Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Az ügy előzménye az, hogy az Integritás Hatóság 2024. április 9-én tette közzé tárgyalásos közbeszerzési eljárását azzal a céllal, hogy a korrupció visszaszorítására és az integritás értékeit terjesztő társadalmi kommunikációhoz megfelelő szakmai partnereket bízzon meg. A közbeszerzési eljárásban szakmai zsűri értékelését követően 2024. július 9-én hirdetett eredményt, amelyet a New Land Media megtámadott. A KDB jogsértésre hivatkozva semmisítette meg a közbeszerzési eljárást, bár a megállapított jogsértést az eljárás előkészítő szakaszában a New Land Media sem vitatta.
Mindezek után Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke így kommentálta a helyzetet: “Sajnálatosnak tartom, hogy Magyarország egyik legnagyobb, az adófizetők pénzén mesterségesen felhizlalt médiaügynöksége láthatóan jobban ért a közbeszerzési rendszer abuzálásához, mint a PR-szakmához. Én személy szerint örültem volna, ha a New Land Media a szakmai feladat megértésére biztosított alkalomra nem túlnyomórészt ügyvédeket küld, hanem szakembereket. Biztos vagyok benne, hogy ez segíthette volna őket egy valóban magas színvonalú ajánlat elkészítésében.
Az IH jogi álláspontja szerint a kiadott, az eljárást lezáró döntésben részletesen, a szakma szabályai szerint megindokolták az egyes ajánlatokra adott pontszámokat. A New Land Media a többi ajánlattevő ajánlatának értékelését elfogadta. A saját ajánlata értékelésével kapcsolatos kifogást is csak később támasztott, amikor kiderült, hogy más lett a nyertes. Az eljárást más – beleértve a többi vesztes szereplőt – nem kifogásolta.
Az Integritás Hatóság szerint a New Land Media jogorvoslati kérelmét elkésetten, a jogvesztő határidőn túl nyújtotta be. A jogorvoslati kérelmet el kellett volna utasítani elkésettsége és alaptalansága miatt.
A Hatóság a KDB döntését jogsértőnek tartja, ezért azzal szemben bírósági felülvizsgálati kérelmet terjeszt elő.
“Az a tény, hogy a KDB jogsértően jár el, és a Közbeszerzési Hatóság által ellenőrzött és jóváhagyott kiírást nyilvánít semmissé egy megalapozatlan, jogvesztő határidő után, tehát késve leadott kérelem alapján, csak alátámasztja a gazdasági kultúraváltás szükségességét, amit az Integritás Hatóság céljául tűztem ki” – szögezte le Biró Ferenc.
Az Integritás Hatóság jelenleg vizsgálja annak lehetőségeit, miként tudja kitűzött stratégiai célját megvalósítani, vagyis hatásos és széles célközönséget elérő kommunikációs eszközök segítségével gazdasági kultúraváltást, társadalmi szemléletváltozást elérni a korrupció és a befolyással, pozícióval való visszaélés kérdésében.
“A KDB döntése rámutat a magyar közbeszerzési rendszer gyengéire, amelyekre a megfelelő vizsgálatokat követően a Hatóság az elmúlt két évben 4 jelentésben is felhívta a figyelmet: a szabályokkal könnyű visszaélni, és nem azt szolgálják, hogy a megfelelő minőségű szolgáltatásokat a legkedvezőbb áron vásárolhassák meg a kiírók” – jegyezte meg Biró Ferenc.
Címlapkép forrása: EU
Egyre közelebb a 400-as euró.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Sorra jelentették be a kormányfők.
Érdekes jelentés érkezett.
Fokozódik a közel-keleti feszültség.
Dubajba készültek, megszakították útjukat.
Frissíti az iPhone SE modellt.
Megszólalt Daniel Hagari ellentengernagy.
Végre nem eladtam, hanem vásároltam. Ráadásul pont a tulajdonosi megfeleltetés napján, így még az is lehet, hogy kapok egy kis BEN osztalékot. Bár vannak kétségeim, mert ha jól emlékszem, az
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül "beleszóljon" az állami k
Október elseje van, elindult a pénzváltásra kivetett adóemelés is. Mostantól minden készpénzváltásra (kivéve a bankkártyás vásárlásokra) minden irányban összességében 0,9% adót kell f
A német csomagolási törvény (VerpackG) célja, hogy biztosítsa a fenntarthatósági és környezetvédelmi előírások betartását, különösen a csomagolóanyagok piacra bocsátásával kapcsolatb
Az első generációs bioüzemanyagok hatékonysága megkérdőjelezhető, de a második generáció már piacot követel magának. A technológia támogatások nélkül még nem versenyképes, de vannak o
"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni." Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial… The post
Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,…
Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn
Érdemes közelebbről is megnézni a számokat.
Tejesültek a célok?
Mit mutat a második negyedéves GDP-adat?
Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.
source
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Oldalunk támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Digitális Ügynökség: Marketing Ügynökség
Keresőoptimalizálás: Keresőoptimalizálás
Kerékpár webshop: Kerékpár
Kerékpár webshop: Bicikli
Ebike, elektromos kerékpár
Kerékpár, elektromos kerékpár
Canga
Bike
Kerékpár
Fotodoboz
Táblás kerítés
Üzemorvosunk: Üzemorvos Budapest
Rendszergazda Szolgáltatást végzi: Rendszergazda szolgáltatás
Redőny: Redőny, Árnyékolás
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI,OSN AI
AI: OS AI, OSN AI, OS AI one
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital
Feliratos Csokoládé: Feliratos Csokoládé
Csokifutár: Csoki futár
Egyéb támogatók:
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Esküvői DJ
Rendezvény: Rendezvény DJ
Külföldi támogatóink:
OSN: OSN, Online Solutions Network
OS AI: AI, AI Mesterséges Intelligencia, OS AI
AI: OS AI, OSN AI
OS AI:OS AI, OSN AI AI LAB
Pythia AI:OS AI Pythia, OSN AI AI Pythia
OS AI Vincent:OS AI Vincent, OSN AI AI Vincent
Social AI:Social AI
Osn AI OSN AI:OSN AI
Super Size File: Nagy méretű file küldés, File Küldés
Global IT News: Global IT News
Egyéb Oldalink:
Híradag: Híradag
Oldalunk Fő támogatói:
Marketing: WeAreDigital
Marketing: WeAreDigital