Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Menü
Kereső
2024. október 2. – 04:46
Másolás
A Hódmezővásárhelytől 10 kilométerre lévő, de a városhoz tartozó mártélyi kalandparkot tavaly még felújították, de alig egy évvel a rekonstrukció után, idén már ki sem nyitott, és hamarosan teljesen el is fogják bontani. A hódmezővásárhelyi önkormányzat éveken át milliókat költött a kalandparknak nevezett játszótér fenntartására, és bár első ránézésre tényleg egy mezei játszótérről van szó, mégis belépőt kértek a látogatóktól. Akár játszótér, akár kalandpark, a lényeg, hogy bezárják és lebontják.
Tavaly a vásárhelyi városházi sajtó még teljes felújításról számolt be, ma már csak karbantartásról beszélnek, Márki-Zay Péter városvezetése szerint sosem volt igazi felújítás, csak egy kis ráncfelvarrás.
A játszótér bezárásával egy újabb, jobban elhelyezett és fenntartható játszóteret terveznek építeni Mártélyon, amely megfelel az uniós szabályoknak. Azonban a történet rávilágít arra, hogy a korábbi vezetés éveken át milliókat költött egy létesítményre, aminek nem biztos, hogy sok létjogosultsága volt.
Még 2009-ben, Lázár János polgármestersége alatt nyílt meg a park egy 50 millió forint értékű turisztikai fejlesztés részeként a mártélyi tájvédelmi körzetben, az összeg egyik felét önerő, másik felét uniós támogatás adta. A korabeli dokumentumok alapján maga Lázár nyitotta meg a helyet, ami a vásárhelyi Fideszhez közeli portál, a Promenad24 szerint éveken keresztül népszerű is volt a családok és gyerekek körében, azonban az utóbbi hat évben szerintük a városvezetés elhanyagolta a karbantartását.
„Ez egy sima játszótér, ahova odaraktak 2-3 embert, hogy belépőjegyeket szedjenek, semmi kalandpark nincs benne” – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a mártélyi létesítmény bezárásáról a Szegedernek. Szerinte a kalandpark hallatán arra asszociálnak a legtöbben, ahol sisakot kell felvenni, és egy heveder és karabinerek segítségével kell a magasban mászni, de itt ilyenről szó sincs.
A Hódpress 2023 májusában teljes felújításról számolt be az évekkel ezelőtt ingyenessé tett park kapcsán. „Nyitás előtt a vásárhelyi önkormányzat teljes felújítást végzett, a kalandpark idei felülvizsgálata több hiányosságot és hibát tárt fel” – írták akkor, majd felsorolták, hogy a munkálatok során a játszóelemeken teljes tartóoszlopokat, elkorhadt, elrepedt főbb szerkezeti elemeket cseréltek, és a jogszabályi változásoknak megfelelően egy-két helyen átalakítást is végeztek, a festés mellett pedig új homok is került a játszóelem alá.
„A kalandpark mától egészen október közepéig 0–24 órában nyitva tart, s csak a nevében kalandpark, az eszközök játszótér-minősítést kaptak, ezért lehet folyamatosan nyitva” – mondta tavaly Hepp Diána, a vásárhelyi városüzemeltetési csoport ügyintézője a portálnak.
Gyöngyösi Ferenc, Hódmezővásárhely alpolgármestere azonban nem tudott teljes felújításról, 2024 augusztusában a Délmagyarnak azt nyilatkozta, hogy csak egy nagyobb léptékű karbantartás történt. „A kalandpark állapotán tavaly javítottunk, akkor még éppen megkaptuk a minősítést, de azóta ismét kint volt a víz. Idén már nem adtak minősítést erre a játszótérre. Gazdaságilag már nem éri meg az újabb felújításokat elvégeztetni” – nyilatkozta a portálnak.
Márki-Zay Péter szerint is csak átnézték és karbantartották a tavaly játszótérré minősített létesítményt akkor, ami csupán egymillió forintjába került a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak.
„Ami még felháborító, az a felelőtlenség. Rosszul építették meg, egy ártéri gödörbe, ahol értelemszerűen minden évben áll a víz. Ráadásul fából készültek a játszótéri elemek, és mivel a fa közvetlenül a talajban volt, így nem tudott kiszáradni, és szétrohadt” – vázolta Márki-Zay a problémát.
Az önkormányzat szerint 2020-ban járt le a fenntartási kötelezettségük, ennek ellenére a következő években folyamatosan újítottak rajta, hogy használható legyen, a városi sajtóosztály szerint hasonlóan egymillió forintos nagyságrendű összegeket költve rá időről időre.
Az európai uniós szabályok időközben szigorodtak, ami újfent problémát okozott, mert ezeknek a polgármester szerint már újkorában sem felelt volna meg a kalandpark. Idén augusztusban aztán az önkormányzat fokozatosan elkezdte a bontását, de Márki-Zay szerint nem ez a prioritás, mert sok egyéb munkájuk is van a szakembereknek.
Nemrégiben arról jelentek meg hírek, hogy a kalandpark helyére egy 20 millió forintos fejlesztést terveznek. Márki-Zay már azt mesélte a Szegedernek, hogy ez nem a kalandpark helyén lesz, hanem egy másik mártélyi játszóteret fognak bővíteni, ami frekventáltabb helyen található, és jelenleg is megfelel az uniós szabványoknak. Ez a játszótér a vízszinthez képest is magasabban van, elemei sem fából készültek, hanem fémből, így a víz sem veszélyezteti a működését.
A polgármester a Facebook-oldalán is reagált a kalandparkkal kapcsolatban.
„Annak idején uniós pályázati pénzből épült, láthatóan a cél a pénz elköltése, és nem a gyerekek minőségi szórakoztatása volt”
– fogalmazott. A 20 millió forintba kerülő új létesítményre a pályázatot már másodjára írták ki, mivel az első körben a győztest a versenytársa szellemi tulajdonra hivatkozva megtámadta, így az önkormányzat eredménytelenként zárta le a pályázatot.
Így idén az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy a játszótér már bezárt, a másik fejlesztése meg még nem készült el. Az önkormányzat szerint az egykori mártélyi kalandpark bezárásának nincs nagy jelentősége a helyi közösségi életre, számos látnivaló és szórakozási lehetőség található így is a helyszínen, mint például az ingyenes szabadstrand, a SUP-kölcsönzés, az ártéri tanösvény, illetve megfizethető vendéglátóegységek is vannak Mártélyon.
Kérdéseinkkel kedden megkerestük Lázár János egykori hódmezővásárhelyi polgármestert, jelenlegi térségi országgyűlési képviselőt és közlekedési minisztert, ám cikkünk megjelenéséig nem válaszolt levelünkre.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Black Eyes Caffee: Kapszulás Kávé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Redőny Árnyékolás: Redőny , árnyékolás, Szunyogháló
Tetőfedő Bádogos: Tetőfedő,Bádogos
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Sponsor:News technical sponsor
Sponsor:News AI sponsor
Sponsor: AI sponsor
Sponsor: AI News
Sponsor: Social AI
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital