Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Szeptemberben 1,8% volt az éves infláció az eurózónában, ami jelentősen elmarad az augusztusi 2,2%-os inflációtól, és az elemzők által várt 1,9%-nál is kisebb. Az előző hónaphoz képest 0,1%-kal csökkentek az árak.
Ilyen alacsony inflációt utoljára 2021 áprilisában mértek a valutaövezetben.
A maginfláció is esett, szeptemberben 2,7% volt az élelmiszerek és energia nélkül számolt árváltozás éves mértéke az eurózónában, az előző hónapban még 2,8%-kal nőtt a maginfláció.
Az élelmiszerek és alkoholos italok 2,4%-kal drágultak éves bázison, az iparcikkek 0,4%-kal drágultak, az energia 6%-kal lett olcsóbb. A friss adatközlés egyik legszembetűnőbb eleme, hogy a szolgáltatások inflációja továbbra sem akar mérséklődni, az éves ráta 4% volt. A szolgáltatószektor az ide évben alkalmazott jelentős átárazásokat a tavalyi éves átlagos infláció alapján, a várakozások szerint ilyen jelentős átárazódás jövőre már nem várható.
A tagállami adatokból már látszott, hogy az eurózóna inflációja a várt alatt alakul, ezért a mai közlés már nem okozott meglepetést. Így is fontos adatról van szó, az Európai Központi Bank ugyanis az eurózóna átlagot veszi figyelembe döntései során.
Az EKB júniusban és szeptemberben 25 bázisponttal csökkentett, és a gyenge európai bmi-k, valamint a csökkenő infláció miatt a piac arra számít, hogy már októberben csökkenhetnek a kamatok. A kérdés most az, hogy az EKB milyen gyorsan fogja csökkenteni a kamatokat, a jelek szerint ugyanis
az infláció többé nem okoz problémát.
A maginfláció még magas, és a következő hónapokban a bázishatás miatt a főmutató is visszatérhet a cél felé, ám a vártnál sokkal enyhébb inflációs dinamika – a gyenge gazdasági növekedéssel együtt – eltolja a fókuszt az inflációs probléma felől a reálgazdasági teljesítmény felé. A jegybank igyekszik elkerülni, hogy túl sokáig tartsa magasan a kamatokat, ezzel további, szükségtelen nyomást helyezve a gazdaságra.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Cikkünk folyamatosan frissül.
Érdekes jelentés érkezett.
Fokozódik a közel-keleti feszültség.
Dubajba készültek, megszakították útjukat.
Frissíti az iPhone SE modellt.
Megszólalt Daniel Hagari ellentengernagy.
Az Izraelt ért rakétatámadás után.
Lehet hatása, ha elhúzódik.
Végre nem eladtam, hanem vásároltam. Ráadásul pont a tulajdonosi megfeleltetés napján, így még az is lehet, hogy kapok egy kis BEN osztalékot. Bár vannak kétségeim, mert ha jól emlékszem, az
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül "beleszóljon" az állami k
A német csomagolási törvény (VerpackG) célja, hogy biztosítsa a fenntarthatósági és környezetvédelmi előírások betartását, különösen a csomagolóanyagok piacra bocsátásával kapcsolatb
Németország gazdasági helyzetét és pénzügyeit jól jellemző helyzet alakult ki a berlini kormányzatot alkotó pártok között azt követően, hogy az Intel chipgyártó cég az eredeti bejelenté
Az első generációs bioüzemanyagok hatékonysága megkérdőjelezhető, de a második generáció már piacot követel magának. A technológia támogatások nélkül még nem versenyképes, de vannak o
"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni." Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial… The post
Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,…
Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.
Érdemes közelebbről is megnézni a számokat.
Tejesültek a célok?
Mit mutat a második negyedéves GDP-adat?
Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital