Hírek és minden más

Új korszakba lép a NATO, Mark Rutte átvette a megbízatását

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Mark Rutte az Észak-atlanti Tanács ülésének keretében tartott eseményen kijelentette, hogy elkötelezett a katonai szövetség felkészítése mellett a jövő kihívásaival szemben, valamint a partnerkapcsolatok erősítése és az elrettentést és a védelmet célzó közös erőfeszítések fokozása mellett – adta hírül az MTI. 
„A NATO nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha. Erős szövetséget örököltem, és szándékomban áll az elmúlt években megkezdett munkát folytatni” – fogalmazott Rutte, majd úgy folytatta: „felkészítem a NATO-t a jövő kihívásaira”.
Kijelentette, azon fog dolgozni, hogy a NATO erős maradjon, és biztosítsa a hatékony védelmet minden fenyegetéssel szemben. Ehhez – mint kiemelte – több erőre van szükség, jobb képességekkel és gyorsabb innovációval.
Közölte, prioritásként kezeli majd Ukrajna támogatásának fokozását és azt, hogy az ország egyre közelebb kerüljön a NATO-hoz.
„Európában nem lehet tartós biztonság erős, független Ukrajna nélkül. A támogatást a jövőben is fenn kell tartanunk, mert Ukrajnának jogos helye van a NATO-ban” – fogalmazott.
Szavai szerint meg kell erősíteni a partnerségeket, köztük az Európai Unióval, valamint a világ azonos értékeket, érdekeket képviselő országaival – tette hozzá beszédében az új NATO-főtitkár. A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács 2024. június 26-án határozott úgy, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának. Kinevezését a tagállamok vezetői a július 9. és 11. közötti NATO-csúcstalálkozón, Washingtonban megerősítették.
On this historic day, we bid farewell to NATO Secretary General @jensstoltenberg and welcome incoming @SecGenNATO Mark Rutte 🤝 pic.twitter.com/cGfNQEMZuU
Rutte a Holland Királyság 50. és egyben a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt. 2006 és 2023 között a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) elnöke volt. A VVD 2010-es választási győzelmét követően két évvel a kormány összeomlott, a 2012-ben kiírt előrehozott választást újra megnyerte.
A 2017-es választáson Rutte pártja megalakíthatta harmadik, négypárti koalícióját, amely 2021-ben egy családtámogatásokkal kapcsolatos botrány miatt lemondásra kényszerült. A kiírt választást ismét megnyerte, 2023-ban a kabinet azonban ismét megbukott a Hollandiába érkező bevándorlók számának korlátozásáról kirobbant vita során. Ezt követően az idén 57 éves politikus bejelentette, hogy nem indul a 2023-as előrehozott választáson.
Mark Rutte az észak-atlanti szövetség 14. főtitkára. A norvég Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkárként beszédében azt mondta, az elmúlt tíz évben a NATO a legnagyobb átalakulásán ment keresztül.
„Megerősítettük védelmünket, felkészültségünket, megerősítettük a NATO-t mint intézményt, és megkettőztük a közös költségvetésünket, hogy biztosítsuk a hatékony végrehajtást” – fogalmazott.
Az elmúlt tíz év alatt a szövetség négy tagországgal, Montenegróval, Észak-Macedóniával, Finnországgal és Svédországgal bővült, Ukrajna pedig közelebb van a NATO-hoz, mint valaha
– tette hozzá.
Stoltenberg 2014. október 1. óta töltötte be a NATO-főtitkári tisztséget. Eredetileg négy évre választották meg, megbízatását 2017-ben, majd 2019-ben újabb két évvel, 2022-ben, majd 2023-ban pedig további egy-egy évvel meghosszabbították.
Stoltenberg kétszer volt Norvégia miniszterelnöke, először 2000 és 2001 között, majd 2005 és 2013 között, azt megelőzően Norvégia pénzügyminisztereként, korábban ipari és energiaügyi miniszterként tevékenykedett.
A volt főtitkár 2021. december közepén megpályázta a norvég jegybank elnöki posztját, amelyet az oslói intézmény február eleji bejelentése szerint elnyert.
Kövesse az Indexet Facebookon is!

source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás

Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár

Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ

Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News

Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag

Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital