök Herbert Kickl vezetésével – szárnyalni kezdett, és 2022 áprilisában átvette a vezetést a közvélemény-kutatásokban. Az FPÖ-t a koronavírus-járvány tette ismét népszerűvé: lezárásellenes, oltásszkeptikus üzeneteik sok szavazónál betaláltak. De legfőbb témájuk a bevándorlás lett, amelyet ma már a legtöbb osztrák állampolgár nevez meg Ausztria legnagyobb problémájának.
Az FPÖ eddigi rekorderedményével, 28,8 százalékkal végzett élen a vasárnapi választásokon,
amely nagyon magas, 78 százalékos részvételt hozott. A második helyezett ÖVP rekordveszteséget volt kénytelen elkönyvelni: a 2019-es több mint 37 százalékról 26,3 százalékra esett vissza. A szociáldemokrata SPÖ ugyan hozta öt évvel ezelőtti eredményét – akkor is, most is 21 százalékon végzett – de ezzel története során először a harmadik helyre szorult.
A jelenlegi kormánykoalíció második pártja, a Zöldek sem jártak jobban, mint a Néppárt: csaknem 14 százalékról 8,3-ra estek vissza. Az FPÖ mellett még a liberális NEOS nevezheti sikeresnek a választást: 8,1-ről 9,2-re jöttek fel. Vagyis összességében elmondható: a kormánykoalíció pártjai durván visszaestek, az ellenzékből két párt növelni tudta szavazatarányát, míg a szintén ellenzéki SPÖ – amely lényegében évek óta vezetési válságban szenved – stagnál. A kisebb, korábban még a 4 százalékos küszöb elérésére képesnek tartott pártok – a kommunista KPÖ és a viccpártként indult Sörpárt – 2 százalék körüli eredménnyel végzett. (A magas részvétel nem kedvezett nekik.)
A nagy kérdés most az, milyen koalíció vezetheti a továbbiakban Ausztriát. Alexander Van Der Bellen egykori zöldpárti köztársasági elnök korábban kijelentette, nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Herbert Kickl FPÖ-elnöknek. Az osztrák alkotmány szerint Van Der Bellen ezt megteheti, ugyanis abban nincs leszögezve, hogy a legtöbb szavazatot elnyerő párt jelöltjét kell felkérnie kormányalakításra.
Az ÖVP elnöke és eddigi kancellárja, Karl Nehammer korábban jelezte, hajlandó ugyan koalícióra lépni a Szabadságpárttal, de csak akkor, ha nem Kickl lesz a kancellár. A FPÖ-vezér azonban egyelőre nem mutat hajlandóságot arra, hogy eggyel hátrébb lépjen. Elképzelhető még egy hármas koalíció az ÖVP, az SPÖ és a NEOS vagy a Zöldek között, de három párt ideológiailag széttartó programjait nehezen lehetne összeegyeztetni. Ráadásul az osztrák pártok szeme előtt ott a német közlekedésilámpa-koalíció negatív példája: a szocialista-zöld-liberális koalíció mindhárom párt durva gyengüléséhez és a szélsőjobboldali AfD látványos megerősödéséhez vezetett. Egy centrista hármas koalícióval szemben álló ellenzéki FPÖ nagy eséllyel a jelenleginél még nagyobb népszerűségre tehetne szert, ezt pedig rajta kívül senki sem akarja.
A legesélyesebb ezért egy szabadságpárti–néppárti koalíció.
Mivel a frontok Kickl és Nehammer között bemerevedni látszanak, egyikőjüknek valószínűleg hátrébb kellene lépnie. Az egyik legnépszerűtlenebb osztrák politikusként számon tartott Kickl háttérbe húzódása még saját szavazóinak sem fájna különösebben, ugyanis az FPÖ-hívek mindössze 2 százaléka mondta azt, hogy miatta húzta az X-et a pártra. Az ÖVP viszont nem nagyon van abban a helyzetben, hogy feltételeket diktáljon, amennyiben folytatni akarja 1987 (!) óta tartó kormányzását. Szavazóinak csaknem egyharmadát vesztette el, a 2019-ben őt választóknak egynegyede vándorolt át az FPÖ-höz. Bár már volt, hogy az SPÖ mellett kisebbik koalíciós partnerként működött, az FPÖ-vel eddig még mindig fölényben kormányzott.
Hier findet ihr die zur : #Wählerstromanalyse
A Szabadságpárt hatalomra jutása mindenképpen bevándorlásellenesebb és oroszbarátabb politikát eredményezne.
Az FPÖ az integrációra nem képes bevándorlók hazatoloncolása (remigráció) mellett tört lándzsát, és megakadályozná, hogy az érkezők menedékkérvényt adhassanak be Ausztriában (arra hivatkozva, hogy az EU-n belül Ausztriába csak más biztonságos országokból vezet az út). A bevándorlási szabályokon egyébként az Osztrák Néppárt is szigorítana, így ebben olyan nagy nézeteltérések nem lennének a két jobboldali párt között.
Hogy milyen méreteket öltött a migráció az alpesi országban, jól mutatja, hogy 2015 és 2023 között egyharmadával nőtt azok száma, akik vagy akiknek a szülei nem Ausztriában születtek, és ezek mára mintegy 27 százalékát teszik ki a teljes, 9 milliós népességnek. A főleg muszlim bevándorlók érkezése egyre nagyobb problémát okoz, Bécsben például mindennapossá váltak a csecsen és szír bűnbandák közötti leszámolások. Augusztusban pedig Taylor Swift bécsi koncertjét kellett lemondani, mert három bevándorló vagy bevándorló gyökerű muszlim fiatal merényletet tervezett.
Ami az Oroszországhoz – Ausztria messze legnagyobb gázszállítójához – és az ukrajnai háborúhoz fűződő viszont illeti, az FPÖ határozottan Moszkva-barát, amit jól mutat, hogy a párt 2016-ban barátsági szerződést kötött Vlagyimir Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal. A katonailag semleges Ausztria nem szállít fegyvereket Ukrajnának, de a Szabadságpártnak ez nem elég: az Oroszország elleni EU-s szankciók megszüntetése mellett érvel. Ebben hasonlóan gondolkodik, mint a Fidesz, amellyel az Osztrák Szabadságpárt közös képviselőcsoportban, a Patrióták Európáért frakcióban ül az Európai Parlamentben. Orbán Viktor az X-en gratulált az FPÖ-nek a győzelemhez:
Újra nyertek a Patrióták: az FPÖ történelmi győzelme Ausztriában! Gratulálok Herbert Kicklnek
– írta a magyar miniszterelnök.
Another win for the : an historic victory for in ! Congratulations to Herbert Kickl! #Patriots
Kritikusai sokszor bélyegzik meg az FPÖ-t neonáciként, és erre a párt rendre okot is szolgáltat. Kickl például relativizálta már az SS bűneit, magát pedig a jövő Volkskanzler-jének (népkancellár) nevezi – kifejezést Adolf Hitler is használta magára. A mostani választás előtti pénteken pedig az FPÖ több vezető tagja is összegyűlt egy idős bajtársuk temetésére, aki még 2006-ban arra hívta fel magára a figyelmet, hogy az ismert náci üdvözléssel, a „Heil!”-lel köszöntötte hallgatóságát. A pénteki temetésen a gyászolók – köztük a Szabadságpárt bécsi listavezetője, Harald Stefan – a „Wenn alle untreu werden, so bleiben wir doch treu” (Ha mindenki áruló lesz is, mi mégis hűek maradunk) kezdetű dalt énekelték, melyet ugyan még 1814-ben szerzett egy német költő, a rettegett hitleri rohamosztag, az SS hűségdalaként vált hírhedtté.
Címlapkép: Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke ünnepel a párt eredményváró eseményén Bécsben 2024. szeptember 29-én, miután megnyerték az osztrák parlamenti választásokat. MTI/EPA/Filip Singer
Hamarosan megindulhat a behatolás.
Az amerikaiaknak azért voltak feltételeik.
Gazdasági, infrastruktúrafejlesztési és egy oktatási pillérre épül.
„Néhány ezer” katonáról beszélnek.
A súlyos adatvédelmi incidensek miatt.
Több rossz hír is érkezett.
Közben csökken a termelés.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében
A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism
"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni." Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial… The post
Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,…
Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn
A hőmérsékleti rekordoknak alapvetően nem is a fejlett országok egészséges városlakói isszák meg a levét, hanem a legsebezhetőbb és legkiszolgáltatottabb társadalmi cso
Alaposan kielemezzük a kéz a kézben hanyatló woke, Kína, Trump, MÁV és forint jelenségét. Lehet, hogy csak az OVK nem esik? Jó szórakozást! Nézd meg… The post Két óra stimulus Kínában (H
Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha
Tejesültek a célok?
Mit mutat a második negyedéves GDP-adat?
“Tegnap azt mondtad, majd holnap” – Nike.
Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital