Hírek és minden más

Varga Viktor: „Ráérek a nősülés, és a családalapítás témakörén majd 40 után gondolkodni”

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Most a boksz a számára az első, ezért a bulikrók is lemondott egy időre.
Varga Viktor gőzerővel készült a Sztárbox következő megmérettetésére, elhivatottságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nemrég az árvíz miatt elöntött otthonából is elment edzeni, méghozzá kenuval. Az énekes a Story magazinnak arról mesélt, örömmel fogadta az RTL felkérést a műsorba, szerinte ugyanis fontos üzenetet hordoz a kitartásról, a sport szeretetéről, amit ő maga is megtapasztalt.
„Tényleg komolyan veszem ezt az egészet, olyannyira, hogy se buli, se alkohol nem jöhet szóba. Először próbáltam lazább lenni, de egy buli legalább két napot kivett a már elért teljesítményemből, úgyhogy egy időre búcsút intettem a szórakozásnak, Alig várom, hogy a versenyek után kieresszem a fáradt gőzt, mert azért kell az is. De most ezt, a tiszta részét is élvezem az életemnek.”
Varga nem csak a szórakozást hanyagolja (átmenetileg), de nemrég Zsembera Liliána táncossal is szakítottak, így figyelme szinte csak és kizárólag a sporté.
„Lili megértette, hogy a boksz most prioritást élvez az életemben, és ha az ember valamit komolyan vesz, akkor ilyenkor nem fér bele semmi más. De jóban vagyunk. Hogy az élet mit hoz, azt pedig magam sem tudom. Egy biztos, továbbra sem fogok kapkodni. Ráérek a nősülés, és a családalapítás témakörén majd 40 után gondolkodni” – mesélte az énekes, akinek legutóbb volt párja is élőben szorított a Ritz Levente Sportcsarnokban.
Az egykori valóságshow-szereplő az elsők között reagált arra, hogy az énekesnő vesztett Sápi Viviennel szemben.
Vasárnap este, Sztárbox ötödik versenynapján került sor Dér Heni és Sápi Vivien mérkőzésére, akik a női könnyűsúly utolsó elődöntőjében mutatták meg, mire jutottak több hónapon át tartó felkészülésükkel. Bár többen biztosra vették, hogy az énekesnő győz majd – Majka például elmondta, Dérnek inkább férfi súlycsoportban kellett volna indulnia, ráadásul a nézők is az énekesnőt hozták ki győztesként a műsorban indított szavazáson –, a mérkőzést azonban az influenszer nyerte meg. A tiktoker egyhangú pontozással győzte le a kétgyermekes édesanyát, aki a kisfilmjében elhangzottak szerint is reménykedett abban, hogy fogást talál ellenfelén. Dér igazi harcos amazon módjára kijelentette:
„Megszültem két gyereket érzéstelenítés nélkül, nehogy már egy pofon állítson meg!”
Az eredményt a Dér Henivel nem szimpatizáló egykori valóságshow-szereplő, Baukó Éva sem hagyta szó nélkül. A ValóVilág negyedik szériájának játékosa elsőként reagált a Facebook-oldalán, újra olajat öntve kettejük konfliktusának tüzére.
Kikapott a »MANUSGÁDZSI«; hazudozásban jobb, mint a bokszban… Gratulálok, Sápi Vivien!
– írta ki Baukó néhány emoji, köztük egy pezsgősüveg kíséretében.
Mint ismert, Dér Heni és Baukó Éva konfliktusa nem új keletű, nemrégiben azonban újra felélénkült. Az énekesnő az egyik interjújában ugyanis, amelyet a Sztárboxra való felkészülése kapcsán adott, megjegyezte, hogy több hazai híresség mellett Baukó Éva ellen is szívesen ringbe lépne.
„Baukó Évi például egy olyan személy, akivel szívesen megmérkőznék. De viccet félretéve, lehet, hogy nála azon kellene görcsölnöm, hogy az agresszív stresszt kivegyem a bokszból, és maradjon a játékosság” – nyilatkozta az énekesnő a Budapest Eye blognak, aminek szavaira az ingatlanközvetítőként ténykedő volt villalakó Facebookon reagált, utalva egy évek óta húzódó nézeteltérésre és arra, hogy feltehetően Dér is tisztában van azzal, mi lenne a történet kimenetele, ha a ringen kívül futnának össze.
„Mit képzelsz te magadról? Lehet, hogy a ringben találkoznánk, abból nem lenne bokszmeccs… Hát mit tudnék én kezdeni egy MANUSGÁDZSIVAL, akinek felesége van??? Maximum röhögőgörcsöt kapnék. Biztos, hogy boldog lennél, hiszen te nyernéd a bokszmérkőzést, de a ringen kívül mind a ketten tudjuk, mi a dörgés” – üzente akkor Dérnek Baukó.
Betekintést nyerhetünk a műsor kulisszái mögé.
Szombat este a hatodik adással folytatódott a Tv2 képernyőin a Sztárban Sztár All Stars, ahol többek között Tóth Gabi, Pál Dénes, Gubik Petra és Puskás Peti is színpadra lépett. A műsor gyakran megtévesztően élethű átalakulásaihoz hétről hétre rengeteg maszkmester dolgozik szorgosan a kulisszák mögött, az ő munkájukat mutatta meg Instagram követőinek a show házigazdája, Till Attila.
A tévés most közzétett, szokásosan jó hangulató videóiból megtudhatjuk, hogy a sminkesek aprólékos és óvatos mozdulatokkal igyekeztek még a legkisebb részleteket is tökéletesíteni az énekeseken, a Chris Brownná változott Oláh Gergőnek például a szemöldöke kapott egy kis fazonigazítást, míg a Koós Jánost imitáló Vastag Tamás arcára hajszárítóval próbálták “ráolvasztani” a több elemből álló implantátumokat.
Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés
Elárulta, milyennek látja ő az Oscar-jelölt színésznőt.
Ahogy az Index is megírta, egy budapesti edzőteremben kapták lencsevégre a napokban Uma Thurmant. A színésznő új, Ballerina Overdrive című Vicky Jewson-filmje forgatása miatt tartózkodik a fővárosban, ahol egyik nagy támasza edzője, Szedlacskó Ádám, akinek ki is kellett már segítenie a Kill Bill sztárját.
Kicsit eledzettük az időt, de szerencsére nálam volt a motor, és hála Istennek, a sisak is. Uma egyből fölugrott mögém, és átmentünk a Lánchídon. Körülbelül kettő perc alatt eldobtam a belvárosi helyszínre, és ezzel szerintem megmentettem a forgatást 
– kezdte a Blikknek az edzőterem tulajdonosa, hozzátéve: bár a kényszer szülte a megoldás, Thurman elképesztően élvezte az utat.
„Irtó vagány nő, de én is nagyon vigyáztam rá. Azért nincs mindennap ilyen utasa az embernek, úgyhogy nem mentem gyorsan, nem is az volt a lényeg.Ő egy végtelenül barátságos, kedves, humoros személyiség. Lehet, hogy hihetetlen, de nincs semmilyen sztárallűrje. Fesztelenül, nyugodtan lehet vele beszélgetni, egy pillanatig sem érezni azt, hogy ő egy Golden Globe-díjas vagy Oscar-jelölt színésznő” – folytatta Szedlacskó. Szerinte Thurman sosem rosszkedvű vagy fáradt, pedig rengeteget dolgozik, és edzeni is heti háromszor-négyszer jár, egyébként pedig kislányával járja a várost.
„Uma alapvetően jógázik és pilatesezik, amitől elég laza az izomzata. Arnold Schwarzenegger mondta neki, hogy keressen meg. Ők egyébként nagyon jóban vannak, imádják egymást a Batman és Robin forgatása óta. Szóval, Uma el is jött hozzám, én pedig tartottam neki egy jó kis köredzést, könnyű súlyzókkal. Itt nem az a lényeg, hogy ő nagy vagy erős legyen, hanem hogy tónust kapjon az izomzata, hogy klasszul nézzen ki. Egyébként nagyon jól terhelhető, megyünk egyik gépről a másikra, tehát megdolgoztatom rendesen. Ez egy jó kis átmozgatás, és abszolút bírja.”
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Most a boksz a számára az első, ezért a bulikrók is lemondott egy időre.
Varga Viktor gőzerővel készült a Sztárbox következő megmérettetésére, elhivatottságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nemrég az árvíz miatt elöntött otthonából is elment edzeni, méghozzá kenuval. Az énekes a Story magazinnak arról mesélt, örömmel fogadta az RTL felkérést a műsorba, szerinte ugyanis fontos üzenetet hordoz a kitartásról, a sport szeretetéről, amit ő maga is megtapasztalt.
„Tényleg komolyan veszem ezt az egészet, olyannyira, hogy se buli, se alkohol nem jöhet szóba. Először próbáltam lazább lenni, de egy buli legalább két napot kivett a már elért teljesítményemből, úgyhogy egy időre búcsút intettem a szórakozásnak, Alig várom, hogy a versenyek után kieresszem a fáradt gőzt, mert azért kell az is. De most ezt, a tiszta részét is élvezem az életemnek.”
Varga nem csak a szórakozást hanyagolja (átmenetileg), de nemrég Zsembera Liliána táncossal is szakítottak, így figyelme szinte csak és kizárólag a sporté.
„Lili megértette, hogy a boksz most prioritást élvez az életemben, és ha az ember valamit komolyan vesz, akkor ilyenkor nem fér bele semmi más. De jóban vagyunk. Hogy az élet mit hoz, azt pedig magam sem tudom. Egy biztos, továbbra sem fogok kapkodni. Ráérek a nősülés, és a családalapítás témakörén majd 40 után gondolkodni” – mesélte az énekes, akinek legutóbb volt párja is élőben szorított a Ritz Levente Sportcsarnokban.

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás

Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital